Az Északi Színház Harag György Társulatának otthont adó épület 130 éve állja az idők sarát
Fotó: Kolozsvári Bence
Dsida Jenő szülővárosában, Szatmárnémetiben 130 évvel ezelőtt új színházi épületet avattak, amely a maga korában az egyik legkorszerűbb színpadi technikával rendelkezett. Az évfordulót a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata több napos rendezvénnyel ünnepelte.
2022. január 27., 09:162022. január 27., 09:16
2022. január 27., 10:012022. január 27., 10:01
Az 1867-es kiegyezés egyértelmű következménye a viszonylagos belpolitikai önállóság mellett az a békés 50 év, amely alatt Magyarország jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül. Az Osztrák–Magyar Monarchia területén hatalmas lendületet vett az építkezés, a városok hatalmas korszerűsítésen mentek át, megszámlálhatatlan hasznos épülettel gazdagodtak. A kultúra sem maradhatott ki a folyamatból, a 19. század végén a jómódú polgárság, gazdag arisztokrácia, gyarapodó kereskedő- és iparosréteg vette pártolásába a művészetet. Kialakult egy művelt színházi közönség is, amely megkövetelte, hogy az előadásokat élvezhető körülmények között követhesse figyelemmel, így a monarchia határain belül számos, a kor követelményeinek megfelelő színházi épületet húztak fel.
Kolozsváron jött létre 1792-ben a magyar nyelvterület első hivatásos színtársulata Kótsi Patkó János vezetésével, de Szatmárnémeti sem sokkal maradt le, hiszen az itteni magyar nyelvű színjátszásnak több mint 220 éves hagyománya van. 1790-ben tartották a városban az első színielőadást, akkor vándorkomédiások léptek fel.
(Kolozsváron, a Farkas utcában épült az első 1821-ben), 1892-ig ez adott otthont a város színjátszásának.
A korszak jelentős művészei fordultak meg benne, háromhónapos vándorszínészi pályafutása alatt Arany János is játszott itt. Igazgatói között találjuk 1865-ben Szigligeti Edét, aki fél évszázadig tartó drámaíró pályája alatt több mint száz darabot írt. Több évtizeden át lakták be a színjátszók az épületet, örvendeztették meg a színházszerető közönséget magyarnyelvű előadásokkal, mígnem a színház kezdett elévültté válni.
Szatmárnémeti polgármestere 1872-ben Böszörményi Károly ügyvéd lett, aki nemzeti érzelmű, felvilágosult személyként az 1848-as szabadságharc alatt nemzetőri hadnagy volt. A közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül 1883-ban megkapta a királyi tanácsosi címet, később pedig a Ferencz József-rend lovagkeresztjét. Abban az időben ült a polgármesteri székben, amikor a minden téren előretörő nemzeti haladás a városokat is a rohamos fejlesztés irányába sodorta. Kortársai szuperlatívuszokban beszéltek róla. Úgy emlegették, hogy „az ő bölcs mérsékletére és takarékosságára volt szükség, hogy a városi háztartás meg ne rendüljön”. Hosszú időn át volt a szatmári református egyház főgondnoka és a főgimnázium igazgatótanácsosa, „az egyházi és iskolai téren szintén nemes és önzetlen buzgósággal működött”. Polgármestersége idején épült az új városháza, vashíd, méntelep, a laktanyák és a villanyvilágítás első körlete, és nem utolsósorban Szatmárnémeti új kőszínháza.
Jelenet a szatmárnémeti színház magyar társulatának A nagy Romulus című előadásából
Fotó: Czinzel László/Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társula
A színház terveinek elkészítésével Voyta Adolf pápai műépítészt bízták meg. Nem volt ismeretlen az erdélyi színházi berkekben sem. Néhány évvel azelőtt, 1886-ban ő kapott megbízást a dési színház tervezésére is. Az épület az általa tervezett pápai színház mintájára készült, ahogyan később a szintén általa tervezett nyitrai és a zombori is. A szatmárnémetit viszont ezeknél jóval nagyobbra és tágasabbra tervezte, és a ma is impozánsnak számító klasszicista stílusú épület alig pár lépésre található az egykori első kőszínház helyétől.
Az épület emeletes, 365 férőhelyes, ehhez hozzácsatolható a kakasülő 75 helye.
A Voyta által tervezett színházat 1892-ben avatták fel, ebben már állandó színház működött a második világháborúig. „Szatmár város történetében 1892. január 14. díszes lapot fog betölteni… A színház előtti tér, ma jóval az előadás kezdete előtt – dacára a kedvezőtlen időjárásnak – tömve volt kíváncsi tömeggel, mely, ha részt nem is vehetett a megnyitó előadáson, legalább távoli tanúja akart lenni az ünnepélyességnek. A közönség az alatt sűrűn hullámzott a színház előcsarnokába, s fél nyolc órakor, amikor az előadás kezdetét vette, megteltek az ülőhelyek s páholyok…” – írta a 130 évvel ezelőtti nyitóeseményről a korabeli sajtó. A színház számára készült első villanytelepről nemcsak az épületet, de a színház utcáját és a régi városközpont néhány fontosabb útját is megvilágították. Felavatása idején a legkorszerűbb színházépületek közé tartozott, forgószínpaddal is rendelkezett, ami abban a korban különlegességnek számított. Olyan művészek fordultak meg színpadán, mint Beregi Oszkár, Márkus Emília, Jászai Mari, Neményi Lili, Borovszky Oszkár, Poór Lili, Gróf László.
Ezzel több mint egy évtizedig megszakadt a hivatásos szatmári színjátszás története, mígnem 1957-ben egy fiatal és lelkes alkotógárda Harag György vezetésével szinte a semmiből újrateremtette a szatmári színjátszást.
Az erdélyi színháztörténet egyik legismertebb és sokat emlegetett része, amikor
Az alapítók nemzedékéhez tartozott Csiky András, Ács Alajos, Köllő Béla, Török István, Vándor András, Elekes Emma, Soós Angéla, Nyíredi Piroska, Nagy Iza. Az évfolyam színinövendékei 1953-ban pályakezdésükhöz közeledve úgy döntöttek, nem akarnak különválni és egyenként elhelyezkedni, hanem saját színházat alapítanak. Az engedélyeztetést együtt járták ki: különböző pártirodákban, hivatalokban kilincseltek. Harag György szerint Bukarestbe is együtt utazott fel a fiatal társulat. A szükséges engedélyek beszerzése után 1953-ban Haragot kérték fel társulatvezetőnek, főrendezőnek. Harag azonnal igent mondott, és csatlakozott a Nagybányán színházat alapító lelkes és összetartó fiatal színészgárdához. A közönség imádta őket, és az önálló kísérletezés, az elmélyült szakmai munka még jobban összekovácsolta a társulatot. Olyan közösség jött létre, amelyik Harag szerint „úgy élt, mint később a Living- vagy a Grotowski-csapat”. Csakhogy adódott egy súlyos probléma: a társulatnak nem volt Nagybányán színháza, a moziból átalakított épületben játszottak, össze voltak zsúfolva a román tagozattal, szakmai továbbfejlődésük egyre nehezebbé vált. Hamarosan felvetődött a Szatmárnémetibe való átköltözés gondolata, ahol a háború miatt már egy évtizede szünetelt a magyar nyelvű színjátszás. Időközben rendbe hozták a bombatalálatot kapott színházi épületet is. A komoly színházi hagyományokkal rendelkező szatmári közönség már nagyon hiányolta a magyar társulatot, a fiatal gárda számíthatott az örömteljes fogadtatásra.
A Tartományi Párt- és Végrehajtó Bizottság 1956. szeptember 15-én elfogadva a Harag-féle társulat kérését áthelyezte azt Szatmárnémetibe. 1957. április 1-jéig a társulat még a Nagybányai Állami Színház szatmári magyar tagozataként működött hivatalosan. Nehéz indulás után kezdtek csak sikereket elérni: Harag György arról számol be Négy évad mérlege című írásában, hogy a társulatot eleinte idegenkedve fogadta a szatmári közönség: mindössze hatvan-hetven ember nézte meg az előadásokat, amíg a legendás Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás meg nem hozta az áttörést, és avatta a közönséget az intézmény hű „szövetségesévé”.
Szatmár hamar pezsgő színházi műhellyé vált. Hőskorában a legjobb romániai magyar társulatok sorában tartották számon a vásárhelyi és kolozsvári mellett. Harag György 1960-ig állt a társulat élén.
Az épület a 130 év alatt több nevet is viselt: Városi Színháznak, Nottara Színháznak, Kölcsey Színháznak, Állami Magyar Színháznak is hívták, mielőtt Északi Színház lett belőle. A magyar társulat tisztelegve a színházalapító emléke előtt 1993-ban felvette Harag György nevét.
Évfordulós ünnepség
Csirák Csaba színháztörténész könyveit dedikálja
Fotó: Czinzel László/Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társula
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A március elején megszokott átlagokhoz képest néhány fokkal melegebb, enyhe, tavaszias idő várható az előttünk álló hét napban; csupán az éjszakai hőmérsékletek süllyednek fagypont alá.
Szabó Szilárd táncpedagógus-koreográfus feleségével, Németh Ildikó néptáncművész-oktatóval a Fejér vármegyei Tordason lakik. Az erdélyi táncok kiváló ismerőjeként és oktatójaként a házaspár gyakran megfordul Erdélyben is. Velük beszélgettünk.
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
A méhészetből származó jövedelmének jelentős részét szenvedélyére fordítja egy hármasfalusi gazda: több mint egy évtizede régiségeket gyűjt, és otthona egyik szárnyát valóságos kiállítótérré alakította.
Egy gombolyag fonal, csendes téli esték és nemzedékeken át öröklődő tudás – innen indult, mára pedig saját, szeretettel teli alkotói világgá formálódott. A horgolt figuráktól Szabó Anita beszélt az Erdélyi Naplónak.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
Miközben az éjszakák még téliesen fagyosak maradnak, péntektől látványosan melegednek a nappalok, hétvégére akár 15 °C-os csúcshőmérséklet is várható. A tavasziasan meleg időjárás kitart a jövő hét első felében is.
Csapatmunkára és kommunikációra épülő, intenzív és figyelemlekötő játékra számíthatnak azok, akik a Szatmár Megyei Múzeumban járva „lemerészkednek” a pincébe is. Itt ugyanis Románia első, nemrég újranyílt szabadulószobája fogadja őket.
Folyamatos lehűlés, valamint esőben, havasesőben és hóban gazdag csapadék jellemzi az előttünk álló hetet. A télies hidegek elmúltával a jövő héttől számíthatunk enyhülésre.
Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!