Az autonómiából nem szabad kiábrándulni

 – Legutóbb Székelyföld 750 km-es határának a kivilágítását célul kitűző SZNT-akció főszervezője volt. Mennyire elégedett a rendezvény visszhangjával?

– Úgy gondolom, csak részleges sikert arattunk. Sikerült felhívni az emberek figyelmét a rendezvény fontosságára, ugyanakkor számba kell venni azt is, hogy adottságából kifolyólag nem mozgathatott meg annyi embert, mint a Székelyek Nagy Menetelése. Azért sem volt igazán sikeres, mert nem értük el sem a román, sem a nemzetközi média ingerküszöbét.

– Mi kell ahhoz, hogy a román média a székelyföldi autonómiatörekvésekről tudósítson?

– A román médián belül óriási a versengés, ami azt feltételezné, hogy a hírversenyben mindenkinek érdeke valamilyen módon tálalni egy ekkora horderejű eseményt. Egy-két tv-adó vérszegény híradásán kívül azonban az audiovizuális média elhallgatta akciónkat. Noha erre bizonyítékom nincs, feltételezem, titokban összebeszéltek, hogy lehetőleg senki ne tudósítson a kivilágításról. Amikor magyar ügyről van szó, nagyon is egy húron pendül a román média. A román nyelvű írott sajtó a két nagy román hírügynökség hírét közölte.

– Érdekes jelenség, hogy miközben az RMDSZ csúcsvezetősége kihátrált az SZNT akciója mögül, a székelyföldi polgármesterek és önkormányzatok mégis támogatták.

– Ez a szervezés zömében a székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatok részvételével jöhetett létre: legtöbb helyen ők biztosították a helyszínt, a tűzifát vagy a távolról érkezettek megvendégelését. A háromszéki és a csíkszéki RMDSZ-szel jó viszony alakult ki, Udvarhelyszéken és Marosszéken adódtak ugyan gondok, de összességében jó, hogy az akciót mindenhol sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani.

– Eljutott-e az üzenet a román hatóságokhoz?

– Egyértelmű, hogy a román politikum az első, aki értesült róla, hiszen minden mozdulatunkat figyelik. A bukaresti politikum visszaigazolását mutatja, hogy a rendezvényt követő napokban a Székely Nemzeti Tanács akcióinak jogi és anyagi hátterét biztosító két alapítványnál, a marosvásárhelyi Siculitasnál és a sepsiszentgyörgyi Sepsireformnál a pénzügyminisztérium keretében tevékenykedő nagyszebeni Regionális Csalásellenes Hatóság ellenőrei folytattak átfogó ellenőrzést.

– A román hatalom által el nem ismert Székelyföld területi autonómiájáért harcoló SZNT vezetősége számára, gondolom, ez nem meglepő.

– Jogállamban az kellene meglepő legyen, hogy az ellenőrök minden áron büntethető hibát keresnek. A Sepsireform esetében mindenféle igyekezetük ellenére sem sikerült. Marosvásárhelyen egy vitatható adminisztrációs procedúra miatt büntették meg az alapítványt tízezer lejre, amit természetesen nem fizettünk ki, hanem megfellebbeztük. Szentgyörgyön hiába kutattak pénzek után, mert a kasszában mindössze 168 lejt találtak. Amikor a jegyzőkönyv tanúsága szerint dolgavégezetlenül kellett távozzanak – merthogy mindent rendben találtak –, megkértem az ellenőröket, hallgassanak végig, és egy kiselőadást tartottam az autonómiáról. Elmondtam, azért is fontos a székelyföldi autonómia, hogy az itt élő románokat illesse meg pozitív diszkrimináció, és ne az a gyakorlat, mint most minket a bukaresti hatóságok részéről.

– Milyen az együttműködése a román hatóságokkal?

– Háromszéken a csendőrséggel a Székelyek Nagy Menetelése és a mostani akció alkalmából jó kapcsolatok alakultak ki. Ugyanez nem mondható el Marosvásárhelyről: a Székelyföld határának kivilágítása kapcsán az ottani megyei csendőrségtől egy nagyon durva hangvételű, fenyegető levelet kaptunk, amiben három oldalon sorjázták, mire számíthatunk kihágások esetén. Az akció ilyen szempontból különös próbatétel volt, hiszen fel kellett készülnünk provokációkra is, ha a mi nyakunkba akarnak sózni egy esetleges tűzesetet. A megyei csendőrség, a rendőrség, a helyi polgármesteri hivatalok és a megyei tanács részletes tájékoztatót kaptak a helyszínenként sorra kerülő akciókról és azok felelőseiről. Mindenhol igénybe vettük a helyi önkéntes tűzoltóságot is. A legellenségesebben viselkedő Maros megyei hatóságoknak sem adtunk támadási felületet.

– Az SZNT iránt érdeklődő titkosügynökök mennyire zaklatják?

– A nagy menetelés megszervezése előtt már nem is titokban dolgoztak. Beállt a rendőrkocsi a székház elé és onnan követtek, bármerre mozdultam. Nem leplezték a megfigyelésemet. Mondanom sem kell, hogy telefonjainkat lehallgatják. Mivel a román titkosszolgálat lehallgató-készülékei valószínűleg nem utolsó generációsak, a lehallgatást nem tudják nyomtalanul megtenni. Sokszor hallom, amint bekapcsol a szerkezet. De olyan trükkjük is van, hogy éjnek idején felhívnak, és senki nem szól bele a kagylóba. Nyilvánvaló, hogy itt hemzsegnek, figyelnek, minden lépésünket követik. Nagyon is érdekli őket Székelyföld autonómiája!

– Gyakran hallok olyan véleményt, hogy ez a fajta civil tiltakozás nem vezet sehova...

– A Székely Nemzeti Tanácsnak nincs más útja. Nekünk nincsenek fegyvereink, csak a szánk van. A román törvényeket betartva, alkotmányos jogainkat érvényesítve tiltakozhatunk. Tudom, hogy sokan türelmetlenek, ezért is egyre nehezebb önkénteseket találni. Az emberekben egy idő után tompul, majd letörik a lelkesedés. Még emlékszem az alakuló települési székely tanácsok gyűléseire, ahol csillogó szemű emberek ajánlották fel önzetlen segítésüket. De hát emberi tulajdonság a türelmetlenség és a fásultság, ha azt érezzük, hogy látszólag potyára dolgozunk. Nekem mégis meggyőződésem, hogy ha egy porszemet is tovább tettünk az ügy érdekében, azzal is előbbre vagyunk.

– Önt sokféle csalódás érte már az erdélyi magyar politizálásban...

– Először az RMDSZ-ben csalódtam, pedig 1989-ben alapító tagja voltam a szövetségnek. Erdélyben elsőként függesztettem fel nyilvánosan a tagságom 1998-ban, jelezve, hogyha a szövetség visszatér igazi medrébe, visszavonom a beadványomat. De csalódnom kellett a Magyar Polgári Pártban is. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban, 2008-ban, az RMDSZ-es képviselők számához képest eggyel több, 9 képviselői mandátumát az MPP-nek négy év alatt sikerült lenulláznia, a következő választásokon egyetlen önkormányzati képviselőjük maradt... Mindenre rányomta a bélyegét a szakmaiatlanság és az esetlegesség. Az ellenzék minden szinten lejáratta magát belső perpatvaraival, szakmaiatlanságával és lustaságával. Egyértelmű, hogy csalódtam az erdélyi magyar politikában. Ma már ott tartunk, hogy az RMDSZ és az ellenzéki magyar pártok egyformán padlón vannak. Ebből a helyzetből a magyarság feleszmélése, egy belső „forradalma” mutathat kiutat.

– Ön 24 évig volt a Tamási Áron Színház művésze. Nem hiányzik a színpad?

– A színháztól öt évvel ezelőtt azért távoztam, mert megromlott a viszonyom a színházvezetéssel. Irodalmi, művészeti titkárként sok gondom volt a műsorpolitikával, és azzal büntettek, hogy nem kaptam feladatot. A színház vezetőségi tagjaként naponta kényszerültem konfrontációra. Azt mondtam, hogy egy kőszínháznak sok műfajban és sokkal szélesebb rétegekhez kellene szólnia igényesen. Egy idő után aztán eljöttem.

– Két mandátumban volt városi önkormányzati képviselő, és dolgozott egy önkormányzati hatáskörbe tartozó turisztikai egyesületben. Ellenzéki képviselői mandátuma megszűntével önt jogellenesen kirúgták állásából...

– A megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó turisztikai céghez úgy kerültem, hogy az RMDSZ nyomására nem lehettem MPP-s alpolgármester, viszont Sepsiszentgyörgy új polgármestere, Antal Árpád – akivel mai napig jó viszonyt ápolok – és a megyei közgyűlés elnöke, Tamás Sándor cserébe felajánlott egy turisztikai állást, amit három év alatt megszerettem, a szívemhez nőtt. A 2012-es helyhatósági választások éjszakáján – amikor kiderült, hogy az MPP elveszítette a választásokat – Tamás Sándor SMS-ben közölte velem, hogy ki vagyok rúgva.

– Immár a román fináncok is bebizonyították, hogy az SZNT-ét nem veti fel a pénz. Hogyan lehet megélni pártfüggetlen autonómiaharcosként Székelyföldön?

– Nehezen. Amíg volt állandó állásom, önkéntesként végeztem az SZNT irodájának az ügyintézését. Miután a turisztikából utcára kerültem, egy igen nehéz periódus következett, pár hónapig sehol nem kaptam állást. Azt fontolgattam, hogy elmegyek Sepsiszentgyörgyön utcaseprőnek, hadd lássák az emberek, én dolgozni akarok. Mentőövként pályázatokból sikerült előteremteni annyi pénzt, hogy az SZNT-iroda ügyintézéséért valamennyi fizetést kaphassak, és emellett versenyvizsgával bekerültem olvasószerkesztőnek a Háromszék című laphoz, részmunkaidős állásba. Két egyetemista gyerekünk van, a feleségem a színháznál súgó.

– Elismeri, hogy az emberek türelmetlenek, miközben a saját bőrén tapasztalja, hogy magyar politikusaink egy része nem veszi komolyan a székelyföldi autonómiaküzdelmet. Hogyan lehet hitet adni a tömegeknek, hogy mégis érdemes a küzdelmet folytatni?

– A Székely Nemzeti Tanács nem sűrűn tart megmozdulásokat. Amikor viszont tartunk, elvárjuk a székelyektől, az erdélyi magyarságtól és a magyarországi magyaroktól is, hogy álljon mellénk, és egyként lélegezzünk, egyként mozduljunk. Csak ez a fajta összefogás adhat hitet egy olyan mozgalom számára, amely sikerre van ítélve.