Ideje meglátnunk Isten dolgait életünkben

– Bár sokan elsiklanak a virágvasárnap, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának megünneplése felett, ez fontos állomás a húsvét felé vezetőúton.

– Minden keresztyén ünnepünk Jézus élettörténetéhez kapcsolódik, s virágvasárnap, csakúgy, mint a nagypéntek és a feltámadás, az üdvtörténethez tartozik, ennek a folyamatnak a részeként kell látnunk. Az üdvtörténet, az ember megváltásának története. Jézus azzal a céllal jött el a világra, hogy megváltsa az embert, s semmi sem tántorította el, a Sátán kísértése sem. A Jeruzsálembe való bevonulás egy fontos lépése, döntése ezen az úton. Elmegy Jeruzsálembe, ahol sok minden történik, megtisztítja a templomot, ott szerzi az utolsó vacsorát, elárulják, keresztre feszítik, feltámad. A Jeruzsálembe való bevonuláskor Jézust földi királyként üdvözölték, Dávid utódját látták benne, ezt kiáltották: Hozsanna a Dávid fiának, áldott, aki jön az Úr nevében. A Szentírás szerint pálmaágakat vágtak és terítettek elé, valamint felsőruháikat tették az útra. Innen ered a virágvasárnap elnevezés, egyes nemzeteknél, például az angoloknál, pálmaágak vasárnapjának nevezik a Jeruzsálembe való bevonulást.

– A református gyülekezetek egy részében virágvasárnap tartják a konfirmációt, az ifjak hitvallás- és fogadalomtételét. Mi ennek a hagyománynak a története?

– 1811-ben mondta ki az Erdélyi Református Egyházkerület zsinata és igazgatótanácsa, hogy a konfirmáció a mai formájában legyen megtartva. 1812-ben már Marosvásárhelyen megtartották az első ilyen konfirmációt, amikor felhatalmazták az ifjakat az úrvacsora vételére. Akkor ezt még áldozócsütörtökön tartották, hiszen a hagyomány szerint a római katolikus egyházban ekkor lehetett áldozni, vagyis úrvacsorát venni. Erdély-szerte most is sok olyan református gyülekezet van, ahol áldozócsütörtökön vagy pünkösdkor van a konfirmálás. Azok, akik ellenzik a virágvasárnapi konfirmálást, azzal érvelnek, hogy a húsvétot megelőzőnagyhetet nem illendőegy olyan mulatsággal kezdeni, ami gyakran követi a templomi szertartást.

– Mennyire tudatosul a mai fiatalokban a konfirmáció jelentősége?

– A szülők és keresztszülők kereszteléskor megígérik, hogy a gyereküket úgy nevelik és neveltetik, hogy hitéről egykor majd önként tegyen vallást. Akkor a szülők döntöttek helyette, most pedig, konfirmáláskor a fiatal önként vallja meg hitét és fogadja meg, hogy a református anyaszentegyház hűséges tagja lesz. Az Erdélyi Református Egyházkerületben kétéves felkészítés előzi meg a hitvallás- és fogadalomtételt. A felkészítőlényege, hogy a Heidelbergi Káté alapján a fiatalok elsajátítsák az alapokat a Biblia tanításáról. A Heidelbergi Káté megtanulását sokan nehézkesnek, nem ifjak oktatására alkalmasnak tartják, de szerintem jó összefoglalója a Szentírás tanításának. Az Apostoli Hitvallás alapján érthetőképet nyújt a bűnről, az ember megváltásáról, a Szentháromságról, a törvényről, az imádságról. Szerintem attól függ, hogyan csomagolod az ismereteket. El lehet úgy mondani és magyarázni, hogy megértsék. A kérdések és válaszok betanulása nem egyenlőa megértéssel, így azokat a témákat, amelyek benne vannak a kátéban, a korosztályuknak megfelelően kell elmagyarázni, a mostani kornak megfelelőinteraktív szemléltetéssel. A fiatalok érdeklődnek a vallásos dolgok iránt, kérdéseik vannak, válaszokat szeretnének kapni. A konfirmáció célja, hogy a fiatalok Krisztus követőivé váljanak. A vallástétel nem valaminek a vége kell legyen, hanem alap, amelyre a tanítványságot, Krisztus követését fel lehet építeni. A konfirmálás a hit megalapozása, amelyre építhetnek egész életükben, de sajnos sokan megmaradnak ennél az alapnál. A 21-es kátékérdés azt mondja, hogy az igaz hit egy ismeret és azonfelül pedig szívbéli bizodalom is. Ezt az ismeretet megkapják, a szívbéli bizodalom pedig a Szentlélek munkája.

– A szülők többsége mennyire partner ebben az egyházi hitvallásban?

– A konfirmáció nemcsak a gyermekről szól, nemcsak gyermek-, de családbarát kellene legyen. A konfirmáció a gyermek szüleiről is kell szóljon, akik fogadalmat tettek a gyermek megkeresztelésekor, hogy hitben nevelik és neveltetik a gyermekeket. Sokkal nehezebb a szülővel megértetni – különösen azzal a szülővel, akinek nincs élőkapcsolata az egyházzal, gyülekezettel –, hogy mit jelent a konfirmáció, megértetni azt, hogy ne csak a külsőségekre figyeljen. Most gyakran az történik, hogy a fiatal az egyháztól kap egyfajta szemléletmódot arról, hogy mit is jelent a fogadalomtétel, de a családban egészen más irányba viszik el a konfirmáció lényegét. Annyi bizonyos, hogy függetlenül attól, a szülőnek milyen kapcsolata van a gyülekezettel, legtöbben fontos hagyománynak tartják a konfirmálást, s a gyermeküket elküldik a felkészítőkre, azaz akarják, hogy konfirmáljon.

– Gyakran megtörténik, hogy a gyermek úgymond kikonfirmál az egyházból, vagyis miután megtörtént a hitvallás és fogadalomtétel, megszakad minden kapcsolata az egyházzal. Hogyan lehet ezt megállítani?

– A folytonosság nagyon fontos, hogy a konfirmándusokkal való foglalkozás folytatódjon tovább, hogy átlépjenek az ifjúsági csoportba. Ez zökkenőmentesen csak úgy történhet, ha csoportban gondolkozunk, egyik hívja és vonzza magával a másikat. Mindig vannak olyanok a csoportban, akik az otthoni jó példa és egyházias, vallásos nevelés során természetesnek tartják, hogy közel maradjanak az egyházhoz. Õk kisgyerek koruk óta jártak vallásórára is, s családostól vesznek részt a gyülekezeti alkalmakon. Vannak azonban olyanok is, akiknek ez nem természetes, s ilyenkor szükség van olyan társakra, akik hívják, biztatják őket, s akik között jól érzik magukat. Ha ez a csoportvonzás hiányzik, akkor gyorsan lemorzsolódnak. Az egyháznak és a lelkésznek meg kell tenni mindent, hogy a folytonosságot biztosítsa, hogy ne legyen szakadás, hogy ne történjen meg az, hogy most konfirmáltam, s legközelebb csak akkor jelentkezem az egyháznál, lelkésznél, amikor házasságot akarok kötni. Ez a korosztály az, amelynek maradandó élmény marad az ifjúsági bibliaórás foglakozás, a közös programok, s ha ebben az időben szoros kapcsolata marad az egyházzal, könnyebben be tud kapcsolódni a gyülekezeti életbe, s az ifjúsági foglalkozások élményeiből, tapasztalataiból táplálkozni tud egész élete során.

– Az üdvtörténetben a virágvasárnapot nagypéntek követi, Jézus keresztre feszítésének mozzanata. Milyen mértékben rögzül az emberekben a megváltás fontossága?

– Az emberek felfogásában, tudatában a nagypéntek és ennek jelentősége nincs az őt megilletőhelyen, sokkal kevésbé fontos, mint húsvét meg karácsony. Holott Jézus áldozata az egész keresztyén hitünknek a legfontosabb része kellene hogy legyen. A megváltás ténye, cselekménye, az Istennel való megbékéltetés nagypénteken történik, a keresztfán. Pál apostol a korintusbeliekhez címzett levélben azt írja, hogy a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de az elhívottaknak Isten ereje, Isten bölcsessége. Pár verssel tovább ezt írja Pál apostol: nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. Pál apostol is a megfeszített Jézusról prédikál, ugyanakkor ennek a levélnek a 15. részében azt is mondja, hogy ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a mi igehirdetésünk és a ti hitetek. Mindez a megfeszített Jézusra irányítja a mi tekintetünket, s ez nemcsak nagypénteken kell, hogy így legyen.

– A szomorúsággal összekötött nagypéntek után következik a húsvét vasárnapja, a feltámadás ünnepe.

– Újra a Bibliát hívom segítségül, azt a történetet, amikor Péter és János beszaladnak a sírba és látják az üres sírt, és a meg nem nevezett tanítvány, akiről mi tudjuk, hogy János volt, látott és hitt. Szerintem 2016-ban ez fontos üzenet: látott és hitt. Mert mi legtöbbször csak nézünk, nézzük, amit sugároznak a tévében, böngésszük a telefonjaink képernyőit. A templomban is sokszor csak nézőközönségként vagyunk jelen. Az ige azt mondja, most már ideje látnunk, ideje meglátni Isten dolgait a mi életünkben. Meglátni, hogy üdvösségünk érdekében mit cselekedett Isten, meglátni mindazt, amit üzen nekünk Jézus keresztje és a feltámadás által. Meglátni és hinni a bűneinktől való szabadulást, a bűnbocsánatot és az örök élet lehetőségét.