Hirdetés

Huszonhárom aranynál bábáskodott

A 76 éves Novotny Zoltán aranytollas újságíró, a Magyar Rádió örökös tagja, a Magyar Sportújságírók Szövetségének tiszteletbeli elnöke és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje.1968-tól errefelé csaknem tizenkét Nyári Olimpiai Játékon vett részt és közvetített, miközben huszonhárom magyar aranyérmet „szurkolt ki”. Úgy véli, az idén, Rio de Janieróban is terem babér a piros-fehér-zöldek számára. Legalább annyi, mint négy esztendővel ezelőtt Londonban.

 

Szucher Ervin

2016. június 15., 13:152016. június 15., 13:15


– Tizenkét nyári olimpia áll a háta mögött, ennyit átélni és megnézni is komoly feladat, nemhogy végigdolgozni. Ésmegjegyezni minden apró kis részletet talán még nehezebb. Minden a helyén van, vagy az idő kezdi összemosni az emlékeket?

– Tizenkét olimpiát nem könnyű megjegyezni, de elfelejteni sem lehet. Sok mindent elfelejt az ember, de mivel az agya egy rendkívül furcsa és bonyolult szerkezet, a legváratlanabb pillanatban idéz fel közel fél évszázaddal ezelőtt megtörtént pillanatokat. Vannak olyan meccsek és versenyszámok, amelyeket mintha a tegnap szurkoltam volna végig, és vannak olyanok, amelyekről olvasva vagy hallva nem jut eszembe semmi.

– Gondolom, éjjel, ha álmából felköltik, akkor is kapásból vágja, hogy kommentárjai hány és milyen érmet hoztak a magyar válogatottnak…

– A huszonhárom, általam közvetített aranyat nyilvántartottam, a rengeteg ezüstöt és bronzot már nem. Huszonháromszor kiálthattam ki, hogy a magyar versenyző vagy csapat olimpiai bajnok, de legalább még egy ennyi első hely megszületésénél „bábáskodtam”. Ott voltam, de nem én közvetítettem, hanem valamelyik kollégám, akinek legfeljebb segítettem. A magyar küldöttség mexikói tíz aranyérméből Szepessy Györgynek hét „jutott”, nekem három. Az egyéni párbajtőrt például felváltva közvetítettük: egy csörtét Gyuri, egyet én, egyet ő, egyet megint én… Hogy a magyar küldöttség összesen hány aranyat szerzett a tizenkét olimpián, nem tudom, azt össze kellene számolni: Mexikó tíz, München hat, Montreal négy, Moszkva hét és így tovább…

– A kiszurkolt aranyérmek közül létezik egy legkedvesebb is?

– Van legkedvesebb arany – de az mikor, melyik. Van olyan, hogy a legfontosabb, a legérdekesebb, a legjobban közvetített… Mondhatnám azt, hogy a legkedvesebb az első, Németh Angéla gerelyhajító győzelme, de a dolog mégiscsak sántítana, hisz a kiváló atlétánk már a harmadik próbálkozására megdobta a győztes távolságot, az olimpiai bajnok kiléte pedig a hatodik sorozat után derült ki. Ezért a sportriporter afféle ellendrukkeré alakul át, elmarad a tombolás, az eufória. Sokan azt mondják, hogy a legjobbra Földi Imre súlyemelő győzelmének a közvetítése sikeredett. Itt is hasonló helyzet állt elő: Földi már befejezte a versenyt, világcsúcsot állított fel, nekem az iráni és a szovjet versenyzők két-két fogását kellett közvetítenem. Ez tizenhét percig tartott, és én ellendrukkeré válva tizenhét percig beszéltem egyfolytában, majd a végén elejtettem, hogy Földi Imre olimpiai bajnok. Ezért azt mondanám, hogy számomra azok a legemlékezetesebb közvetítések, amikor a magyar sportoló ott, abban a pillanatban szerzi meg az aranyat. Mint például Repka Attila, aki a hosszabbításban „birkózta ki” a mindent eldöntő pontot, vagy társa, Majoros István, aki szintén a mérkőzés utolsó pillanataiban vitte le az ellenfelét, vagy a két úszólegenda, Rózsa Norbert és Czene Attila, amikor éppen a célba csaptak. Persze mindemellett emlékezetes a Dombi–Kökény versenyének a közvetítése is, ahol a magyar kajakpáros vezetett, de félelmetesen jöttek fel a portugálok. Végül úgy érkezett célba a két hajó, hogy a szívemmel a magyar fiúkat láttam az első helyen, az eszemmel meg a portugál riválisaikat. Nem mertem kikiabálni Dombiék győzelmét, ezért vártam és kénytelen voltam húzni az időt, hisz a segédeszközök mind csődöt mondtak. A számítógép nem írt ki semmit, a képernyőn látható ismétlésből nem lehetett eldönteni, hogy ki ért be elsőnek.

– A pályafutása során volt négy labdarúgó-világbajnokság is – az utóbbi időben a magyar válogatott nélkül. Milyen érzés a mikrofon előtt ülni és idegeneknek szurkolni?

– Hál’ Istennek megadatott a négyből három olyan vébén ott lenni, ahol a magyar csapat is ott volt. Megjegyezném, hogy mindig többet vártunk a fiúktól, hisz nem volt rossz a magyar csapat, mégis mind a három alkalommal leégett, utoljára, 1986-ban Mexikóban talán a leginkább. Negyedszerre, a ’98-as franciaországi világbajnokságon a hazaiak diadala adta meg a közvetítés sava-borsát. Úgy érzem, hogy labdarúgó „pályafutásom” során sokkal inkább a klubcsapatok jelentették a csúcsot. A legszívesebben két Fradi-győzelemre, pontosabban továbbjutásra emlékszem. Az egyiket Bilbaóban harcolták ki a zöld-fehérek 1968-ban, amikor a budapesti 2–1-es győzelem után – amelyen a vendégek szinte szétfaragták az FTC játékosait – a visszavágón gyorsan vezetést szerzett az Athletic, ezzel lényegében kiegyenlítve a kettős mérkőzés állását. Csakhogy a friss Aranylabdásunk, Albert Flórián vezényletével – aki szerintem élete legjobb játékát produkálta – sikerült megfordítanunk a meccs sorsát, és kiütnünk a baszkokat. Hab a tortán, hogy a visszavágó éppen a Színházi Világnapra esett; a színészek mesélték, hogy a Madáchban úgy játszották a Hamletet, hogy Gábor Miklós a Lenni vagy a nem lenni? monológ közben odaszólt a súgólyukba, azt kérdezve: „mennyi?” – a súgó ugyanis nemcsak a színpadra, hanem a rádióra is figyelt. Greguss Zoltán, Claudius alakítója szerint a súgó rádiója annyira hangosan szólt, hogy a közönség is hallhatta a Fradi-sikert. A másik élményem is a Ferencvároshoz köthető, mégpedig ’74-ből. A Dalnoki Jenő által megújított, megfiatalított Fradi az akkor Európa legjobb játékosának számító Kevin Keegen Liverpoolja ellen játszott idegenben. Az Üllői útiak 1–0-as vesztésre álltak, amikor a hosszabbítás perceiben Megyesi kétségbeesve, egy bődületes rúgással hosszan szabadított fel, hogy valahogy teljen az idő, maradjon a minimális vereség, a labda Pusztaihoz került, akit mindenki megrökönyödésére Máté Jani szerelt. Ez annyira meglepte az angol védőket is, hogy leálltak, Máté pedig meglódult, megcsinálta az azóta híressé vált kenguru- vagy biciklicselnek nevezett mozdulatát, összecsomózta a védőket és a kapuba helyezett. Ahhoz képest, hogy az angolok, négy-öt vagy akár tízgólos győzelemre számítottak, Máté találatát a hónap góljának választották, parádésan védő kapusunkat, Géczit pedig egy láda whiskyvel jutalmazták. A meccs után mondták a Fradi-szurkolók, hogy a gólörömöm miatt félteni kezdtek. Tudom-e, hogy milyen napon volt ez a meccs? – kérdezték, majd emlékeztettek: október 23-án, a forradalom évfordulóján. Alig tizennyolc évvel ’56 után, amikor Magyarországon nem volt tanácsos nagyon magyarkodni. Még az angol kupagyőztes elleni siker után sem. Hozzátenném: semmi gondom nem lett ebből, sőt két héttel később, a hazai 0–0-s döntetlennel a Fradi továbbjutott.

– Apropó politika, cenzúra meg öncenzúra: hogy érzi, ’89 előtt vagy után volt könnyebb dolga a sportkommentátornak?

– A mostaniaknak sokkal könnyebb dolguk van, és nem csak a politikai szélfújás miatt. Míg mi, annak idején, jelentős időt töltöttünk a dokumentálódással, a maiak csak rákattintanak az internetre és bármilyen információt elérnek. A gond az, hogy nem mindig ellenőrzik azok hitelességét. A mai riporterek el sem tudják képzelni, mit jelentett egy evezős versenyt monitor nélkül közvetíteni. Szabad szemmel vajmi keveset kaptál el belőle, távcsővel pedig egy hajót, legfeljebb kettőt tudtál befogni, a többit nem láttad. Az öttusaverseny után hosszú perceket vagy akár félórát kellett várnod a végeredmény ismertetésére. Ilyenkor a fantáziádat kellett használnod, illetve magadnak kellett kiszámolnod a pontokat és az eredményt, hogy valamivel mégiscsak értelmesen „szórakoztasd” a hallgatót. Annak dacára, hogy ma már minden sokkal könnyebb, én megmaradtam régi vágású rádiósnak. Ott a számítógép, a tévéképernyő, én mégis a szememben bízom a leginkább. Az internet, a Wikipédia meg a Facebook egyben áldás és átok. Áldás, mert bárki írhat és hangot adhat a véleményének, átok, mivel ellenőrizetlenül bármi megjelenhet.

– Gondolom, hogy egy ilyen hosszú és gazdag pályafutás során megadatott Kis-Magyarország határain túli, köztük romániai magyar sportolóknak is szurkolni.

– Olimpián nem, de más világversenyeken közvetítettem határon túli, köztük erdélyi magyar sportolók győzelmét is. Azoknak is pont úgy tudtam örülni, mint a magyarországi diadaloknak. Azt tudom, hogy a legtöbb romániai magyar győztest a súlyemelők adták. Sajnos Szabó Kati négy Los Angeles-i olimpiai aranyáról lemaradtam, mint ahogy nem lehettem ott a Jenei Imre és Bölöni László sevillai BEK-győzelmén sem. Furcsamód, aznap, amikor a Bukaresti Steaua 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európai Kupáját, nekem délelőtt teniszmeccsem lett volna Barcelonában Kubala Lászlóval, a hajdani futball-legendával. Vártam, vártam rá, de nem jött, utána meg rájöttem, hogy a Barcelona egykori csillagaként hol máshol, mint a döntő helyszínén, Sevillában lehet! Míg ő élőben követhette végig a meccset, én éppen repülőn voltam Barcelona és Budapest között. A végeredményről és Duckadam bravúrjáról Ferihegyen értesültem. Amit viszont kiemelnék, az a korrekt, szoros, esetenként akár barátinak nevezhető viszony, ami a román – hangsúlyozom: román és nem romániai magyar – és országunk sportolói között kialakult. Nagyon jó lenne, ha előbb-utóbb a szurkolók között is hasonló kapcsolat lenne, no meg a politikai vezetők között. De ez már az álomvilághoz tartozik.

– Ha már az álmoknál tartunk, megkérdezném, hány magyar siker, hány magyar arany „jut” a rádiós közvetítőknek az idén Rio de Janeiróban?

– Aki jósol, porul jár, szokták mondani. A sport ma már ott tart, hogy nincsenek bombaesélyes versenyzők; többen is közelebb állhatnak az olimpiai aranyhoz, általában azok közül kerül ki a győztes. Inkább azt mondanám, hogy az úszók, kajak-kenuzók, vízilabdázók, birkózók, vívók, sportlövők között van éremesélyes sportolónk. De az is lehet, hogy kifelejtettem egy-két sportágat, mint ahogy az is megtörténhet, hogy a meglepetés esetleg máshonnan érkezik. Pekingben három aranyat nyertünk, Barcelonában és Szöulban tizenegyet; szerintem Rióban valahol a két szám között leszünk. Az óvatosak azt hajtogatják, hogy öt-hat arany is jó lenne, én meg amondó vagyok, hogy ha legutóbb, Londonból nyolcat közvetítettünk, akkor most se hagyjuk magunkat.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 15., vasárnap

Erdélyiség és egyetemesség egészséges összhangja: Balázs Ferenc életművét állítja a ma embere elé az unitárius egyház

Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.

Erdélyiség és egyetemesség egészséges összhangja: Balázs Ferenc életművét állítja a ma embere elé az unitárius egyház
Hirdetés
2026. február 14., szombat

A szegények hangszeréből hungarikum: újra hódít a citera Erdélyben

Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.

A szegények hangszeréből hungarikum: újra hódít a citera Erdélyben
2026. február 09., hétfő

Szolgálat a rácsok mögött: reményt visz a szamosújvári börtönbe Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor

A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.

Szolgálat a rácsok mögött: reményt visz a szamosújvári börtönbe Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor
2026. február 08., vasárnap

Egyház és közélet határán: Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök a reformátusság kihívásairól itthon és a nagyvilágban

„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.

Egyház és közélet határán: Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök a reformátusság kihívásairól itthon és a nagyvilágban
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza a munkáiban – Brittich Erzsébet, Simonyifalva sokoldalú művésze

Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.

Nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza a munkáiban – Brittich Erzsébet, Simonyifalva sokoldalú művésze
2026. február 03., kedd

Melegfronti hatásokkal érkezik az enyhébb, csapadékos időjárás

A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.

Melegfronti hatásokkal érkezik az enyhébb, csapadékos időjárás
2026. február 03., kedd

Miért az RMDSZ-t szorongatja leginkább az adóprés a kormánypártok közül?

Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.

Miért az RMDSZ-t szorongatja leginkább az adóprés a kormánypártok közül?
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Gyermekkorunk ízvilága elevenedett meg a házi készítésű hústermékek és pálinkák tordaszentlászlói ünnepén

Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.

Gyermekkorunk ízvilága elevenedett meg a házi készítésű hústermékek és pálinkák tordaszentlászlói ünnepén
2026. január 31., szombat

Lelki gazdagodás a reformáció bölcsőjében: erdélyi lelkipásztor Genfben

A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac

Lelki gazdagodás a reformáció bölcsőjében: erdélyi lelkipásztor Genfben
2026. január 30., péntek

A hiány képei: Apáczai Csere János a kortárs művészet tükrében

Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am

A hiány képei: Apáczai Csere János a kortárs művészet tükrében
Hirdetés
Hirdetés