Leszámolás vagy közösségi megfélemlítés?

– Két bűnügyi perben veszített: a hazaárulásos, kémkedéses történetben alapfokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság, a Posta-perben született végleges ítélet szerint négy év felfüggesztettet kapott. Továbbra is ártatlannak vallja magát?

– Mindig is annak tartottam magam, nem rajtam múlott, hogy az ártatlanságomat igazoló bizonyítékokat a bíróság leseperte az asztalról.

– Kirakatper áldozatának tartja magát?

– Ami ma történik a román igazságszolgáltatás berkeiben, sokban emlékeztet az ötvenes évekre, csak az eszközök és a módszerek változtak. Engem nem az lep meg, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség, a DNA sorozatban gyártja a dossziékat, hanem a gyakorlat, ahogy a román bíróságok alájátszanak ennek a folyamatnak. A titkosszolgálatok, az ügyészek és a bíróságok egy malomban őrölnek, egyféle „állam az államban” rendszer jött létre, amely látszólag önjáró.

– Csak látszólag?

– Azért látszólag, mert valójában a szálak valamilyen formában az államelnöki hivatal háza táján találkoznak.

– Milyen érdeke fűződne bárkinek ahhoz, hogy egy uniós tagállam minden alap nélkül megtizedelje a politikai osztályt? Az államfő a korrupciót akarja felszámolni...

– Nem vitatom, hogy Romániában nagy a korrupció: a parkolóőrtől a rendőrig és a műtős nővérig sokan kapnak csúszópénzt. Az is igaz, hogy a korrupció csúcsát a közéleti személyiségek testesítik meg. A korrupcióellenes harcot azonban kirakatharccá változtatták, példastatuálás céljából kezdtek el politikusokra vadászni, amiből jó eséllyel lehet médiacirkuszt csinálni. Ma ennyiről szól a romániai korrupcióellenes harc. Az államfő nemrég Németországban büszkén mondta az újságíróknak, hogy Romániában hét minisztert ítéltek el eddig. A németek döbbenten hallgatták, hiszen az ő szövetségi kormányukban összesen 15 miniszter van. El tudom képzelni, milyen véleményük van Romániáról.

– A közvélemény viszont azt tartja, minél magasabb beosztásban van valaki, annál nagyobb az ismeretsége, több a pénze, így több a lehetősége is, hogy megvédje magát. Ez mennyire igaz?

– A saját esetem bizonyítja, hogy kiváló védőügyvédek mellett sem volt hajlandó a bíróság tudomást venni a védelem által felsorakoztatott érvekről. Az első ügyem – amelyben ejtették a kémkedés és hazaárulás vádját, a tíztagú bűnszövetkezet morális támogatásáért ítéltek el – olyan kirakatper, amelyben egyetlen kézzelfogható bizonyíték sem létezik. A dossziéhoz ezer telefonbeszélgetést csatoltak, ebből húsz volt az enyém, de ezeknek a vád szempontjából nem volt jelentősége. A további 980 beszélgetés állítólag rólam szólt, ezek alapján ítéltek el.

– Belehallgathatott ezekbe?

– Az ezerből kétszázat sikerült meghallgatnom hiteles fordító társaságában, de a bíróság ezt 2012 őszén önhatalmúlag leállította. A meghallgatott beszélgetések felét rosszul fordították, tele hibákkal, ferdítésekkel, belemagyarázásokkal. A bíróság nem vette figyelembe a kifogásainkat. Harminc tanút javasoltam a védelmemben, egyet sem hallgattak meg. A védelem számára ellenőrizhetetlen mintegy 800 beszélgetésen kívül a bűnügyi dossziénak volt egy titkosított része is. Ez tartalmazta a SRI embereinek megfigyelési tevékenységét – lehallgatások otthon és különböző helyszíneken, filmezések, utcai követések –, az anyaghoz azonban nem juthattam hozzá, az iratcsomóban esetenként utalnak rá.

– Első bűnügyi dossziéjának tanúsága szerint ön nem korrupt, nem lopott, csak éppen államtitkokat szivárogtatott ki. A postaper vádjai is hasonló stílusban készültek?

– Azok talán még nevetségesebbek. A történet dióhéjban a következő: a Román Postának van egy bukaresti telke, amelyet tőkeapportként ajánl fel egy céggel kötendő gazdasági társuláshoz. A szerződést láttamozza közjegyző, nyilvántartásba veszi a cégbíróság. Valakik mégis kiderítik, hogy a szóban forgó telek nem a posta magántelke, hanem köztulajdon, tehát nem vihetné a társulásba. Közben nem veszik figyelembe, hogy az előző években a Román Posta több, a telekkel kapcsolatos pert is megnyert a Legfelsőbb Bíróságon, ami egyértelműen bizonyítja a tulajdonjogot. Miniszterségem alatt született meg az a kormányrendelet, amely pontot akart tenni a posta vergődésére a telekügyben: ebben kimondtuk, hogy az a bizonyos telek a posta magántulajdona. A DNA hatalommal való visszaélés vádjával indított eljárást ellenem és a volt igazságügyi miniszter, Tudor Chiuariu ellen. Az egykori pénzügyminisztert, Sebastian Vlădescut – már nem idézték be, mert ahhoz a szenátusnak kellett volna láttamoznia a bűnvádi eljárást, oda pedig a DNA ilyen „tákolmányt” nem mert küldeni. Egy közösen elfogadott kormányrendelet kapcsán példátlan módon kiemeltek két embert, és a vádlottak padjára ültették őket. A kormányrendelet ma is életben van, a telek pedig 2014-ben is a Román Posta ingatlanlistáján szerepel.

– Második peréről azt állította a román sajtó, hogy politikai leszámolás...

– Ez egyértelműen Tudor Chiuariu ellen irányult: miniszterként eljárást indított és felfüggesztette Doru Ţuluş egykori főügyészt. Miután Ţuluş megdicsőülve visszatért a Korrpcióellenes Ügyészség egyik főosztályára, másnap elindította a bűnvádi eljárást az igazságügyi miniszter ellen... Így lettem én is bűntárs.

– Ha ez valóban így történhetett, megalapozott gyanú hiányában miért hallgatták le korábban valamennyi munkatársa, ismerőse telefonját?

– Nézze, a román titkosszolgálat nem hasonló emberi logika szerint működik. A román kabinet magyar tagjai körében mindig is köztudott volt, hogy figyelnek, lehallgatnak, jelentéseket készítenek rólunk. Valószínű, hogy engem és munkatársaimat is épp úgy lehallgattak, mint a többi minisztert és államtitkárt: az adatokat tárolták „soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükség” alapon. A rendszer perverzitása ebben áll: adatokat gyűjtenek, dossziékat fabrikálnak, és amikor szükséges, előhalásszák.

– Úgy véli, hogy a többi elítélt politikus is ártatlan?

– Ezt nem állítom, azt viszont igen, hogy az ítéletek indoklásában bizarr megfogalmazások jelennek meg, amelyek azt sejtetik, hogy a román bíróságok szakmai és erkölcsi tartásával komoly bajok vannak. Egy év fogva tartás után nemrég szabadult Traian Decebal Remeş volt mezőgazdasági miniszter. Ítéletének indoklásában többek között ez áll: bár a rendőrség nem találta meg a lefoglalt paksamétában a Ioan Mureşan által adott 15 ezer eurónyi csúszópénzt, a vádlott azt valószínűleg megkapta más alkalommal. Ha tárgyi bizonyítékok nélkül, ilyen bírói végzéssel ma börtönre lehet ítélni embereket Romániában, akkor ott komolyan megkérdőjeleződik az igazságszolgáltatás szakmaisága. Ha ezt közéleti emberekkel elművelhetik, mennyivel kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a kisemberek, akikről a sajtó, a közvélemény semmit nem tud.

– Adott egy korrupt bukaresti rendszer, amelyben önök magyarként eltűrték, hogy valamennyi lépésüket figyelik, bármikor lecsaphatnak bárkire. Mi késztet arra egy erdélyi magyar politikust, hogy miniszteri tárcát vállaljon a román kormányban?

– Azt nyilván tudtam, hogy megfigyelnek, de legszörnyűbb rémálmaimban sem gondoltam, hogy ez idáig fajulhat. Eszembe sem jutott volna soha, hogy miniszter legyek. RMDSZ-alelnökként, választási kampányok felelőseként hosszú éveken át oroszlánrészt vállaltam a szervezet napi munkájában. Ma is vallom, hogy tisztességgel és becsülettel álltam meg mindenhol a helyem, talán ezért is bíztak rám újabb és újabb feladatokat. Amikor Markó Béla 2005 karácsonya előtt felajánlotta a kommunikációs tárcát, nem hittem a fülemnek. Én erre nem készültem, nem is számítottam rá. Több napon keresztül rágódtam azon, hogy elvállaljam-e. Végül azért döntöttem mellette, mert politikai és szakmai kihívást láttam benne. Nyugodt lélekkel mentem Bukarestbe: nem azért voltam tisztességes, mert számítottam arra, hogy netán megfigyelnek, hanem mert ez az én életfelfogásom.

– Ön a kétezres évek derekán meg akarta reformálni az RMDSZ-t. Nem tart attól, hogy éppen ebbe bukott bele?

– Nem az RMDSZ-t akartam megreformálni, hanem a velem egykorú, fiatal nemzedéket próbáltam előtérbe hozni, bemutatni az erdélyi magyar közvéleménynek, hogy vagyunk, és lehet ránk számítani. Akik ezt félreértették, azok úgy érezhették, hogy mi hatalomra törünk. Interjúkötetében maga Markó Béla is elismerte, hogy egyesek arra figyelmeztették, a fiatalok a székére pályáznak. Ennek azonban semmi alapja nem volt, ezt már akkor tisztáztam a szövetség elnökével.

– Pedig abban az időszakban sokan önben látták az új RMDSZ-elnököt...

– Az RMDSZ-elnökségre való pályázás soha nem volt célom. Ettől függetlenül magyar és román körökben egyaránt voltak erre utalások: bizonyára akadtak olyanok, akik szívesen láttak volna ebben a tisztségben.

– Ha kiderülne, hogy RMDSZ-berkekből indult ön ellen ez a meghurcoltatás, mit tenne?

– Nem hiszem, hogy így lenne. Az RMDSZ-nek ez nem állt szándékában, de ad absurdum, ha valakinek meg is fordult volna a fejében, ehhez nem lett volna eszköze. Az RMDSZ-t mind a belügytől, mind az igazságügytől „tisztes távolságra” tartották. A történet mögött inkább az áll, hogy a román hatalom éppen ütni akart az RMDSZ-en. Akkor indult eljárás Markó Béla ellen, és meglehet, úgy gondolták, hogy egy kalap alatt a potenciális utódot is meghurcolják, eltávolítják a közéletből.

– Az ön esetében ez sikerült. Saját döntése volt a teljes visszavonulás?

– Igen, én döntöttem így: senki nem küldött el. 2007-ben az RMDSZ EP-listavezetőjeként kezdtem a kampányt, de visszaléptem, mert nem tudtam vállalni annak az ódiumát, hogy én legyek korruptként a célkeresztben. Harminchat évesen otthagytam a közéletet, tanácsadó céget működtetve lettem vállalkozó. Politikusként szerzett tapasztalataimnak is köszönhetően sikeres vállalkozást hoztam tető alá, több nemzetközi beruházás kötődik munkámhoz. Sokat dolgoztam együtt Pászkány Árpáddal: nemcsak üzlettársak, barátok is vagyunk. A késztetés azonban továbbra is megvan bennem, hogy visszatérjek a közéletbe. Talán majd egyszer...

– Családja hogyan viseli a hét év óta tartó bűnügyi eljárást?

– Nagyon nehezen. Nekem is az elviselhetetlenségig nehéz feldolgozni a történteket, kamaszkorú fiaimnak még nehezebb. El kell szenvedniük a megbélyegzést, a sanda tekinteteket. Ők már olvasnak újságot, néznek tévéhíradót, és tehetetlenek. Arról nem beszélve, hogy megtörténhet: évekre elveszítik az apjukat.