Tőkés László: a régi rendszer tovább él, Ceaușescu szelleme kísért

Szolgálni előbb Brassóba kerültem, majd Désre. Mindenütt felléptünk a vallásszabadság, az erdélyi egyházi és nemzeti jogok védelmében és érdekében. Egy szerves fejlődés vonalán jutottam el – éppenséggel egy volt kollégámmal, Molnár Jánossal együtt – a falurombolás leleplezéséig, a temesvári népfelkelés akaratlan kirobbantásáig. Isten akarata nélkül ez nem történhetett volna meg, mert lehetetlen lett volna jobban megszervezni a történteket, mint amennyire a jó Isten a kezünkbe adta az ellenségeinket. Hát megtörtént a temesvári csoda, amelynek folytatásaképpen egész országunkban megbukott a kommunizmus, de ez már más lapra tartozik.

Ezáltal másmilyen módon újratermelődik az a helyzet, amely ellen annak idején lázadtunk. Én magam lehetnék sértett fél is, néha fel is támad bennem a sértettség érzése amiatt, hogy a népfelkelés idején vállalt szerepemért többnyire csak hátratétel jut osztályrészemül, illetve nagyon kevesen merik megengedi maguknak, hogy továbbra is kiálljanak azon igazságok és értékek mellett, amelyeket kezdetben képviseltünk. De a sértettségemet legyűri az a tudat, hogy valójában nem engem minősít a hátratétel vagy a hátrányos megkülönböztetés, a gyalázat, a rengeteg per, amelyet ezen ügyekben folytatnunk kell, hanem őket minősíti, azokat, akik a rendszerváltozást arra használják fel, hogy a zavarosban halásszanak és saját érdekeiket érvényesítsék a társadalom java, az igazság, a szabadság, az emberi jogok, a nemzeti értékek ellenében.

Ez kedvező visszaigazolását jelentette annak, hogy az az értékrend, amelyet képviselek, teljes támogatását élvezi az erdélyi magyarságnak. Aztán van az éremnek egy másik oldala, éspedig az, hogy az a kommunista rendszer végig kísért – és kísértett – az elmúlt három évtizedben, az a rezsim, amelyet annakidején legyőzni látszottunk.    Ez egy nagy csalódás, nem csak számomra, hanem az egész ország népe számára, kivéve azokat, akik haszonélvezői voltak a régi rendszernek. 2000-ben, amikor visszavonult, Emil Constantinescu egy óvatlan pillanatában azt nyilatkozta, hogy vereséget szenvedett a Securitatétól – lényegében ezt mondta, lehet, hogy árnyaltabban fejezte ki magát. Sajnos be kell látnunk, hogy a sokat emlegetett „mélyállam” fogalomkörébe tartozó módon a régi rendszer tovább él, Ceaușescu szelleme kísért azóta is. A román nacionálkommunista nemzetstratégia átalakítva és szalonképesebb formába átgyúrva ugyan, de továbbra is uralkodik. Ez különösképpen érvényes a kisebbségpolitika vonatkozásában. Azóta is érzékeljük, hogy csak a körítés változott, de lényegében a magyarságnak ugyanazokat a megpróbáltatásokat, ugyanazokat a módszereket és rejtett politikai szándékokat kell elszenvedniük, amiben annakelőtte, a kommunizmus idején volt részük. Ez az éremnek a másik oldala, árnyoldala, mely személyes egzisztenciámban is érint, ugyanis egyházkerületem is nagyjából megtagadott az utóbbi években. Az utódom (most köszönt le a püspöki székből), aki harcostársamnak tűnt, utóbb hátba szúrt. És hadd ne beszéljek most az RMDSZ-ről, amelynek egyik alapítója, sőt tiszteletbeli elnöke voltam. Ennek a felemás viszonynak a szenvedő alanya lettem az elmúlt évtizedekben. Ezek igazán nem töltenek el örömmel, és életemet, pályafutásomat nem tartom sikertörténetnek, de Istennek hála, egyáltalán

– Az elmúlt évek számos változást hoztak szerte a világon, és úgy tűnik, hogy a 2022-es év még több változást hozott, és nem pozitív változásokat. Ön hogyan látja a 2022-es év nagy eseményeit és a romániai, az erdélyi magyar élet történéseit?

– Éppen ma hangzott el, ezen a könyvbemutatón Szabó Lőrincnek a farizeusi Európáról szóló nagyformátumú verse. Volt európai parlamenti képviselőként kiábrándulással, de ugyanakkor kellő realizmussal tekintek az egyesültnek mondott Európára. Fájdalommal tapasztalom, hogy az, ami az első és a második világháború idején megtörténhetett, az mind a mai napig lehetséges.    Ez már egyenesen életveszélyt jelent Európa és a mi nemzetünk számára. Sajnos azt kell tapasztalnunk, hogy nemhogy mi erdélyi magyarok, hanem még egy tízmilliós Magyarország is szinte súlytalannak számít napjaink nagypolitikai, geopolitikai erő- és viszonyrendszerében.    Nagyon nehezen tudunk beleszólni sorsunk alakításába mind nemzetközi, mind romániai viszonylatban. Olyan nagy horderejű kérdések, mint a migráció vagy a nemi identitás megkérdőjelezése világszinten, vagy a hatalmi viszálykodások Ukrajnában, vagy a globalizmus különféle káros megnyilatkozásai annyira elbizonytalanítják a köznépet és magukat a politikusokat is, hogy nagyon nehéz dolga van egy olyanfajta erdélyi politikusnak, mint például nekem, annak láttán, hogy milyen gyenge – példának okáért – Ursula von der Leyen elnökasszony, és milyen gyengék az európai vezetők a maguk helyén ahhoz képest, hogy Amerika milyen erőt képvisel világviszonylatban. Vagy Kína árnyéka miként vetül rá az egész glóbuszra. Hát akkor

Románia is hétrét görnyed az euroatlanti stratégiai viszonyrendszerben. Még risztóbb egy ilyen országban lenni, hogyha azt tartjuk szem előtt, hogy mindezért szinte semmi nem jár neki sem, mert netalán ugyanazt fogja kapni jutalomként, mint amit Magyarország büntetés gyanánt kénytelen elszenvedni. De nem szabad elveszítenünk a hitünket, nem szabad lemondanunk az elveinkről, nem szabad lemondanunk cselekvőképességünkről. Hogyha Ceaușescu idejében találtunk kiutat, egérutat, kiskapukat, lehetőségeket, akkor ezen hátrányos viszonyok között is az az erkölcsi parancs számunkra, hogy vállaljuk sorsunkat, megálljuk helyünket. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak jelenlegi helyzetünk szorításában sem szabad megtagadnia nemzeti közösségünk kollektív jogaiért és önrendelkezéséért folytatott harcának célkitűzéseit. Tennie kell mindenkinek azt, amit a maga helyén tennie kell és tennie lehet.

(Elhangzott a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában 2022. december 29-én. Szerkesztett változat.)