Boda László tavasztól őszig konténerekkel szállítja a kaptárokat a méhlegelőre
Fotó: Makkay József
Tíz éve méhészkedik, 250 családos telephelyét önerőből hozta létre. Az Év méhésze kitüntetést tavaly decemberben elnyert Boda László szatmárnémeti méhész bevezetett innovációinak köszönhetően akkor is mindent tud a méheiről, ha azok száz kilométerre röpködnek lakásától.
2022. február 10., 07:492022. február 10., 07:49
A harmincas éveiben járó Boda László méhésszel jeges, gödrös, keskeny aszfaltcsíkon araszolunk kocsival a szatmárnémetiek kedvenc hétvégi nyaralója, Erdődhegy felé, amely a szomszédos Szatmárhegyhez hasonlóan hemzseg a hétvégi házakkal teletűzdelt telkektől. Egy ilyen körbekerített portán rendezkedett be tíz évvel ezelőtt Csíkszeredából a Partiumba költözött fiatalember, aki rövid külföldi munkavállalás után eldöntötte, hazatér Erdélybe, és elődei kedvenc mesterségét, a méhészetet viszi tovább. Székelyföldön nagyapja és dédapja is ennek a szakmának hódolt, a családi örökségből fennmaradt néhány kaptár is. A vendéglátói külföldi munka hozadékának tartja, hogy
Az erdődhegyi telephelyen egyelőre sok kényelem nem fogadja a méhészt. Minden jövedelmét három, kaptárokat szállítható konténerbe fektetett bele, amihez haszonjárművet vásárolt, így vándoroltatáskor akár a megye három részében is pergethet egyszerre mézet.
Esős, szeles időben csöppenek be a Boda-portára, így az egyik konténer kaptárai között próbáljuk körüljárni a tíz éves múltra visszatekintő méhészet történetét. Ami az elején nehezen, sok buktatóval indult. Vendéglátóm szerint
Felesége fizetéséből éltek, aki annyira hitt a méhészet sikerében, mint a férje. A közös erőfeszítéseknek köszönhetően kis vállalkozásuk öt év alatt jutott el arra a szintre, hogy immár anyagi biztonságot jelent a család számára. A 250 méhcsaládra alapozott méhészetet ma már komoly törzsvásárlói gárda övezi Szatmárnémetiben: minden terméküket a 22 kilométerre fekvő szatmárnémeti családi házukból forgalmazzák, legtöbbször a megrendelőhöz házhoz szállítva, de a kliensek szívesen vásárolnak tőle a kézműves vásárokon is.
Téli szundi a kaptárban. A méhek gond nélkül készülnek a tavaszra
Fotó: Makkay József
Télidőben a gazda heti, kétheti rendszerességgel néz ki a méhészetébe, ahol a kaptárak egy része a konténerekben, a többi szétszórva a gyümölcsös fái alatt várja a tavaszi újrakezdést. A bőséges mézeleséggel áttelelő családokkal nincsenek gondok: a gazda nem-csak a helyszíni rutinellenőrzésekből tudja ezt, hanem szúrópróbaszerűen a kaptárakba beszerelt elektronikus érzékelők tájékoztatásából is, amelyek interneten keresztül továbbítják a méhész okostelefonjára a legfontosabb információkat a kaptár, a méhcsalád belső életéről.
„Leginkább a nyári hordások idején látom az internetes rendszer hasznát, amikor
A megfelelő adatok birtokában könnyű eldönteni, mikor érdemes új helyszínt keresni, vagy gond van-e a méhekkel” – mutatja a fiatalember a méhfürt közelében elhelyezett aprócska szenzort, ami kiegészül egy nagyon pontos mérleggel is a kaptár alján. A méhészeti csúcstechnológiát Erdélyben egyelőre kevés méhész alkalmazza. Boda László szerint az a nagy előnye az angol nyelvű szakirodalomnak, hogy a mezőgazdasági ágazatokban is a munkája iránt igényes termelő lépést tud tartani a legfontosabb fejlődési irányzatokkal a nagyvilágban.
A méhcsaládok egy része a gyümölcsfák alatt tölti a telet
Fotó: Makkay József
A méhészet esetében a csúcstechnológia azzal könnyíti a gazda munkáját, hogy nem kell éjjel-nappal a kaptárak mellett tartózkodnia a méhlegelőkön. Igaz, Boda László csak a megyében vándorol, hosszabb távra nem jár, mert nem látja értelmét a sok száz kilométeres távoknak. A szűkebb partiumi régióban is van bőven repce, akác, hárs, napraforgó, vöröshere vagy érdekességnek számító virágzó hajdina és más haszonnövény is, amelyek fontos méhlegelőt jelentenek a nyári vándoroltatást előre megtervező gazda számára.
„Nemcsak azt hirdetem, hogy szatmári mézet árulok, hanem a valóságban azt is kínálok. Egyik ismerősöm szerint azért fontos helyi mézet fogyasztani, mert ezzel a helyi növényvilág esszenciáját fogyasztjuk, a környezetünkhöz alkalmazkodó immunrendszerünket erősítjük” – magyarázza a méhész.
Szavaiban nagy igazság van, hiszen akik megkóstolták termékeit, mind visszatérő vásárlói maradtak. Termékeivel és a munkájával szemben annyira igényes, hogy soha nem vásárol más méhésztől mézet vagy más méhészeti árut forgalmazás céljából. A megtermelt mézet sem adja el nagykereskedőknek. Mindent, amit előállít, kiépített hálózatán keresztül értékesíti. Felcímkézett termékei évek óta közkedveltek a Szamos-parti városban.
Miközben szétnézünk a tágas gyümölcsösben, vendéglátóm arról beszél, hogy ebben a mezőgazdasági ágazatban is kevés a fiatal. Nagyobb méhésztalálkozókon döbben rá, hogy a méhészek zöme kopaszodó, nyugdíjas férfiakból áll, közöttük elvétve találkozik egy-egy fiatallal. Más tapasztalt méhészekhez hasonlóan, akikkel az elmúlt években találkoztam, Boda László is úgy látja, az erdélyi méhészetnek nem tettek jót az elmúlt tíz évben könnyen megszerezhető uniós pénzek. Az évi 1500 eurós, illetve a nagyobb pályázatként elnyert tízezer eurós támogatások hatására
Vendéglátóm szerint ezzel magyarázható, hogy a méhészetből ábrándultak ki a legtöbben, amikor rájöttek, hogy a sok pénz csak mese. A hozzá nem értés miatt egy-egy kórokozó tavaszra elvitte a teljes állományt. Az újdonsült méhészek ilyenkor döbbennek rá, hogy se pénz, se posztó, és hátrahagyva a még élő méhcsaládokat, meg nem történtté szeretnék nyilvánítani kérész életű „méhészkedésüket”. Boda László szerint ez a fajta hozzáállás a mezőgazdaság minden területére jellemző. Sokan azért fognak bele, mert az uniós pályázat nyomán sok pénzt, nagy jövedelmet remélnek. Az ilyen próbálkozások azonban csőddel, felszámolással szoktak végződni, mert a pályázó részéről hiányzik a mezőgazdaság iránti elköteleződés. Ezt a szakmát e nélkül nem lehet művelni. A fiatal szatmári méhész példája ugyanakkor azt mutatja, hogy konok kitartással és lépésről lépésre történő építkezéssel önerőből is össze lehet hozni 250 családos méhtelepet, amely hosszabb távon is anyagi biztonságot nyújt egy gazdacsalád számára.
A szatmári lakásban elkülönített „mézesszobát” kitelepítenék Erdődhegyre
Fotó: Makkay József
Amikor terveiről kérdezem, a fiatalember mutatja erdődhegyi telkén a leendő mézesház helyét, amely pergetőként, csomagolóműhelyként és raktárként szolgál majd méhészete számára. Amihez eddig nem igényelt uniós támogatást, de most már keresi a lehetőséget, hátha résztámogatással legalább az új mézesházat tető alá tudná hozni. Tavaly megpróbálkozott a fiatal gazdáknak szóló uniós pályázattal: a pályázatíró szerint a méhészetében bevezetett innovációinak köszönhetően maximális pontszámot kaphatott volna, de az utolsó pillanatban derült ki, hogy Csíkban a testvérével valamikor alapított egy kisvállalkozást, amit ugyan rövid idő után fel is számoltak, de a fiatal farmerek pályázatánál ez már kizáró jellegű. Sok hasonló abszurditás jellemzi a romániai európai uniós pályázatokat, amelyek alkalmazását Bukarestben olyan emberek dolgozzák ki íróasztalok mellett, akiknek nulla terepismeretük van a gazdálkodók körében.
Mindez mégsem bátortalanította el a fiatal Boda-családot, hiszen hozzá vannak szokva az önerőből történő építkezéshez.
Persze nem könnyű így sem talpon maradni, mert sok a visszahúzó erő. Noha a vándorláskor végzett beporzás a haszonnövényeket termesztő gazdák számára értékes jutalom, ezzel sokan nincsenek tisztában, vagy ha igen, akkor ezt nem hajlandók elismerni.
„Hol vagyunk mi az amerikai gyakorlattól, ahol a farmerek fizetnek a méhészeknek azért, hogy méhállományukkal beporzást végezzenek. Nálunk sokan megtűrnek, vagy éppenséggel elutasítanak. Volt olyan esetem, amikor a száz hektáron vörös herét ter-
mesztő farmer megsértődött, hogy pár tíz négyzetméter területét „letapostam” a kaptárokkal. Amikor később rákérdeztem, hogy mekkora volt a többlet magtermése beporzás után, nemmel válaszolt. Két évig nem mentem arra, de a harmadik évben megkeresett, hogy jöjjek újra a méheimmel. Egyértelmű, hogy a méhek által végzett beporzással minden haszonnövény jóval többet terem” – magyarázza Boda László.
Az erdődhegyi méhészet nem bioterméket kínál, de az alkalmazott méhészeti technológia és az alaposan megválogatott gyógykezelések miatt a bevizsgált méztermékek minősége bioméznek felel meg. Boda László szerint a romániai piacon csak olyan kistermelőktől érdemes jó minőségű mézet vásárolni, akit személyesen ismerünk, és tudjuk, hogy vigyáz a minőségre. Az áruházláncok választékáról sok mendemonda van, amit alátámaszt egy két évvel ezelőtti élelmiszerbiztonsági tanulmány is, amely kimutatta, hogy a bevizsgált méztermékekben legjobb esetben 50 százalék eredeti méz volt, a többi mesterségesen előállított „halott anyag”.
„Mindig elmondom a klienseimnek, hogy
Sokan azért kedvelik az akácmézet, mert nem kristályosodik, holott minőség szempontjából nem értékesebb, mint a vegyesméz például” – összegzi tapasztalatait a méhész. Aki nemcsak különböző fajta- és vegyesmézeket forgalmaz, hanem virágport, méhkenyeret, méhpempőt, propoliszt, viaszt és méhészeknek anyákat és rajokat is. Azt vallja, a több lábon állás lehet egy erdélyi méhészet sikere. Egyértelmű, hogy jó kezekbe került a tavaly decemberben Boda László által átvett Év méhésze kitüntetés, amit a Partiumi Falugazdász Hálózat ítélt oda neki Szatmárnémetiben.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A március elején megszokott átlagokhoz képest néhány fokkal melegebb, enyhe, tavaszias idő várható az előttünk álló hét napban; csupán az éjszakai hőmérsékletek süllyednek fagypont alá.
Szabó Szilárd táncpedagógus-koreográfus feleségével, Németh Ildikó néptáncművész-oktatóval a Fejér vármegyei Tordason lakik. Az erdélyi táncok kiváló ismerőjeként és oktatójaként a házaspár gyakran megfordul Erdélyben is. Velük beszélgettünk.
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
A méhészetből származó jövedelmének jelentős részét szenvedélyére fordítja egy hármasfalusi gazda: több mint egy évtizede régiségeket gyűjt, és otthona egyik szárnyát valóságos kiállítótérré alakította.
Egy gombolyag fonal, csendes téli esték és nemzedékeken át öröklődő tudás – innen indult, mára pedig saját, szeretettel teli alkotói világgá formálódott. A horgolt figuráktól Szabó Anita beszélt az Erdélyi Naplónak.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
Miközben az éjszakák még téliesen fagyosak maradnak, péntektől látványosan melegednek a nappalok, hétvégére akár 15 °C-os csúcshőmérséklet is várható. A tavasziasan meleg időjárás kitart a jövő hét első felében is.
Csapatmunkára és kommunikációra épülő, intenzív és figyelemlekötő játékra számíthatnak azok, akik a Szatmár Megyei Múzeumban járva „lemerészkednek” a pincébe is. Itt ugyanis Románia első, nemrég újranyílt szabadulószobája fogadja őket.
Folyamatos lehűlés, valamint esőben, havasesőben és hóban gazdag csapadék jellemzi az előttünk álló hetet. A télies hidegek elmúltával a jövő héttől számíthatunk enyhülésre.
Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!