Vincze László élete során sokmindennel foglalkozott, és hűséges maradt egyházához is
Fotó: Facebook/Vincze László
Dolgozott postásként, angol-román szakot végzett, bábszínész lett, alapítványt hozott létre, és jelenleg a református egyházban dolgozik, de jó ideje borászattal is foglalkozik. Vincze László a kincses város nem mindennapi figurája, aki beszélgetésünk során Istenhez való kapcsolódásáról is beszélt.
2024. június 09., 08:312024. június 09., 08:31
– A régi rendszerben nem volt könnyű megvallani a hitet. Hogyan és mikor került közel az egyházhoz?
– Az egyház, a hit ott „ólálkodott” körülöttem, ám nekem mindig volt „fontosabb” dolgom. Nagyapám kántortanító volt, a zsoltáros környezet általa – sőt, ebben a lelkiségben nevelkedő édesapám révén is – mindig adott volt. Jómagam persze az ifjabb nemzedék dacával csak ímmel-ámmal azonosultam e közeggel, de semmi sem múlt el felettem nyomtalanul. Az évek múltával egyre több rejtező emlék, benyomás, hatás bukkant felszínre. Bevillant egy-egy templomlátogatás nagyapámmal, majd több ilyen alkalom édesapámmal, a jó hangulatú angyalváró éneklések, ahol bizony kimerítettük az énekeskönyv karácsonyi repertoárját.
Így folytam bele lassanként gyülekezetünk tevékenységébe is, aztán apránként a feladatok is kezdtek rám találni, és lépésenként pótpresbiter, majd presbiter lettem, legutóbb pedig főgondnokká „ütöttek”.
– Dolgozott postásként, román-angol szakot végzett. Hogyan lett magyar bábszínész?
– A rendszerváltásnak nevezett idő előtti utolsó éveket tapostuk, amikor még diákként adódott a lehetőség. A kolozsvári bábszínházban akkoriban kimondatlan pártdirektíva uralkodott a magyar tagozat elsorvasztása. A csapatból többen emigráltak, ezek helyét úgymond befagyasztották. Egyik nagyszerű elődöm viszont fiatalon elhunyt, így az ő helyét kénytelen-kelletlen meg kellett hirdetni versenyvizsgára. Mivel akkortájt még nem volt intézményesített bábos oktatás, jelentkezésnél a nem szakirányú végzettségemet is elfogadták. Aztán a képességvizsgán is megfeleltem.
A vörösbort kínálgató borszakértő
Fotó: Facebook/Vincze László
– Milyen célból hozta létre a Homo Ludens Alapítványt?
– Az 1990 utáni időszak szellemi hozadékát valóban szabad szélként értelmeztük, és úgy is próbáltuk megélni. Az állami (később valójában önkormányzati, még pontosabban megyei) rendszer, amely a bábszínházat működtette, némelyikünk számára lassú volt, rugalmatlan, hiszen még a régi apparatcsikok tologatták megszokott módon az aktákat. Továbbra is az általuk képviselt korlátozó, sőt időnként tiltó szemlélet uralkodott. Ezt annál inkább láttam, mert az intézmény művészeti tanácsnak nevezett sóhivatalában is képviseltem tagozatunkat. Néhány évi szélmalomharcot követően – a magyarországi szakma életképesnek bizonyuló alternatív megoldásai láttán –
Ebben eszközt és keretet láttam a magam művészi elképzeléseinek kibontakoztatására.
– Hosszú évek óta presbiter, néhány éve főgondnok. Mit jelent ez a tisztség az életében?
– Talán azt, hogy egy érési folyamatban elértem egy bizonyos szintre, ahol már egy közösség úgy érezte, hogy belém fektetheti bizalmát. Ez megtisztelő, de még inkább felelősségteljes. Ezen a szinten mélyebben belelátok gyülekezetünk életébe, látom a feladatokat, a hiányosságokat, de a megvalósításokat, a mindennapok kis örömeit is. Az elmúlt évek anyaországi támogatásával nagy munkákat végezhettünk el, amelyek újabb nagy tennivalókat szültek, és kezdjük felismerni, hogy a megoldandók soha nem érnek véget. Megtanultunk pályázni, hiszen annak a Kós Károly által megálmodott templomnak, amelyben tevékenykedünk, minden időben méltónak kell lennie a nagy építészhez, a gyülekezetet alapító őseinkhez.
– Az utóbbi években a borászattal is kacérkodik. Honnan jött az ihlet?
– Inkább borbarátságnak nevezném a borhoz való viszonyulásomat, bár ez valóban egy eléggé elmélyült barátság. Nem kis részben köszönhető az egyháznak, nevezetesen az úrvacsorai bornak. Azaz a kehelybe kerülő nedű igencsak hullámzó színvonalának, amit viszont mégis egységesen Jézus vérének nevezünk. Borismereti tanfolyamokat végeztem egyre magasabb szinten, aztán elkezdtem borkóstolókat szervezni, amelyre igyekszem beszervezni a Kárpát-medence legigényesebb munkát végző borászatait-borászait, hogy vendégeink kapjanak rendszeres ízelítőt az igazi színvonalból – hogy e borokat megkóstolva ne is adjanak lejjebb a színvonalból. Végtére Jézus véréről is szó van!
Egy borászati est felhozatala Kolozsváron a Györkös Mányi Albert Emlékházban
Fotó: Facebook/Vincze László
– Mikor, hogyan és miért szokott imádkozni?
– Távol álljon tőlem a megbotránkoztatás szándéka, de óhatatlanul beugrik Hamvas Bélának egy gondolata: „az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bárhol, bármikor, bárhogyan” (A bor filozófiája). Nos, jómagam valahogy így állok az imádsággal: bárhol, bármikor, bárhogyan. Egyértelmű, hogy az a vasárnapi istentiszteleti alkalom kevés, hozzá kell tennünk az önrészt. Jó kifogás, hogy nincs rá idő, de akinek igénye van erre, az időt is talál. Amihez rendszeresen sikerül tartanom magam, az a napindító ima, este pedig egy hálaadó imádság.
És mivel zajos nagyvárosban élek, minden adódó alkalommal keresem a csendet, a belső megnyugvást. Ilyenkor, ha sikerül, még a gondolataim is igyekszem elhessegetni, hogy a lelkem befogadóvá ürítsem. („Csak légy egy kissé áldott csendben, magadban békességre lelsz.”) Így talán Istennek is adok egy kis esélyt, hogy szóhoz jusson.
Vincze László
Kolozsváron született 1961-ben. Dolgozott postásként, a kolozsvári bábszínház magyar tagozatának bábszínészeként tevékenykedett. 1998-ban megalapította a Homo Ludens Alapítványt, ennek keretében létrehozta saját társulatát Keljfeljancsi Komédiás Kompánia néven. A Györkös Mányi Albert Emlékház programfelelőse volt, jelenleg a Kolozsvári Református Egyházközségek Vagyonközösségének gondnoka, az Írisz-telepi egyházközség főgondnoka. Nős, két gyermek édesapja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Temesvár mellett feltárt avar lovas harcos sírok újraírhatják a térség avar múltjáról alkotott eddigi ismereteket. A leletek szerint az avar elit nemcsak jelen volt a Bánságban, hanem katonai és gazdasági ellenőrzést is gyakorolhatott.
A következő három napban a néphagyományból ismert fagyosszentek idén nem hozzák „igazi formájukat”: a meteorológiai előrejelzések szerint Erdély legnagyobb részén nem kell fagyra számítani.
Egy japán kisváros művelődési házában erdélyi ételek főnek: tyúkhúsleves, pörkölt, töltött káposzta kerül az asztalra, a falakon kalotaszegi minták, a konyhában pedig egy olyan ember dolgozik, aki mindezt nem tanulta, hanem hozta magával.
Az e heti fejlemények ismét csak bizonyították, hogy nincs olyan súlyos válsághelyzet Romániában, amelyet a politikai osztály ne lenne képes tovább fokozni.
Bár csütörtökön többfelé alakultak ki záporok Erdélyben, a gazdák többsége hiába várt a tartós, kiadós csapadékot. A meteorológiai előrejelzések szerint azonban a hétvégén többfelé megérkezhet az eső.
Erőltetett menetben látott neki a bukaresti kormány a védelmi képességek fejlesztését szolgáló európai SAFE-program végrehajtásának, amelynek keretében közel 17 milliárd euró áll Románia rendelkezésére.
Lépésről lépésre Isten igéjének a fényében próbál előre haladni a megalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség, amelyben Rácz Ervin Lajos lelkipásztor szerint megpróbálják összehangolni a generációkat.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!