„Tévelygők”, akiket nem tudnak megszólítani egyházaink – Püsök Sarolta református teológus az emberek lelki útkereséséről

Mivel nőni akarnak, a kisegyházak érthető módon nagyon aktívak, ezért sok embert meg tudnak szólítani.

– Mennyire jelentős létszámú az egyházakhoz nem tartozók, azaz az ateisták tábora?
– Ha a hivatalos statisztikákat nézzük, az egyházon kívüliek tábora elenyésző, hiszen Románia lakosságának mindössze 0,2 százaléka vallotta magát ateistának, a túlnyomó többség tehát valamilyen egyházhoz tartozik. Valójában sokkal rosszabb a helyzet, hiszen a történelmi egyházakban sokan úgynevezett papír szerinti keresztények. Megkeresztelték őket, de ez nem jelent élő kapcsolatot sem a közösséggel, sem Istennel. Nyilván ők a legveszélyeztetettebbek: amikor egy kisegyház képviselőjével veszik fel a kapcsolatot, az egyfajta mementóvá válhat számunkra. Nehéz helyzetben ha valaki hozzájuk közelít, annak a „térítése” sikeres lehet.

– Magyarországgal vagy Nyugat-Európával összehasonlítva mennyire vallásosak az erdélyi magyarok?
– Egy erdélyi ember számára még pár évtizede is egyértelmű volt, hogy mindenki beleszületik valamilyen felekezetbe. Istennek hála még mindig kevesen vannak olyanok, akik valami oknál fogva nincsenek megkeresztelkedve. Azok többsége is olyan, hogy nyomon tudják követni, melyik szülő vagy nagyszülő mulasztotta ezt el. Ezzel szemben

Ők a legjobb terep az úgynevezett hittérítők számára.

– Ez a trend lassan, de biztosan hozzánk is beszivárog. Milyen jelei vannak?
– Nálunk is megjelennek a kü­lönböző színezetű új vallási közösségek. Ez szinte elkerülhetetlen, hiszen sok erdélyi vendégmunkás évekig tartózkodik a világ különböző részein. Ennek vannak történelmi előzményei, hiszen a 19. és a 20. század fordulóján az „amerikás” magyarok úgy vigasztalódtak új hazájukban, hogy hozzácsapódtak valamilyen kisegyházhoz, és amikor hazajöttek, saját falujukban vagy városukban megalapították a baptista, pünkösdista vagy adventista közösséget. De több más vallási kisközösség is így jött létre. Egyik mesteriző diákom a témában nagyszerű dolgozatot írt a székelyföldi trendekről, ahol napjainkban bizony elég sok kisegyházi közösség működik. Ezekhez nem tartoznak sokan, de sokfélék.

– Ez a történelmi magyar egyházak folyamatos erodálását is jelenti. Vannak települések, ahol a történelmi egyházi gyülekezetből tömegesen léptek át emberek kisegyházakba. Mi ennek az oka?
– Ha egy közösségben nagy veszekedések történnek, és a lelkész vagy a presbitérium nem kellő bölcsességgel kezeli az ügyet, lavinaszerű jelenség indulhat el. Ha a közösség meghasonlik önmagával, olyan rés keletkezik, amin kéretlenül beárad az, amit nem szeretnénk. Amikor a szervezet legyengül, az immunrendszer ártalmatlannak tűnő betegségekkel sem tudja felvenni a harcot.

Szerencsénkre nem jellemzőek az ilyen esetek, de előfordulnak.

– Egyházaink mennyire tudják megvédeni híveiket a „tévelygésektől”?
– Egy hasonlatot használok: az orvostudomány szerint a legjobb betegségmegelőzés az, ha immunrendszerünket erősítjük. A lelki immunrendszert is erősítenünk kell, és akkor nem áll fenn az a veszély, hogy híveink elcsúsznak. A vallástanárképzőben, ahol tanítok, arra oktatom diákjaimat, hogy legyenek tisztában, kik vagyunk, mit hiszünk, mit találunk meg a Szentírásban, és ennek alapján mit hogyan értelmezünk. Ha ezzel a hívő ember tisztában van, bárhova kiengedhetjük a nagyvilágba. Nyilván szükség van arra is, hogy valamilyen szinten védekezzünk. A védekezés azt jelentheti, hogy tájékozódunk és tájékoztatjuk híveinket arról, hogy a világban mivel találkozhatnak. A hadakozást jelentő védekezés a legkevésbé jellemző. Az ökumenikus közeledések és mozgalmak eleve azt a célt tűzték ki, hogy az emberek tegyék le a fegyvereket, és a vallási ideológiák miatt ne essenek egymásnak.

– Amikor egy reformátusnak megkeresztelkedett ember például jehovista lesz, milyen változásokra számíthat?
– Ezek a váltások nagyon sok esetben csalódással járnak, mert

Az a szomorú, hogy a „szakadár” az emberek tetszéséért, kedvéért lép tovább, és nem veszi észre, hogy az Istenre találás lehetősége addig is megvolt az életében. Sőt az lenne igazán nagy dolog, ha abban a közösségben, ahova addig tartozott, ott tudna más ember lenni. Ott tudná felmutatni, hogy élete megújult, hogy a jóra törekszik. Persze mindig könnyebb új környezetben jónak lenni. A régiek azt szokták mondani, messziről jött embernek könnyű hazudni, hiszen nem érhető tetten, ha valamiben füllent. A sajátjai mindig másként fogadják azt az elhatározást, ha valaki azt állítja magáról, hogy ő mától jobb ember, mert ismerik a régi énjét. Az új közösség sokszor dicséri, bátorítja, amit a régiek nem tesznek meg, mert el sem hiszik neki, hogy képes jobbá válni. Mindig nehezebb tehát a saját közösségben jobb ember lenni, viszont akinek ott sikerül, ahova beleszületett, az az igazi öröm.

– Szórványban és nagyvárosokban sok magyar hamar feladja nemcsak hitét, hanem a magyarságát is. Vajon mi az oka a gyors meghátrálásnak?
– Túlságosan nyitottak és megengedőek vagyunk. Nem mondom, hogy zárkózzunk el másoktól, de gyerekeinkben jobban tudatosítani kellene, hogy identitásunk életre szóló, és nem szabadna lecserélni, mint egy ruhát. Nemcsak a közösség számára veszteség ez, hanem egyénileg is. Az ilyen ember csonka életet él. Nem csupán egy testrész amputációja okoz traumát a szervezet számára, hanem súlyos következményei vannak az identitás feladásának is. Ez rendszerint generációs problémákat okoz. Élő példa a magyar szármázú, de szélsőségesen román nacionalistává vált egykori kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar esete. Ő azok táborához tartozik, akik nem tudnak mit kezdeni azzal az önhibájukon kívül történt eseménnyel, amit elődeik követtek el ellenük. A magyar fél részéről sok vegyes házasság végződik önfeladással, ezért kellene tudatosítani a fiatalokban, próbálják ki a szerelmet olyan szempontból is, el tudja-e hordozni az életnek ezt a részét? Az új családjának nemcsak az ő identitását, hanem a társáét is integrálnia kell.

Az igazi szerelem az, amelyik ötvözni tudja a kétféle hátteret.

– Olyan „új hitű” emberekkel is találkozom, akik nem keresztény valláshoz vagy mozgalmakhoz csapódnak, hanem pogány vallások béklyójába kerültek. Mennyire gyakori jelenség ez?
– Ez sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint a kisegyházak előretörése. Ha valaki kallódik, örvendetesebb, ha bárhol is Istenre talál, minthogy ateista maradjon. Akik teljes mértékben hátat fordítanak Istennek, azok lesznek az úgynevezett pszeudo vallási jelenségek áldozatai.

Világszerte előretör a New Age (új világrend) nevű mozgalom, amelynek képviselői határozottan kijelentik magukról, hogy a világ összes vallását ötvözni akarják. Ez sok ember számára szimpatikus, különösen azoknak, akiknek amúgy is problémájuk volt Istennel, aki felettünk van, és irányítani akar, netán parancsokat ad. Sok ember vallja, hogy ő egyedül is valaki, neki ne dirigáljanak. Csakhogy legtöbbször keserves tapasztalással ér véget, amikor az ember azt hiszi magáról, hogy egyedül, Isten nélkül is képes bármire.