Hirdetés

Rácz Sándor utolsó vendége

Néhány hónapja, 2013. április 30-án hunyt el az 1956-os forradalom legendás vezéralakja, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke, Rácz Sándor. Egy róla készített 2009-es interjúval emlékezünk a 20. század nagy magyar szabadságharcára. Beszélgetőpartnerünk Gabriele Benzan volt, a 2010-ben elhunyt olasz újságíró egy szívbéli ügy miatt vált a forradalmi események aktív krónikásává, és talán Rácz Sándor életének megmentőjévé.

Csermák Zoltán

2013. október 24., 19:412013. október 24., 19:41


– Hogyan keveredett 1956 nyarán Budapestre?

– A Világ Dolgozó Nőinek Első Világkongresszusát rendezték 1956. június 15-én Budapesten, a városligeti SZOT-székházban. Az eseményre a szervezők több nyugati lapot meghívtak, köztük a milánói Il Giornót is. A főszerkesztő nyelvismeretem miatt – édesanyám magyar volt – engem küldött tudósítónak, elindulásom előtt azonban a lelkemre kötötte: a napilapot nem igazán érdekli a kongresszus, annál inkább, hogy mi is történik valójában a vasfüggöny mögött. Bécsből repültem Budapestre, az akkori viszonyokra jellemző, hogy késésben lévén, telefonáltam a MALÉV-nak, kérve, ne indítsák el nélkülem a gépet, amit a légitársaság készséggel meg is tett. A fedélzeten is családias volt a légkör, az utastérben összesen hárman ültünk.

– Mit tapasztalt a magyar fővárosban?

– A kongresszus annak rendje és módja szerint megnyílt, szokásos üdvözlő beszédekkel, felszólalásokkal. Sokkal érdekesebb azonban, hogy az alternatív politikába is hamar belecsöppentem. Találkoztam egykori magyartanárommal, Horváth Füsi Józseffel, és mindjárt az aktualitásokra terelődött a szó: „A hamu alatt izzik a parázs, s ezt már nem lehet eloltani” – jellemezte professzorom az akkori helyzetet. Beszélt a Magyar Írók Szövetségének pénteki összejöveteleiről, és engem is meghívott a következő találkozóra. Az est hangulata megdöbbentő volt, talán több volt a megfigyelő, mint az érdemi résztvevő, máig sem értem, hogy a jelenlévők hogyan távozhattak szabadlábon. A nyílt beszéd igen meglepett, a „Vesszen Rákosi!” bekiabálás még az enyhébbek közé tartozott.

– Ilyen forradalmi körülmények között találta el Ámor nyila?

– Igen, feleségemmel, Évával is ezekben a napokban ismerkedtem meg. Akkoriban igen nehéz volt valutához jutni Budapesten, egy ismerősöm a segítségemet kérte némi nyugati fizetőeszköz beszerzéséhez. Az illegális ügyletet a Debrecen-szállóban bonyolítottuk le, ahová ismerősömet elkísérte az unokahúga is. Villámcsapásszerűen ért a találkozás, ha létezik szerelem első látásra, akkor e pillanat az volt. Randevú randevút követett, meghívtam Évát táncolni, s hamarosan meginvitáltak a családhoz is. Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, július 3-án könnyes búcsú után utaztam vissza Milánóba.

– Mikor tért vissza Budapestre?

– Az októberi események szólítottak vissza. Testi épségem védelmében az újság vezetői azt ajánlották, hogy az osztrák fővárosból tudósítsak, de engem nem lehetett visszatartani, annyira izgultam Éváért. A bécsi olasz követségen találkoztam Indro Montanellivel, a Corriere della Sera legendás újságírójával, tisztáztuk, hogy mindketten Pest felé tartunk, s végül a Corriere kocsijával október 29-én indultunk útnak. Montanelli egyébként igazi sármőr volt, először Éva lakására vitt el, s csak utána mentünk tájékozódni az olasz követségre.

– Hogy teltek napjai a szerelem és az újságírás mezsgyéjén?

– Nehéz szívvel lehetett írni az akkori Budapestről, mindenütt romokat, kiégett tankokat láttam. Az emberek azonban nyugodtak voltak. Esténként tudósítottam az újságnak, végeztem a munkámat. Évával már mint jegyesek mentünk el az olasz követségre puhatolózni, hogyan tudnánk elhagyni hivatalosan az országot. A diplomaták semmi jóval nem biztattak, sok megértést és segítséget kaptam viszont a magyar külügyminisztérium sajtóosztályától. Ismerték az írásaimat, méltányolták tényszerű híradásaimat. Segítségükkel harminc napos tartózkodási engedélyt kaptam, amit később meghosszabbítottak. Évával való egybekelésünket bonyolította, hogy első házassága után még nem mondták ki a válást, s e zavaros időben az ítélethozatal kerekei is lassan forogtak. Végül december 20-án hozták meg a döntést, 23-án esküdtünk a 12. kerületi tanács házasságkötő termében, délután pedig a Városmajor utcai templomban. A karácsonyt már családos emberként ünnepelhettem, majd 27-én elmentem az olasz követségre, ahol újra találkozhattam az olasz bürokrácia ismerős útvesztőivel is, végül feleségem a bécsi olasz konzul közbenjárására kapta meg az olasz útlevelet. Következett a kiutazási engedély jóváhagyása a külügyben, szép szó, kiabálás, a nemzetközi újságíró szövetségekkel való fenyegetés után ütötték be a pecsétet.

– Az esküvő napjaiban – az újságírók közül utolsóként – találkozott Rácz Sándorral...

– A vele való találkozást a szakmai ösztön, s talán a véletlen szülte. Mint korábban, nyáron, november-decemberben is eredeti szándékom ellenére maradtam Budapesten. Az általános apátiában a munkásság körül terjengő hírekkel kezdtem foglalkozni, s december 10-én elhatároztam, hogy elmegyek a tiszta forráshoz: a SZOT-székházba. Az épület sokat változott a nyári kongresszus óta, vihar előtti csend nyomasztó hangulata uralkodott. A titkárnőnek külföldi újságíróként mutatkoztam be, s arra kértem, jelentsen be Rácz Sándorhoz. A Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökét meglepte, hogy tökéletesen beszélek magyarul, kérésére beszéltem korábbi életemről, jász édesanyámról. Rácz némi töprengés után hirtelen témát váltott: „Nézze, ha megesküszik és becsületszavát adja, hogy amit mondani fogok magának, azt csak letartóztatásom után hozza nyilvánosságra, akkor van önnek mondanivalóm.” A dolgozószobájában rövid helyzetelemzést adott az akkori viszonyokról, a sorsukba bele nem törődő munkásokról. A vezetők a történtek után nem látnak más utat, így a munkástanácsokkal országos sztrájkot szervezett. Rácz előre látta sorsát, de hangsúlyozta: „Nem vagyok a magyar munkások árulója, az ellenem felhozott vádak hamisak lesznek. Azzal, hogy vérig sértettek, és
ahogy elbántak velem – utalva előző napi, Kádárral való találkozására –, nem engem aláztak meg, hanem a munkástanácsot és a négy és fél millió munkást. A kormány tudatában van, hogy az ország nem áll mögötte, és szét akarja zúzni a munkásság, az egyetlen szervezett erő egységét, ezzel is bizonyítva a világ előtt: ha a munka nem indul be, annak okai csak mi lehetünk.”

– Rácz jól látta a jövőt?

– Tökéletesen. A következő napokban elindult a sztrájk, Rácz Sándort és munkatársát, Bali Sándort pedig letartóztatták. Másnap elmentem tájékozódni a Magyar Távirati Irodába, de nem nagyon tudtak segíteni, mivel a sztrájk miatt nem volt telefon-összeköttetésük. A miniszterelnöki utasításra az ország minden részébe kiküldött újságírók viszont lassan kezdtek visszaszállingózni, s a beszámolók a sztrájk országos jellegét erősítették meg. Rácz sorsáról a SZOT-székházban szereztem bizonyságot, amely körül tele volt lézengő ügynökökkel, az elnöki szobában egy ávós őrnagy fogadott. Egyértelmű volt: az elnök már nincs szabadlábon, így harmadnap, december 13-án leadtam a cikket az újságnak.

– Milyen volt a tudósítás fogadtatása?

– Az Il Giorno vezető hírként, címlapon közölte az írást, a hevenyészett fordítás így szólt:

„Rácz Sándor az Országos Munkástanácsok vezetője, néhány órával letartóztatása előtt Budapesti tudósítónkra, Gabriele Benzanra bízta politikai végrendeletét.” A főcím pedig: „Nem árultam el a magyar munkások ügyét.” Az írást az AP hírügynökség révén a világ legtöbb vezető lapja átvette, a nemzetközi visszhang jelentős volt, Rácz ügyét a forradalom utolsó fellángolásának tekintették. Szakszervezetek, egyesületek, neves politikusok emelték fel szavukat, ezrek ragadtak tollat, hogy tiltakozzanak a magyar kormánynál és a magyar külképviseleteknél. Talán ennek is köszönhető, hogy a rezsim megkímélte Rácz Sándor életét, bár súlyos börtönévek vártak rá.

– Ötven év telt el a Rácz Sándorral való újabb találkozásig.

– A forradalom 50. évfordulóján, 2006-ban meghívtam Rácz Sándort, hogy Roveretóban, az első világháború ágyúiból öntött békeharang tövében emlékezzünk együtt a történtekre. A találkozás felemásra sikerült, Rácz Sándorral sokat beszélgethettem a múltbéli dolgokról és az aktuális politikai helyzetről, de az ’56 decemberi találkozásunk, a később átélt események nyomán már csak homályosan élt benne. Dedikálta az életéről szóló könyvét, s elfeledkeztünk az időről, sokszor megcsillant mindkettőnk szemében a könny. Aztán hirtelen feleszméltünk, hogy lekéssük a híres harangszót, s én a nagy sietségben elvágódtam. Amíg engem az ambulancián vizsgáltak, addig Rácz egyedül hallgatta a harang zúgását.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 15., vasárnap

Erdélyiség és egyetemesség egészséges összhangja: Balázs Ferenc életművét állítja a ma embere elé az unitárius egyház

Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.

Erdélyiség és egyetemesség egészséges összhangja: Balázs Ferenc életművét állítja a ma embere elé az unitárius egyház
Hirdetés
2026. február 14., szombat

A szegények hangszeréből hungarikum: újra hódít a citera Erdélyben

Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.

A szegények hangszeréből hungarikum: újra hódít a citera Erdélyben
2026. február 09., hétfő

Szolgálat a rácsok mögött: reményt visz a szamosújvári börtönbe Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor

A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.

Szolgálat a rácsok mögött: reményt visz a szamosújvári börtönbe Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor
2026. február 08., vasárnap

Egyház és közélet határán: Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök a reformátusság kihívásairól itthon és a nagyvilágban

„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.

Egyház és közélet határán: Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök a reformátusság kihívásairól itthon és a nagyvilágban
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza a munkáiban – Brittich Erzsébet, Simonyifalva sokoldalú művésze

Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.

Nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza a munkáiban – Brittich Erzsébet, Simonyifalva sokoldalú művésze
2026. február 03., kedd

Melegfronti hatásokkal érkezik az enyhébb, csapadékos időjárás

A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.

Melegfronti hatásokkal érkezik az enyhébb, csapadékos időjárás
2026. február 03., kedd

Miért az RMDSZ-t szorongatja leginkább az adóprés a kormánypártok közül?

Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.

Miért az RMDSZ-t szorongatja leginkább az adóprés a kormánypártok közül?
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Gyermekkorunk ízvilága elevenedett meg a házi készítésű hústermékek és pálinkák tordaszentlászlói ünnepén

Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.

Gyermekkorunk ízvilága elevenedett meg a házi készítésű hústermékek és pálinkák tordaszentlászlói ünnepén
2026. január 31., szombat

Lelki gazdagodás a reformáció bölcsőjében: erdélyi lelkipásztor Genfben

A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac

Lelki gazdagodás a reformáció bölcsőjében: erdélyi lelkipásztor Genfben
2026. január 30., péntek

A hiány képei: Apáczai Csere János a kortárs művészet tükrében

Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am

A hiány képei: Apáczai Csere János a kortárs művészet tükrében
Hirdetés
Hirdetés