Kultúráról, történelemről mesélő épületek

– Megóvni, visszaépíteni, kivetíteni: ezek az irányzatok jellemzőek a folyamatosan alakuló, változó műemlékvédelemre. Erdélyben melyik irányzat hódít teret?

– Külföldön az egyik irány szerint le kell védni azt, ami van, azaz nem avatkozunk be. Ez esetben tíz év alatt annyit romlik egy épület, hogy alig marad belőle valami. A másik szerint kordokumentumok, rajzok alapján rekonstruálják az épületet. Az alsórákosi kastélyról fennmaradt peres iratok tanulmányozása után derült ki például, milyenek és mekkorák voltak a szobák, mi volt bennük. Ennek alapján vissza lehet építeni a korhű változatot. Ezt láthatjuk most több helyen, Magyarországon is. Egy másik irány szerint modern technikát alkalmazva 3D-s módszerrel vetítik ki az épületeket. Ez azt jelenti, hogy miután a vetítés megszűnik, többé semmi nem marad a helyében.

– Az igazi megoldás tehát a restaurálás, az újjáépítés lenne...

– A műemlékvédelem fejlődéséhez nagyban hozzájárult a 20. század végén a turizmus fellendülése. Ez maga után vonta az úthálózat és a szállodahálózat bővítését. Sok régi épületet újítottak fel, hogy a turista megismerhesse a települések kultúráját, épített értékeit. Hosszútávon az a jó megoldás, ha felújításkor eredeti épületanyagokat használva megpróbáljuk felújítani az épületet. A munka során megmutatjuk, meddig tart az eredeti vonal és honnan kezdődik a rekonstrukció. Ehhez hagyományos anyagokra és módszerekre van szükség.

– Milyen nálunk a műemlékvédelmet szabályozó törvényi háttér?

– Romániában a tavaly módosított 2001/422-es törvény szabályozza a műemlékvédelmet. A törvény meghatározza, milyen feltételeknek kell megfelelnie a műemlékek jegyzékébe felkerülő épületnek. Az A-kategóriás műemlékek nemzetközileg és országos szinten is fontosak, például Marosvásárhelyen a Kultúrpalota. A B-kategóriások a helyileg értékes épületek. És léteznek az UNESCO-helyszínek, például Segesvár. A műemlékeknek négyféle értékük van: történeti (bizonyos korban épült), esztétikai (bizonyos stílust képvisel), társadalmi (egy közösség építette fel, és egyik nemzedék a másik után örökölte), és emlékezeti, amely bizonyos személyiséghez kapcsolható (Arany János vagy Petőfi Sándor szülőháza). A törvény előírja, hogy ötévenként a műemléklistát fel kell újítani és ellenőrizni.

– Meg lehet-e óvni a műemléképületeket akár a tulajdonosok önkényeskedésétől is?

– A jogszabály szerint telekkönyvben kell szerepelnie, melyik épület műemlék. A műemlékjegyzék alapján ezt Hargita megyében bevezették, Maros megyében viszont nem, pedig országosan Maros a legtöbb műemlékkel rendelkező megyék egyike (Segesvár, Marosvásárhely, Szászrégen). Ha nem szerepel a telekkönyvben, megtörténik, hogy amikor valaki régi házat vásárol, nem tudja, hogy az műemlék vagy védett övezetben levő épület. Leveri a vakolatot, műanyag ablakot tesz, és csak utólag kér engedélyt az építkezésre. Így akár jóvátehetetlen kár keletkezhet. Ezt csak úgy lehet megelőzni, ha minden megyében bevezetik telekkönyvbe az adatokat. Az is gond, hogy nem rendelnek pénzt az ellenőrzésre és a nyilvántartás frissítésére.

– Sokszor azt látjuk, hogy városfejlesztéskor, építkezések alkalmával nincs szerepe annak, ha a szomszédban értékes műemléképület található. Ezt mennyire szabályozza a törvény?

– A műemlékvédelmi törvényt kiegészíti a 2011/153-as jogszabály a nem műemlék jellegű, de a műemlékzónában levő épületekről. Ez előírja, hogy minden műemléképületnek van egy védőövezete. Amikor a történelmi városokban – Marosvásárhely, Segesvár, Medgyes vagy Kolozsvár – elkészült az általános városrendezési terv, ki kellett jelölni a műemlékvédelmi övezetet. Itt léteznek olyan épületek is, amelyek nem műemlék jellegűek, de befolyásolják a városképet. A törvény előírásai szerint együttműködést kell kialakítani a köz és a magánszféra között a védett övezetben levő épületek felújítására. A városháza köteles szakembercsoportot megbízni a műemlékövezetben levő épületek állapotának felmérésére, illetve a felújítás szakmai hátterének az elkészítésére. A következő lépés az, hogy a városháza és az épülettulajdonosok közös anyagi hozzájárulással rendbe teszik az épületeket. Ez ma már sok helyen működik, de nálunk még nem. Marosvásárhelyen a védőövezet nemcsak a főteret jelenti, hanem az orvosi egyetem, a volt Aranykakas vendéglő, a Postapalota és a Gecse utca által körülhatárolt területet, a Kistemplom és a Teleki Téka körüli részeket is.

– Segesvár országosan ismert műemlékeiről. Mennyire lehet az ottani tapasztalatokat megyeszerte alkalmazni?

– A műemlékövezet kijelölésével Segesváron összesen 85 hektárnyi terület vált az UNESCO-örökség részévé. Szociológiai tanulmány keretében bejártuk a vár területén az összes lakást, és összeírtuk, kik és hányan laknak ott, milyen korosztályhoz tartoznak, illetve anyagilag hozzá tudnak-e járulni az épület felújításához. Hasonló felmérésre van szükség minden helyen, ahol a védett övezeteket hatékonyan szeretnék kezelni.

– Van-e megfelelő szakembergárda a műemlék-felújításhoz?

– Magyarországon rég működik műemlékvédelmi szakmérnök képzés. 1990 után az első erdélyi csapat is ott végezte el a tanulmányait. A Transylvania Trust Alapítvány később Kolozsváron megszervezte a műemlékvédelmi szakmérnöki képzést, elhozták Budapestről az előadókat. Mi voltunk az első végzősök, majd megalakult a román nyelvű képzés is. Ezután lehetett a kultuszminisztériumban vizsgázni, de akkoriban kevesen teljesítették a feltételeket. Ma már felkészült szakembercsoportok dolgoznak Kolozsváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön is. Műemlékeken minden beavatkozást szakembernek kell elvégeznie. Az építőmérnök-statikus az állagmegállapítást és a károsodást méri fel; szükség van falkutatásra, a kőelemek tanulmányozására, a fém- és faszerkezetek, a tetőszerkezet vizsgálatára. Geológus állapítja meg a talaj szerkezetét, a művészettörténész pedig leírja, kutatja az épület történetét és eredetét.

– A műemlékvédelem sokkal költségesebb, mint a hagyományos építkezés. Ki támogatja ennek kiadásait?

– Az anyagiak terén vannak a legnagyobb gondok. A tulajdonosoknak visszaszolgáltatott műemléképületekben rendszerint sok a nyugdíjas, aki nem tud fizetni a munkálatokért. De nem jobb a helyzet a közintézmények székhelyéül szolgáló épületekben sem. Innen elsőként a karbantartókat bocsátották el, a közintézményeknek ma már nincs villanyszerelője, lakatosa, kőművese. Ha elromlik egy vízcsap, leesik egy cserép, nincs, aki kijavítsa, pótolja, ezért az épületek állaga gyorsabban romlik. Az egyházak tulajdonában is sok épület van, de ők sem tudják karbantartani, sem felújítani. A magyar történelmi egyházak pályázati úton nyernek jelentősebb összegeket a magyar államtól, a szász településeken levő műemlékeket sok helyen a német állam segítségével tették rendbe. Ennek ellenére Erdély-szerte kevés a pénz műemlékvédelemre, és jól tudjuk: nemrég szász erődtemplomok dőltek össze. Rossz helyzetben vannak a nemesi családoknak visszaszolgáltatott kastélyok is. A tulajdonos csak az épületet kapta vissza, az erdőket, termőföldeket viszont nem, így nem csoda, hogy nincs pénz a karbantartásra, felújításra. Például a Maros megyei Kerelőszentpálon levő Haller-kastély nagyon rossz állapotban van. Pozitív példaként említem a közelében található marosugrai Haller-kastélyt, amelyet egy magánszemély szállóvá alakított át. De Erdély-szerte több pozitív példa is létezik: elég, ha Kálnoky grófékat említjük, akik újjávarázsolták az uradalmukat, vagy akár Charles herceget, aki sok szász házat mentett meg a pusztulástól.

– Marosvásárhelyen történt-e pozitív elmozdulás a műemlékvédelem terén?

– Egy román közmondás szerint az ember szentesíti a helyet. Ha van olyan vezető, akit érdekel az épített örökség és a kultúra, akkor meglátszik az előrelépés. A Kultúrpalota és a Teleki Téka belső felújítása Lokodi Edit volt megyei tanácselnöknek köszönhető. Előtte Virág György megyei tanácselnök törte meg a jeget, akkor tettük fel a magyar feliratot, kiírtuk a Kultúrpalota megnevezést: addig csak az szerepelt, hogy Palatul Culturii. Lokodi Edit idejében minden évben jóváhagytak egy bizonyos pénzösszeget a Kultúrpalota belső restaurálására: előbb rendbetettük a sarokrészt, majd a kiállítótermeket, a nagytermet, a kistermet, a gyermekkönyvtárat és utoljára az előcsarnokot és a lépcsőházat. A megye költségvetéséből nyolc évig minden évben került erre pénz. Most készítettünk uniós pályázatra dokumentációt a Kultúrpalota tetőszerkezetének felújítására. A Köpeczi–Teleki Házat és a Csíki (valamikor Bornemisszának nevezett) Házat magánbefektetők újíttatták fel. A polgármesteri hivatal a Bernády György polgármestersége idején épített 16-os óvodát restauráltatta. A turizmus fellendülésének köszönhetően elindult egy pozitív folyamat. Ma már a magánszemélyek, cégek és a közhivatalok egyaránt odafigyelnek a városképre. A városházával szemben a főtéren például az egyik épületet a lakók és a földszinten működő üzlet közösen újította fel, hogy szép legyen. A hivatal melletti műemléképületet, amelyben több közintézmény van, a szakminisztérium restauráltatta, bár ez még nincs kész. Egyre többen ismerik fel: az épületeknek a városban levő kultúráról kell mesélniük, és nem szegénységi bizonyítványként kell szolgálniuk.