
Sógor Árpád szerint házastársunkat áldásul kaptuk
Fotó: Sógor Árpád/Facebook
Az egyetem elvégzését követően a teológiára nevezték ki ifjúsági lelkipásztornak. Az elmúlt huszonöt év alatt számos képzésen vett részt, sokoldalú munkájával támogatja a protestáns teológia ifjúságát, színesíti az intézmény életét. Sógor Árpád ifjúsági lelkipásztorral beszélgettünk.
2021. december 19., 09:132021. december 19., 09:13
– Édesapád és két bátyád is református teológiát végzett. Számodra is egyértelmű volt, hogy lelkipásztor legyél?
– Egyáltalán nem volt egyértelmű számomra, úgy ahogy édesapám számára vagy a testvéreim számára sem. Kívülről úgy tűnhet, nem nehéz döntés, csak be kell állni a jól kitaposott ösvényre.
de közben megszerette a szolgálatot, amelyet élete végéig becsülettel végzett. Anyai ágon több lelkipásztor példája állt előttem, de mégis azt mondom, tudatos döntés volt részemről, hogy a teológiára felvételiztem. Épp a forradalom előtt született meg bennem a döntés, és a 12. osztályt úgy kezdtem el, hogy lelkész szeretnék lenni.
– Ifjúsági lelkipásztorként szolgálsz a kolozsvári teológián immár negyed százada. Kérdezték-e tőled, miért nem mégy gyülekezetbe?
– Több évfolyamtársam kérdezte egy találkozó alkalmával, hogy mikor lesz belőlem „rendes” lelkész. Vagy már nem akarok az lenni? Nyilván arra gondolt, mikor leszek hagyományos gyülekezeti lelkész és nem intézeti. Azt válaszoltam, „most is rendes” lelkész vagyok. Hálás vagyok, hogy így alakult az életem, a pályafutásom, hogy a teológián lehetek ifjúsági lelkipásztor. Nagy megtiszteltetésnek, kihívásnak és áldásnak tartom, hogy így szolgálhatok.
– Mi a feladata az ifjúsági lelkipásztornak?
– Amikor ifjúsági lelkipásztorrá neveztek ki, megkérdeztem édesapámat, mit tanácsol, hogyan lássak neki a munkához. Ma is emlékszem, amit mondott:
Gyakorlatilag ezt próbálom végezni a szolgálatom kezdetétől fogva.
– Négy gyermek édesapja vagy. Ez is segít, hogy fiatal maradj a teológusok között?
– Remélem, igen. A tanári futballcsapatban játszik a két nagyobbik fiam, nekik is köszönhetően nemcsak méltó ellenfelei vagyunk a diákoknak, hanem az utóbbi három bajnokság első helyezettjei is. Akarva-akaratlanul
Gyermekeim velem együtt részt vesznek a sakkbajnokságban, az asztalitenisz-bajnokságban, a különböző eseményeken, amelyeket a teológusok szerveznek. A kislányunk sokat segít abban, hogy őszülő hajjal és szakállal is még fiatalnak érezzem magam.
– Szolgálatod óta számtalan évfolyam távozott az intézet falai közül. Az idő múlásával változott-e az ifjúság, a fiatalok viszonyulása a lelkipásztori hivatáshoz, munkához?
– A diákok egy változó világból, társadalomból érkeznek a teológiára, tehát nemcsak ők, hanem a gondolkodásviláguk is változik. Vannak dolgok, amelyek korábban természetesnek tűntek,
és akkor is nehezen érthetőek. Talán az egyik legszembetűnőbb változás a bentlakásban való élet megszokása. Sokan úgy érkeznek, hogy otthon megvolt a saját szobájuk, itt meg ketten-hárman laknak egy szobában. Meg kell szokniuk egymást. De ez is áldott eszköz a lelkipásztori szolgálatra való felkészülésben.
– Több kimutatást készítettél, amelyben jelzed, a társadalom „begyűrűzött” a lelkipásztorok közé is, vagyis egyre több közöttük is a válás. Minek tulajdonítható ez?
– A lelkész is csak ember, még ha időnként a palást rajta van és eltakarja. A hosszabb válasz bonyolultabb:
Ugyanakkor a lelkészi szolgálat a maga feladataival rendkívül megterhelő tud lenni, és így szakítópróbájává válik a házastársi köteléknek. Az is gond, ha a lelkipásztornak mindig mindenkire van ideje, csak épp a házastársára nem jut megfelelő figyelem. Bár a lelkészek válásának témája sokkal bonyolultabb, hogysem egy mondatban megválaszoljam.
– Házassági tanácsadással is foglalkozol. Mit tanácsolsz a házasulandóknak akkor, amikor a szexuális felvilágosultság már a gimnáziumban téma, az élettársi kapcsolatok, együttlakás szinte általánossá vált?
– A kamaszoknál sokszor a testük olyan gyorsan fejlődik, hogy néha esetlennek tűnnek a megnyúlt végtagjaikkal. A szexuális élet terén lehet, hogy a fiatalok biológiailag érettek az együttélésre, de érzelmileg, lelkileg még nincsenek azon a szinten, hogy ezt felelősen, felnőtt módjára megtegyék. Sajnos a sok válás vagy éppen a gyerekek érdekében együtt maradó párok rossz példája elrettenti a mai fiatalokat az egymás iránti elköteleződéstől, s a látszatra könnyebb együttélést választják a házasság helyett.
– Van-e értelme és mi a lényege ma a jegyesbeszélgetésnek?
– Hiszek abban, hogy van értelme a jegyesbeszélgetésnek, hiszen az olyan áldott alkalom, sőt folyamat lehet, amely segít abban, hogy a párok ne csak az esküvőre készüljenek, ne csak egy boldog esküvői napjuk legyen, hanem az legyen egy még boldogabb folytatásnak, egy egész életre szóló időszaknak a kezdete.
– Családterapeutaként is ismernek. Kik keresnek meg, és milyen gondokkal?
– E téren sajnos több évtizedes lemaradásunk van azokhoz képest, akik meglátták az ebben rejlő lehetőséget. Egyrészt változtatni kell azon az elgondoláson, hogy terapeutához már csak a végső esetben kell fordulni. Többnyire gyermekükért aggódó szülők keresnek meg, vagy párok, akik valahol elakadtak a kapcsolatukban. Másrészt
hálát adni, ha jól működik, s nem elkeseredni és eltávolodni egymástól, ha zavar áll be. Meg kell próbálni úgy tekinteni a házastársra, ahogy azt a kapcsolat elején gondoltuk, s akit áldásul kaptunk.
– Mi a lényege a csoportterápiának? Mikor és milyen esetben lehet használni?
– A módszert, amelyben képeztem magam, a traumát átélt, veszteségeket elszenvedett emberek terápiájára dolgozták ki. A csoportterápiában szembesül az ember azzal, hogy nincs egyedül a gondjaival, és a csoport segíti abban, hogy a nehéz időszakokban, amikor késztetést érezne a megfutamodásra, a terápia abbahagyására, akkor tartson ki és ne hagyja abba, mert az segít a gyógyulás útján.
– Mediátori kurzust is végeztél. Van-e létjogosultsága társadalmunkban?
– Egy konfliktusos világban élünk, ezért szükség van a mediálásra. A konfliktusaink megoldását legtöbbször úgy képzeljük el, hogy a másik felet legyőzzük, megsemmisítjük, visszavonulásra késztetjük, s ez a hozzáállás újabb konfliktusokat szül.
Egy érdekes élettapasztalat volt a Healing of Memories program keretében, ahol más vallásúakkal, nemzetiségekkel együtt végeztük a képzést.
– Pásztorálpszichológusi végzettséged mennyire segített a többi munka végzésében?
– A debreceni pasztorálpszichológia szak elvégzése volt az első a teológia után. Ez erősített meg abban, amit addig is tudtam: jó pap holtig tanul. Inspiráló volt a képzés is, valamint a tanárok és a kollegák tapasztalata.
– Saját módszert fejlesztettél ki, a sakkterápiát. Miről szól, milyen esetekben, hogyan lehet alkalmazni?
– A családterápiás képzés során született meg bennem a gondolat. Egy írországi képzőnk azt tanácsolta, vonjuk be a klienst a hobbinkba, s ez jótékony hatással lesz a terápiás folyamatra. Így született meg a sakkterápia gondolata, amit az azóta eltelt évek alatt kidolgoztam, finomítottam és a terápiás ülések alkalmával, a párokkal való foglalkozásban alkalmazni szoktam. Erről olyan sokat tudnék beszélni, hogy az külön interjút igényelne. Röviden csak annyit, hogy
– Hogyan tettél szert ennyi képesítésre, mikor volt időd mindezekkel foglalkozni?
– Feleségemmel együtt közösen támogatjuk egymást a különböző képzések elvégzésében. Mindezt azért, hogy munkánkat, szolgálatunkat minél jobban, hatékonyabban tudjuk végezni. Nincs sok anyagi javakban mérhető gazdagságunk, nem tudunk egzotikus helyeken nyaralni, de örömünket leljük abban, hogy gyermekeink fejlődését, gyarapodást láthatjuk, boldogok vagyunk a helyünkön, a szolgálatunk során.
– Miként látod magadat, munkádat és pályádat az elkövetkező években?
– Belefogtam egy nagyobb munkába, a hivatás és életpálya kapcsolatát vizsgálom az erdélyi református lelkészek körében. Remélem, sikerül e témában előbbre jutnom. Szeretném megírni a sakkterápiás módszeremet is, és nem utolsósorban a lelkészi munkámat hittel, lelkesedéssel végezni a továbbiakban is, Istentől naponta kérni az erőt ehhez, örvendeni a jól végzett munkának és hálás lenni az Úrnak, ha az elvégzett munkám gyümölcsét láthatom.
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
szóljon hozzá!