Pázmány Márta: a kolozsvári Bánffy-palotához a családnak már nincs köze
Pázmány Márta történelmi család sarja, de szeretett volna olyan lenni, mint a többi gyerek. Később rájött, hogy az arisztokrata származás sem mindig jelent előnyt. A visszakapott Jósika-palotát Kolozsvár főterén legalább részben a közösség számára is szeretné hozzáférhetővé, látogathatóvá tenni a család.
2018. november 01., 22:312018. november 01., 22:31
2018. november 02., 21:072018. november 02., 21:07
– A kommunizmus éveiben, gyermekkorodban téma volt a családban az arisztokrata származás?
– Akkoriban ez nem képezte büszkeség tárgyát, inkább egy életút irányát megadó tétel volt. Kicsit másnak éreztem magam a többi gyermekhez képest, hiszen ötéves koromtól jártam vallásórára, játszótér helyett nagynénikhez kellett menni látogatóba, és ezek olyan furcsaságok voltak, amik más gyerekekkel nem fordult elő. A célom az volt, hogy ha nem is tudok olyan lenni, legalább tűnjek olyannak, mint a többi gyerek. Ez persze nem mindig sikerült, elemista koromban kiderült, vallásórákra járok, ez pedig nevetség tárgyát képezte a többiek szemében.
– Hogyan viszonyult a környezeted ahhoz, hogy Bánffy-lány vagy?
– Senki nem tudott erről. Egy név volt a sok közül, nekem sem tűnt fel, hogy ipszilonnal írjuk a nevünket. Sokkal több bajom volt a becenevemmel, hiszen anyukám volt a fönséges Márta, én meg Máka (MÁrtiKA – mákszem) maradtam. 16-17 éves lehettem, amikor feltűnt, hogy a Házsongárdi temetőben, ahova a család együtt ment ki, nekünk tudni kellett a harmadik felmenőig, ki hova van eltemetve, ki kit vett el feleségül. Akkor tudatosult az is, hogy egy egész nagy épület a dédnagyanyámról van elnevezve – a Jósika-kriptára gondolok –, vagy fentebb ott van a Bánffy-kripta. Emlékeim azt sugallják: nem a családban került szóba mindez, hanem amikor kiléptünk az otthonból.
Kamaszlány voltam, amikor egy tanárom összekötette a történelmi Bánffy családot velem, és elmondta, hogy a felmenőim milyen elnyomók voltak. Ez nem érintett éppenséggel kellemesen…
– A történelemből tudjuk, hogy a Bánffy családnak több ága is volt. Ti melyikbe tartoztok?
– Erdélyben több mint hétszáz éve vagyunk jelen. A történelem folyamán voltak, akik ügyesebbek voltak, mint a mi águnk, ez a grófi Bánffy család, köztük Erdély kormányzója, Bánffy György, a főtéri palota építtetője. Mi voltunk a „kurucosabb” ág, ez a család bárói rangot szerzett, és azzal is maradt.
– Beleástad magad a családfába, a család történetébe?
– Néha olvasgatom a nagy genealógusok munkáit. Annyiszor házasodtak egymással ezek a családok, hogy amikor felvetődik egy Zichy Jozefa vagy Wesselényi Polixéna neve, hirtelen nem tudom, kiről is lehet szó. Ha én valamivel többet tudok e családi viszonyokról, az annak köszönhető, hogy gyermekkorom óta Marosvásárhelyre jártam két nagynénémhez, Zichy Eleonórához és Zichy Jozefához. Mindketten nagy hatással voltak az életemre. Ők rengeteget beszéltek a családról. Nem neveltek poroszosan – ez inkább Nagymamira, Bánffy Józsefné Wesselényi Máriára volt jellemző, akinek öt gyermeket kellett majdnem egyedül felnevelnie, mert nagyapámat sokszor vegzálta a hatalom. Ők példákkal neveltek, mindenre volt egy történetük, amit úgy tudtak előadni, hogy az ember megrágta, átgondolta, és levonta a következtetéseket. Ezek
– A történeteken kívül maradtak fent dokumentumok is?
– A 19. század táján lett nagy divat, hogy mindenki családfát készített, vagy ha nem rendelkezett ilyennel, esetleg kitalált magának egyet. Egy ilyen készült a családunk részére is a 20. század elején. Ezt tudomásom szerint keresztapám, Bánffy István őrizte, később öcsém mesélte, hogy ő még látta. Egyébként ez kiterítve futószőnyeg nagyságú kellett legyen…
– Említettük a Bánffy-palotát. Ahhoz még van köze a családnak?
– A palotához nincs már semmi közünk. Utolsó tulajdonosa, Bánffy Dénes – a családnak Dende bácsi – nehéz körülmények között élő ember volt. Valami háttéralku folytán, amit a román állammal köthetett, egy tömbháznegyed egyik garzonjában lakott. Leszármazottai nem voltak, idős korára egyedül maradt.
– A romániai forradalom után kiköltöztetek Budapestre, ahol hamar megtaláltátok a helyeteket…
– Mindig is tartottuk a kapcsolatot Nagymami testvérével, báró Wesselényi Miklóssal. Ő 1936 körül költözött ki Budapestre, újságíróként tevékenykedett olyan sikerrel, hogy a Magyar Nemzet című lap indulásakor, 1938-ban maga az alapító Pethő Sándor hívta oda. Ő volt az utolsó Wesselényi, vele kihalt fiúágon, majd négy évvel később nagymamámmal leányágon is a Wesselényi család. Gyermekük nem volt, Miklós rendkívül széles látókörű ember volt, a Magyar Nemzetnek még a kommunista időkben is tudott külpolitikai szerkesztője lenni arisztokrata származása ellenére. Úgy vélem, idővel rájött a hatalom is, hogy többet árt, mint használ, ha félreállítják. Miután Miklós meghalt, az özvegye egyedül maradt, és egy látogatásunk alkalmával merült fel, hogy egyedüllétét enyhítené, ha kimennénk Budapestre, és odaköltöznénk hozzá. A helyzet úgy hozta, hogy 1990-ben elfogadtuk az ajánlatot, bár az első nagy kiköltözési hullám idején még azt mondtuk, nekünk itt a helyünk Erdélyben. Végül is
– A kommunizmus bukása után számítottak arra, hogy visszaszolgáltatják az elkobzott tulajdonokat?
– Még fiatal voltam, nem számítottam semmire. Édesapám rendkívül bölcs ember, és emlékszem, 1990-ben azt mondta, mostantól sok dolgunk lesz, de ez eltart majd 10–20 évig. Rájöttem, e sok dolog arról szólt, hogy visszakapja az őt megillető dolgokat. Én csodálkoztam, miért kell annyi idő ahhoz, hogy visszaadják azt, amit öt perc alatt elvettek, de neki lett igaza: vannak mintegy harminc éve folyó pereink is… Apám még azt is mondta, bármit tehetünk, semmi sem szabhat gátat, de politikával nem szabad foglalkozni. Ezt sem értettem, de az évek múlásával kitisztult a kép: mennyire könnyű egy ilyen névvel zászlóvivőnek lenni, ugyanakkor mennyire könnyű nem megfelelő célok mentén tapasztalatlan embereket bevonni a politikába. Ugyanis később dolgoztam a politikával érintőleges területen, és akkor döbbentem rá: meg kell köszönnöm édesapámnak a tanácsot. Valószínűleg
– A család pontosan tudta, mit kell visszakapnia?
– Apám 14 éves volt, mire egyértelművé vált, hogy mindent elvesznek. Gyermekkorából voltak emlékei, hogy mi merre volt, és feltehetően felnőttkorában is beszéltek ezekről. Egyes családtagoknál maradtak összeírások, és nem hallomásból, hiszen egykoron szigorú leltárokat vezettek.
– A Jósika-palotában – közismert nevén Lábas házban – beszélgetünk Kolozsváron, amelyet a Bánffy családnak szolgáltatott vissza az állam. Milyen összefonódásai vannak a két családnak?
– Dédnagyapám, Wesselényi István beleszeretett Jósika Ágnesbe, akit feleségül vett. Gyermekeik közül az egyik Wesselényi Mária, az én nagymamám. Tekintettel arra, hogy a Jósika-vagyon elosztásakor ez az ingatlan Ágnes dédanyám nővérére, Paulára jutott, aki gyermektelenül halt meg, ő Nagymamira hagyta a Jósika-palotát. Tehát nagymamán jogán kapta vissza édesapám.
– Mi a helyzet a zsibói Wesselényi-kastéllyal?
– Még a 20. század elején egy Wesselényi-lány feleségül ment egy Telekihez, és a kastély hozományként a Telekiekre maradt. Gyakorlatilag ennek a családnak egyik leszármazottja, Janicsikó Éva kapta vissza a kastélyt, tudomásom szerint a fia próbálja eladni. Hatalmas munka egy ilyen épületet fenntartani és hasznosítani úgy, hogy legalább a jelenlegi állagában megmaradjon. Gondolom, felújításra nincs lehetőségük…
– A visszaigénylések idején milyen nehézségekbe ütköztetek? Keresztbe tettek a hivatalos szervek?
– Nagyon sokat gáncsoskodnak.
A 90-es években talán még nem volt úgy kioktatva a bírói kar sem, ugyanakkor itt egyértelmű volt az örökös, a leszármazottak kiléte. Nem is a visszaszolgáltatással volt gondunk, hanem azzal, hogy a város eladta az épületet egy vállalkozónak. Pontosabban: itt állami intézmény működött, és azt adták el egy magánszemélynek. Ő lett az alperes, így sokáig húzódott, amíg sikerült visszaszerezni. Könnyebb jogot szolgáltatni, mint igazságot, és ennek az útvesztőjében – ilyen-olyan fellebbezésekkel, perújításokkal – jól elhúzható időben bármilyen követelés. Ez történt a Lábas ház esetében is, mígnem felvetettük az alperesnek, hogy mivel van bírósági döntésünk, és azt nem vonta vissza senki, visszamenőleg a bírósági döntés időpontjáig fogjuk kérni az elmaradt hasznot. Mi ezt az épületet 2017 óta kezeljük, gondozzuk, távlati céljaink között az van, hogy méltóképpen felújításra és korszerűsítésre kerüljön. Feladatok vannak, munka van, ezért vagyok én is mostanában többet itthon. Története, közösségi értéke van e háznak, Kolozsváron majdnem mindenki ismeri, ennek megfelelően rendben kell tartani, és lehetőleg a nagyközönség számára egyre inkább megnyitni. Ugyanakkor, ahogyan nekünk is példát mutattak elődeink, rajtunk a sor, hogy utat mutassunk gyerekeinknek, hogy mit kell majd folytatniuk.
Pázmány Márta
Bánffy Márta néven született Kolozsváron 1965. március 7-én. A kolozsvári Báthory-líceumban érettségizett, majd Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán tanult. 1983-ban kötött házasságot Pázmány Istvánnal. Gyermekei: Beatrix és Roland Béla. A család 1990-ben települt át Magyarországra.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!