
Egyeztetés. Nicușor Dan államfő a koalíciós vezetőkkel tárgyal
Fotó: Nicușor Dan/Facebook
Nicușor Dan államfő kedden találkozik a kormánykoalíció vezetőivel a Cotroceni-palotában – közölte az elnöki hivatal.
2026. február 17., 10:312026. február 17., 10:31
A Nicușor Dannal folytatandó megbeszélést 15 órától tartják.
A találkozó előzménye, hogy hétfői ülésükön

Pengeváltás előzte meg a bukaresti kormánykoalíció vezetőinek hétfői ülését: a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Mentsétek meg Romániát Szövetég (USR) politikusai intéztek kirohanást egymás ellen.
A reformcsomagot a korábban elfogadott formában hagyták jóvá, néhány módosítással, amelyek a védelmet, a közrendet, a nemzetbiztonságot, az oktatást, az egészségügyet és a kultúrát érintik. Ezekben az ágazatokban a megtakarításokat az adott terület sajátosságaihoz igazodó módszerekkel valósítják meg.
A kormánypártok hétfői közleménye szerint a koalíció megerősítette azt az elvet is, hogy a minisztériumok 2025-ben végrehajtott bérkiadás-csökkentéseit beleszámítják az idei évre előirányzott teljes, 10 százalékos megtakarítási célba.
A feladatot egy frissen létrehozott munkacsoportra bízták.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a nemzeti liberális párti Ilie Bolojan miniszterelnök közötti konfliktus árnyékában hívták össze hétfőre a bukaresti kormánykoalíció pártjainak legújabb ülését.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfő este a România Tv-nek nyilatkozva kijelentette: kezdeményezte, hogy az államfő tájékoztassa a koalíciót egyes külpolitikai döntésekről, köztük a Mercosur-megállapodásról és a SAFE-programról, amelyek szerinte hosszú távon kötelezettségeket jelentenek Románia számára.
Az államfő korábbi közlése szerint Románia megfigyelői minőségben vesz részt a tanácskozáson, és megerősíteni készül a nemzetközi békeerőfeszítések, valamint a Gázai övezet újjáépítését célzó kezdeményezések támogatását.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!