
Sógor Árpád szerint házastársunkat áldásul kaptuk
Fotó: Sógor Árpád/Facebook
Az egyetem elvégzését követően a teológiára nevezték ki ifjúsági lelkipásztornak. Az elmúlt huszonöt év alatt számos képzésen vett részt, sokoldalú munkájával támogatja a protestáns teológia ifjúságát, színesíti az intézmény életét. Sógor Árpád ifjúsági lelkipásztorral beszélgettünk.
2021. december 19., 09:132021. december 19., 09:13
– Édesapád és két bátyád is református teológiát végzett. Számodra is egyértelmű volt, hogy lelkipásztor legyél?
– Egyáltalán nem volt egyértelmű számomra, úgy ahogy édesapám számára vagy a testvéreim számára sem. Kívülről úgy tűnhet, nem nehéz döntés, csak be kell állni a jól kitaposott ösvényre.
de közben megszerette a szolgálatot, amelyet élete végéig becsülettel végzett. Anyai ágon több lelkipásztor példája állt előttem, de mégis azt mondom, tudatos döntés volt részemről, hogy a teológiára felvételiztem. Épp a forradalom előtt született meg bennem a döntés, és a 12. osztályt úgy kezdtem el, hogy lelkész szeretnék lenni.
– Ifjúsági lelkipásztorként szolgálsz a kolozsvári teológián immár negyed százada. Kérdezték-e tőled, miért nem mégy gyülekezetbe?
– Több évfolyamtársam kérdezte egy találkozó alkalmával, hogy mikor lesz belőlem „rendes” lelkész. Vagy már nem akarok az lenni? Nyilván arra gondolt, mikor leszek hagyományos gyülekezeti lelkész és nem intézeti. Azt válaszoltam, „most is rendes” lelkész vagyok. Hálás vagyok, hogy így alakult az életem, a pályafutásom, hogy a teológián lehetek ifjúsági lelkipásztor. Nagy megtiszteltetésnek, kihívásnak és áldásnak tartom, hogy így szolgálhatok.
– Mi a feladata az ifjúsági lelkipásztornak?
– Amikor ifjúsági lelkipásztorrá neveztek ki, megkérdeztem édesapámat, mit tanácsol, hogyan lássak neki a munkához. Ma is emlékszem, amit mondott:
Gyakorlatilag ezt próbálom végezni a szolgálatom kezdetétől fogva.
– Négy gyermek édesapja vagy. Ez is segít, hogy fiatal maradj a teológusok között?
– Remélem, igen. A tanári futballcsapatban játszik a két nagyobbik fiam, nekik is köszönhetően nemcsak méltó ellenfelei vagyunk a diákoknak, hanem az utóbbi három bajnokság első helyezettjei is. Akarva-akaratlanul
Gyermekeim velem együtt részt vesznek a sakkbajnokságban, az asztalitenisz-bajnokságban, a különböző eseményeken, amelyeket a teológusok szerveznek. A kislányunk sokat segít abban, hogy őszülő hajjal és szakállal is még fiatalnak érezzem magam.
– Szolgálatod óta számtalan évfolyam távozott az intézet falai közül. Az idő múlásával változott-e az ifjúság, a fiatalok viszonyulása a lelkipásztori hivatáshoz, munkához?
– A diákok egy változó világból, társadalomból érkeznek a teológiára, tehát nemcsak ők, hanem a gondolkodásviláguk is változik. Vannak dolgok, amelyek korábban természetesnek tűntek,
és akkor is nehezen érthetőek. Talán az egyik legszembetűnőbb változás a bentlakásban való élet megszokása. Sokan úgy érkeznek, hogy otthon megvolt a saját szobájuk, itt meg ketten-hárman laknak egy szobában. Meg kell szokniuk egymást. De ez is áldott eszköz a lelkipásztori szolgálatra való felkészülésben.
– Több kimutatást készítettél, amelyben jelzed, a társadalom „begyűrűzött” a lelkipásztorok közé is, vagyis egyre több közöttük is a válás. Minek tulajdonítható ez?
– A lelkész is csak ember, még ha időnként a palást rajta van és eltakarja. A hosszabb válasz bonyolultabb:
Ugyanakkor a lelkészi szolgálat a maga feladataival rendkívül megterhelő tud lenni, és így szakítópróbájává válik a házastársi köteléknek. Az is gond, ha a lelkipásztornak mindig mindenkire van ideje, csak épp a házastársára nem jut megfelelő figyelem. Bár a lelkészek válásának témája sokkal bonyolultabb, hogysem egy mondatban megválaszoljam.
– Házassági tanácsadással is foglalkozol. Mit tanácsolsz a házasulandóknak akkor, amikor a szexuális felvilágosultság már a gimnáziumban téma, az élettársi kapcsolatok, együttlakás szinte általánossá vált?
– A kamaszoknál sokszor a testük olyan gyorsan fejlődik, hogy néha esetlennek tűnnek a megnyúlt végtagjaikkal. A szexuális élet terén lehet, hogy a fiatalok biológiailag érettek az együttélésre, de érzelmileg, lelkileg még nincsenek azon a szinten, hogy ezt felelősen, felnőtt módjára megtegyék. Sajnos a sok válás vagy éppen a gyerekek érdekében együtt maradó párok rossz példája elrettenti a mai fiatalokat az egymás iránti elköteleződéstől, s a látszatra könnyebb együttélést választják a házasság helyett.
– Van-e értelme és mi a lényege ma a jegyesbeszélgetésnek?
– Hiszek abban, hogy van értelme a jegyesbeszélgetésnek, hiszen az olyan áldott alkalom, sőt folyamat lehet, amely segít abban, hogy a párok ne csak az esküvőre készüljenek, ne csak egy boldog esküvői napjuk legyen, hanem az legyen egy még boldogabb folytatásnak, egy egész életre szóló időszaknak a kezdete.
– Családterapeutaként is ismernek. Kik keresnek meg, és milyen gondokkal?
– E téren sajnos több évtizedes lemaradásunk van azokhoz képest, akik meglátták az ebben rejlő lehetőséget. Egyrészt változtatni kell azon az elgondoláson, hogy terapeutához már csak a végső esetben kell fordulni. Többnyire gyermekükért aggódó szülők keresnek meg, vagy párok, akik valahol elakadtak a kapcsolatukban. Másrészt
hálát adni, ha jól működik, s nem elkeseredni és eltávolodni egymástól, ha zavar áll be. Meg kell próbálni úgy tekinteni a házastársra, ahogy azt a kapcsolat elején gondoltuk, s akit áldásul kaptunk.
– Mi a lényege a csoportterápiának? Mikor és milyen esetben lehet használni?
– A módszert, amelyben képeztem magam, a traumát átélt, veszteségeket elszenvedett emberek terápiájára dolgozták ki. A csoportterápiában szembesül az ember azzal, hogy nincs egyedül a gondjaival, és a csoport segíti abban, hogy a nehéz időszakokban, amikor késztetést érezne a megfutamodásra, a terápia abbahagyására, akkor tartson ki és ne hagyja abba, mert az segít a gyógyulás útján.
– Mediátori kurzust is végeztél. Van-e létjogosultsága társadalmunkban?
– Egy konfliktusos világban élünk, ezért szükség van a mediálásra. A konfliktusaink megoldását legtöbbször úgy képzeljük el, hogy a másik felet legyőzzük, megsemmisítjük, visszavonulásra késztetjük, s ez a hozzáállás újabb konfliktusokat szül.
Egy érdekes élettapasztalat volt a Healing of Memories program keretében, ahol más vallásúakkal, nemzetiségekkel együtt végeztük a képzést.
– Pásztorálpszichológusi végzettséged mennyire segített a többi munka végzésében?
– A debreceni pasztorálpszichológia szak elvégzése volt az első a teológia után. Ez erősített meg abban, amit addig is tudtam: jó pap holtig tanul. Inspiráló volt a képzés is, valamint a tanárok és a kollegák tapasztalata.
– Saját módszert fejlesztettél ki, a sakkterápiát. Miről szól, milyen esetekben, hogyan lehet alkalmazni?
– A családterápiás képzés során született meg bennem a gondolat. Egy írországi képzőnk azt tanácsolta, vonjuk be a klienst a hobbinkba, s ez jótékony hatással lesz a terápiás folyamatra. Így született meg a sakkterápia gondolata, amit az azóta eltelt évek alatt kidolgoztam, finomítottam és a terápiás ülések alkalmával, a párokkal való foglalkozásban alkalmazni szoktam. Erről olyan sokat tudnék beszélni, hogy az külön interjút igényelne. Röviden csak annyit, hogy
– Hogyan tettél szert ennyi képesítésre, mikor volt időd mindezekkel foglalkozni?
– Feleségemmel együtt közösen támogatjuk egymást a különböző képzések elvégzésében. Mindezt azért, hogy munkánkat, szolgálatunkat minél jobban, hatékonyabban tudjuk végezni. Nincs sok anyagi javakban mérhető gazdagságunk, nem tudunk egzotikus helyeken nyaralni, de örömünket leljük abban, hogy gyermekeink fejlődését, gyarapodást láthatjuk, boldogok vagyunk a helyünkön, a szolgálatunk során.
– Miként látod magadat, munkádat és pályádat az elkövetkező években?
– Belefogtam egy nagyobb munkába, a hivatás és életpálya kapcsolatát vizsgálom az erdélyi református lelkészek körében. Remélem, sikerül e témában előbbre jutnom. Szeretném megírni a sakkterápiás módszeremet is, és nem utolsósorban a lelkészi munkámat hittel, lelkesedéssel végezni a továbbiakban is, Istentől naponta kérni az erőt ehhez, örvendeni a jól végzett munkának és hálás lenni az Úrnak, ha az elvégzett munkám gyümölcsét láthatom.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!