A Cseresznyéskert a Kolozsvári Magyar Színház előadásában. Habár a közönség nem látja, az ügyelő szeme mindenhol ott van
Fotó: Biró István
Állatorvosi szakot végzett, de mindig érdekelte a színház. Előadás-vezető lett, majd belevágott még egy egyetembe, nemrégiben pedig kötete jelent meg Nagy Dezső színművészről. Életéről, szakmáiról, könyvírásról beszélgettünk Böjthe Pállal.
2022. július 15., 10:122022. július 15., 10:12
2022. július 15., 11:052022. július 15., 11:05
– Kolozsvári születésű vagy, de Csíkszeredában nőttél fel. Erről írsz első könyvedben, a Ködbenjáróban. Hogyan kerültél el a Székelyföldre?
– Állatorvos édesapám lehetőséget kapott, hogy Csíkszeredában elképzeléseinek megfelelő pályát építsen fel magának, így elfogadta a lehetőséget, és oda költöztünk. Tulajdonképpen a szocializmus éveire jellemző szakembermozgás következménye volt ez.
– Később te is édesapád nyomdokaiba léptél, és nem kis ideig állatorvosként tevékenykedtél.
– Nem azért választottam ezt a pályát, mert édesapám állatorvos volt, hanem a szakma választása nálam beállítottság kérdése. Bátyám nem lépett apánk nyomdokába, nem lett állatorvos, hanem elektromérnök…
– Az állatorvoslás elég távol esik a művészetektől. Hogyan és mikor került képbe a színház?
– Színházi élményeimet tulajdonképpen az 1970-es évek közepéig tudnám visszapörgetni. Meghatározó volt, hogy amikor egyetemista lettem hazakerültem Kolozsvárra, és attól a pillanattól szabadidőmben a színházat kezdtem keresni. Összenőttem a színházzal, de abban az időben nem is gondoltam, gyakorló állatorvosként meg pláné nem, hogy valaha is munkahelyem lesz. Egyébként, amikor egy színészbarátom tanácsára jelentkeztem a színházban, két lehetőség volt: egy kellékesi és egy ügyelői állás. Az utóbbit választottam, és amikor az interjúra került sor az ügyelői állás elfoglalására, azt mondtam a kérdezőnek, hogy az elmúlt húsz évben nagyjából öt olyan előadás volt, amit nem láttam. Válasza az volt, hogy ő színházi szakemberként ennél többet nem látott a saját színházában…
– Komolyan vetted az új kihívást, hiszem még egy egyetemet elvégeztél.
– Az igazság az, hogy az állatorvoslás egy vékony szeletében mindent elértem, amit elérhettem. Gyakorlatilag
de úgy éreztem, ez így helyben topogás, többet szeretnék tudni a színházról. 2017 őszén sikeresen felvételiztem a teatrológiára. Persze az ügyelői szakmát is a gyakorlatban kell elsajátítani. Az egyetemen nem tanítottak semmit az előadás-vezetői munkáról. Én mondtam ezt-azt a csoporttársaimnak, hogy legyen fogalmuk róla. Azért mentem oda, hogy a színházról egészében többet tudjak meg.
Böjthe Pál a színház szerelmeseként választott új hivatást
Fotó: Zsigmond Andrea
– Nagy Dezső színművészről írtál részletes életrajzi könyvet. Őt láthattad ugyan játszani, de munkakapcsolatban nem voltatok, hiszen 2004-ben huny el. Miért esett rá a választásod?
– A könyvírás az egyetemi évekhez köthető. Kellett írnom egy államvizsga-dolgozatot. Nyilván én értem a tanárok hozzáállását, hogy aki elvégez egy egyetemet, annak elég érettnek kell lennie ahhoz, hogy eldöntse, miről ír egy záró dolgozatot. Az igazság az, hogy bár kérdezgettem jobbra-balra, én sem kaptam senkitől ötletet, hogy konkrétan kiről, miről írjak. Mondták, gondolkozzam, tájékozódjam, vessek fel témákat, aztán eldöntik, hogy elfogadják vagy nem. Elmentem hát a színház dokumentációs tárába, és a falon megláttam Nagy Dezső fényképét. Meg is kérdeztem a tár vezetőjét, ha Nagy Dezsőről írnám a dolgozatot, tudnának segíteni dokumentumokkal, fotókkal? Igenlő választ kaptam… Nem tudom az ötletet részleteiben lebontani: ihlet is volt, egy régi belső mocorgás is, mivel nagyon szerettem színészként Nagy Dezsőt, volt róla egy képem, tehát ezek a dolgok egyáltalán nem a véletlenek köszönhetőek. Kívülről persze tűnhet annak, de biztosan nem az. Talán annyiban az, hogy a dokumentációs tárban számtalan más lehetőség is lett volna akár csak a fényképeket nézegetve is.
– Elkezdődött a munka neheze, hiszem a könyvben is megírod, hogy igen kevés kritika, dokumentum állt a rendelkezésedre.
– Egy halála előtt pár évvel vele készült interjú volt az első és talán legnagyobb impulzus számomra. Akkor jöttem rá, hogy nagyjából mit és merre keresgéljek. A színház dokumentációs tárának akkori vezetője, Zakariás Erzsébet minden fellelhető dokumentumot lefénymásolt nekem, ez már jelentős anyag volt. Folyamatosan bukkantam rá például az előadások listájára, amiben Nagy Dezső játszott, még az államvizsga-dolgozatom leadásának napján is találtam hármat. Ez nagyon nehéz, szövevényes kutatás volt, ellentmondásokkal találkoztam, egymásba ütköző adatokkal, amikből ki kellett szűrni a valóságot. Hatalmas munka volt átlapozni több száz, a szocializmus idejéből ránk maradt, poros, elsárgult újságot. Könyvtárakban, interneten kutakodtam, szerkesztőségekben jártam, ott lapozgattam a kollekciókat.
– Kritikából is kevés jelent meg Nagy Dezsőről, noha akkoriban a magyar nyelvű színházi beszámoló nem igazán hiányzott a lapokból.
– Furcsa volt számomra is, hogy cikkek hosszú sorában alig említették meg Nagy Dezsőt. Mellékszereplőként bukkan fel a neve, már-már sértőnek tartom, mennyire mellőzték, vagy fellépését semmitmondó mondatokban emlegették. Nyilván, ha egyetlen színésszel foglalkozol, ez feltűnik, ha az egész előadással, már nem ennyire szembetűnő. Úgyhogy ezekkel a dolgokkal óvatosan kell bánni, de alapvetően ezzel találkoztam kutatásaim során.
Elképesztően szerényen és teljes odaadással szolgálta a hivatását, aki akár az egymondatos szerepet is teljes odaadással oldotta meg.
– Nem okoztak benne törést a kis szerepek?
– Nem panaszkodott, nem kért számon, és ha a következő alkalommal ugyanilyen szerepet kapott, azt is becsületesen eljátszotta. Ilyen szempontból példaértékű volt a személyisége. Ezt nem kell tanítani, de beszélni kell arról, hogy a művészetnek létezik egy ilyen oldala is, ahol félretesszük az énünket. Lehet, hogy Nagy Dezsőn is ejtettek sebet az idők folyamán, de én azt tartom nagyszerűnek, hogy ezeken túl tudott lépni. Bármi történt is, ő a színpadon úgy játszotta a legrövidebb szerepet is, minta Rómeót alakította volna. Mindig maximális impulzussal bemenni a színpadra szerintem fantasztikus. Ugyanakkor apró szerepekben nagyot alakítani nem egy hétköznapi dolog…
– Nagy Dezsőről írott életrajzi könyvedben interjúk is szerepelnek. Kiket szólaltattál meg?
– Először is írtam egy hosszú listát, hogy kiket lehetne megkeresni. Ebben a névsorban mindenki szerepelt, aki csak eszembe jutott. Lassan érlelődött bennem, hogy igazából kikkel is kellene beszélni, természetesen ha ő is elfogadja a felkérést. Az interjúsorozatot időrend alapján gondoltam ki, tehát először is meg kellett keressem Nagy Dezső volt évfolyamtársait. Az első, akivel beszélgettem, Bányai Irén művésznő volt, aki nagyon kedvesen fogadott. Többnyire mindenki szívesen vállalta, persze az évfolyamtársak, barátok között is van, aki már sajnos elhunyt…
– Nekem az összes interjúból az jön le, hogy Nagy Dezsőt, fiatalemberként és befutott színészként is mindenki szerette, tisztelte.
– Valószínűleg neki is voltak rossz napjai, de emberségét mindig megtartotta. Ő minden helyzetben őszinte volt, akár megszidott, akár megölt valakit. Az őszinteséget megérzik az emberek, hiszen kevesen merik ezt vállalni.
– Kutatásaid során benned milyen kép alakult ki Nagy Dezsőről?
– Egyszer láttam őt, de kialakult egy kép bennem: valahol ül nyugodt arccal – dombtetőn, hegytetőn, talán tenger is van, nem tudom –, és nem mond semmit nekem. Így látom magam előtt, csendesnek, aki valamerre elnéz a messzeségbe, de nem a semmibe, hanem várja, hogy megszólítsák, vagy hogy ő mondjon valamit. Az ő színház és mesterség iránti alázatát és elkötelezettségét valahol tanítani kellene, el kellene mondani. Ne csináljanak belőle szakállas példabeszédet, de nyugodtan lehetne róla beszélni, hogy a művészetnek van egy olyan oldala is, mint amilyen Nagy Dezső volt.
Böjthe Pál
Kolozsváron született 1969. február 20-án, Csíkszeredában járt iskolába, szülővárosában állatorvosi egyetemre. 2014-ben versenyvizsgával a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadás-vezetője lett, majd elvégezte a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karán a színháztudományi szakot. Rövid és hosszabb, díjazott írásait különböző lapok és antológiák közölték.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!