Lósport trend és építkezés között

– Sikeres üzletemberként, nemzetközileg is elismert aktív versenyzőként hogyan jutott annak idején arra az elhatározásra, hogy megpályázza a Magyar Lovas Szövetség elnöki címét?

– Hosszas gondolkodás után családom, barátaim, versenytársaim véleményét is meghallgatva vállalkoztam a megméretésre. Sokat kaptam a sporttól, szép és eredményes évtizedeket tölthettem kedvenc sportágamban, úgy éreztem, tennem kell valamit a magyar lovassportért.

– Milyen tervekkel kezdte tevékenységét ebben a színes és egyre népszerűbb sportágban?

– A magyar igazi lovas nemzetként, a magyarságot a modern lovas kultúra egyik megteremtőjeként tartották nyilván még néhány évtizeddel ezelőtt. Ezt a képet szerettem volna visszaállítani és fejleszteni. Az ágazat fejlesztésre érdemes, jelentősége egyre növekszik az idegenforgalomban, a környezetvédelemben, a sportban, az egészség-visszaállításban és -megtartásban, a gyereknevelésben, oktatásban és nem utolsó sorban a foglalkoztatáspolitika terén. Nem véletlen hát, hogy a politikum számára is meghatározó jelentőségű.

– Tavaly Magyarországon útjára indult a Nemzeti Lovasprogram. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

– Részben, de aligha számíthattunk többre. Hihetetlen nagy lendülettel indultunk neki, és attól is újszerű volt a program, hogy a teljes lovaságazatról beszélt, azaz nem külön a lovassportról, a lótenyésztésről vagy lóturizmusról, hanem mindenről, amit az ágazat felölel. Ami érthető és logikus is, hiszen erős kölcsönhatás létezik az ágazatok között. Egyetlen példa: lovassport nincs lótenyésztés nélkül, az egésznek pedig jelentős finanszírozást biztosít a lóversenyzés. Az egy évvel ezelőtt elkezdett program sok célkitűzése teljesült, nagyon sok minden pedig a megvalósulás felé tart, de mivel én kritikus ember vagyok, ugyanakkor a vállalkozói szférából érkezem, nem tagadom, hogy nagyobb tempóhoz szoktam. Abban bízom, hogy tudjuk fokozni a ritmust. Nyugat-Európa ebből a szempontból mindenképpen mintául szolgál, ahhoz a szinthez szeretnénk felzárkózni.

– Mi az, ami máris ott tart, ahol kell?

– A ló presztízsének visszaállításában nagy lépéseket tettünk. Magyarországon ugyanis – Romániával ellentétben, ahol a kommunizmus alatt is megőrizték a méneseket – erősen megkopott a lótenyésztés imázsa. Az „osztályidegen”, „főúri csökevény” lósportot persze a hagyomány nem engedte teljesen elpusztítani, de nagyon mélyről kellett indulnunk. Sikerült viszont az emberek fejében újjáépíteni a lóval kapcsolatos képet, s talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ma már trendi dolog kapcsolatban lenni a lovasélettel. Ha húsz évvel ezelőtt egy üzleti tárgyaláson azt mondtam, hogy a lósport a hobbim, az életem, a szerelmem, úgy néztek rám, mint egy űrturistára. Most viszont lépten-nyomon azzal találkozom, hogy az én lányom is lovagol, az unokám is lovagol. És ez a leglátványosabb eredmény. E hullámon utazva szeretnénk még több gyereket „megfertőzni”, elérni, hogy Magyarországon az elemi iskola valamelyik osztályában valamennyi gyerek megismerkedhessen a lóval.

– Melyik perspektíva tűnik megvalósíthatóbbnak: a tömegsport jelleg fokozása vagy a versenysport erősítése?

– A kettő csak együtt működik: tömegsport nélkül nincs élsport, és fordítva, a versenysport szolgáltatja az újabb tömegeket vonzó reklámot. Bár Magyarország csak a fogathajtásban számít lovas nagyhatalomnak, inkább a tömegsport tekintetében van lemaradásunk. Ezért aztán a lovasszövetség elnökségének egy előterjesztése szabadidőlovas és hagyományőrző szakág létrehozását célozza, hogy nekik is segítsünk a lovasközösségbe való becsatlakozásban. Hitünk szerint ezzel tevékenységük színvonalának emeléséhez is hozzá tudunk járulni. Ez a következő évek kiemelt célkitűzése.

– A lóállomány milyen mértékben képes követni ezeknek az elképzeléseknek a megvalósítását?

– A lóállomány alakulását mindig a piac diktálja. Ha megnyilvánul az igény, van rá pénz és forgalom, akkor van lótenyésztés is. Képesek vagyunk egy-egy nagyon jó minőségű ló kitenyésztésére, de összességében azért még nagy a „szárazság”. Míg Hollandiában ezer főre 26 ló jut, addig Magyarországon ez a szám nem haladja meg a hetet, de Romániában sem kedvezőbb az arány. A mi lovaink között ugyanakkor jóval több a haszonállat, mint a hobbiló, míg a holland állomány szinte teljes egészében sport- és hobbicélokat szolgál. Ha viszont az igényt megteremtjük, a piac megoldja ezt a kérdést.

– Az Overdose-jelenség milyen hatást gyakorolt a magyar lósportra?

– Én nagyon boldog vagyok az Overdose-sztorival, holott korántsem happy enddel ért véget. Ha egy ló ennyire lázba tudja hozni az embereket, pezsgésben tartja a társadalmi érdeklődést, annak nagyon fontos üzenete van. Overdose megjelenése idején fennállt a veszély, hogy egy ingatlanspekuláció keretében kihúzzák a lósport alól a létesítményt, Overdose szárnyalása mentette meg gyakorlatilag a pályát, szerzett újabb híveket a sportágnak. Azóta újra nagyon sokan kimennek a Magyar Derbire, elindult egy olyan folyamat, amely akár Oversdose-ok kitermeléséhez vezethet. Azzal együtt, hogy igazából nem futotta ki a pályáját ez a ló, amelyhez túl sok közünk nincs is, hiszen egy Angliában született angol telivér kancától és egy ír méntől származó, szlovákiai cég tulajdonában lévő ló, amelyet magyar zsoké lovagolt. Mégis magyar sikernek tartjuk, annyira ki vagyunk éhezve az eredményekre.

Lázár Vilmos
Fogathajtó, üzletember, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, a Nemzeti Vágta elnöke, a CBA üzlethálózat felügyelőbizottságának elnöke. Hétszeres kettes fogathajtó világbajnok, tízszeres kettesfogathajtó magyar bajnok és derbi győztes. A díjhajtás rekordere, hat éven át, 1997 és 2003 között veretlen volt a hazai és a nemzetközi versenyeken. A Szent István Egyetem egyetemi lovastanára. Az „Aranykovács” néven emlegetett néhai id. Lázár Vilmos (1942–2006) fia. Nős, felesége Tímea, két gyermekük van, Zsófia és Vilmos, akik szintén folytatják a családi hagyományt.

– Lovaskörökből ma is gyakran éri vád a Nemzeti Vágtát, miszerint nem több jelmezes galoppversenynél. Miért vették át mégis a szervezést Geszti Péteréktől?

– Amikor a Vágta szervezése elkezdődött, kicsit én is bizalmatlanul méregettem, mi lesz ebből – talán mert túlpolitizáltnak tűnt a dolog. Minden lovas azt kérdezte: „Mit akar itt Geszti? Nem is tud lovagolni.” Mi szakmai segítőkként kerültünk kapcsolatba a rendezvénnyel, mert az egyik probléma a pálya biztonságossá tétele volt. Elkészítettük a talajt, és a Vágta sokak meglepetésére „talpra esett.” A tévében több mint egymillióan nézték a közvetítést, a döntők napján 150 ezer ember ment ki a helyszínre. Ezek után azok váltak a legnagyobb pártolóivá, akik a leginkább ellenezték, a Vágta maga mellé tudta állítani a lovastársadalmat. Amúgy is régi vesszőparipám, hogy a lovassportban új gondolkodásra van szükség, mi, akik benne vagyunk, óhatatlanul belterjessé válunk. Sopánkodunk, hogy miért nem foglalkozik velünk a média, miért nem tudunk szponzort szerezni, miért nincsenek tízezrek a versenyeinken. Mindig azt mondtam: kívülről kell jó ötleteket bevonni, hiszen kívülről jobban látszik, hogyan lehetne előrelépni.

– Van-e lehetőség – a futball vagy kosárlabda mintájára – a lósportnak is határon átívelő dimenziókat kölcsönözni?

– Abból kiindulva, hogy mi, magyarok Erdélyben is otthon vagyunk, mindent meg kell tennünk e kiterjesztés érdekében. A magyar versenyzők alkotta román fogathajtó válogatott tagjaival nagyon szoros az együttműködés, sokat edzőtáboroznak nálunk, igyekszünk minden segítséget megadni nekik. A többi ágazatban egyelőre az anyaországban is sok pótolnivaló akad, de a gondolatnak mindig ott kell lennie a fejünkben. Döntéseinket, fejlesztéseinket úgy kívánjuk meghozni, hogy azok a jelenlegi országhatárainkon kívül szorult magyarokra is érvényesíthetők, kiterjeszthetők legyenek.