Ahol a múzsák beszélnek hozzánk – hetvenéves a kolozsvári Művészeti Múzeum

Elmondta, hogy az ünnepi kiállításon 49 alkotás szerepel, ebből három szobrászati jellegű, a többi festészeti műalkotás. „Persze a kiállított művek véleményem szerint csak megközelítik azt, amit kolozsvári művészeti iskola néven ismerünk, de valójában a kiállítás nagyságát inkább a kiállítótermek száma határozta meg, és nem a múzeum tulajdonában lévő alkotások száma. Sajnos a kiállítás nem mutat be sok olyan művésztől származó alkotást, amelynek helye lenne egy ilyen tárlaton, hiszen a kolozsvári iskola termése túlhaladja a múzeum kiállítótermeinek kapacitását” – pontosított az Erdélyi Naplónak Iakob Attila. A kurátor úgy véli, a #Hetven nevet viselő kiállítássorozatnak nincs meghatározott tematikája, inkább egyfajta társadalmi-kulturális kontextusról beszélhetünk. A jelenlegi, festészeti munkákat tartalmazó tárlat után jövőre a múzeum szobrászati, illetve grafikai gyűjteményéből válogatnak majd. A kiállító művészek között nagyon sok a magyar nemzetiségű, ezért kissé érthetetlen, hogy a művek címkézése csak román nyelven készült el…

Ditrói Ervin, az alapító

Hetven esztendő sok idő egy ember életében, de viszonylag kevés egy múzeum esetében. A második világháború után az újjáépítkező társadalomnak valószínűleg fontosabb dolga is akadt, mintsem a művészetekkel foglalkozni. Ezért fordulhatott elő, hogy az ötvenes évekig kellett várni arra, hogy a festőknek, szobrászoknak és egyéb képzőművészeknek kiállítási lehetőséget biztosítson az akkori rendszer, illetve egybegyűjtse az értékes alkotásokat. 1951 februárjában Kolozsvár elöljárósága elhatározta, hogy kiürítteti a Bánffy-palotát, és benne Szépművészeti Múzeumot létesít. Az egybenyíló hatalmas termek tökéletesnek tűntek egy ilyen elképzelés megvalósításához.

Családtagjainak elmondása szerint „mindig is arra vágyott, hogy a művészettel foglalkozhasson”. Nagy álmát végül sikerült megvalósítania, még ha az nem is felelt meg teljesen az általa elképzelteknek: a Szépművészeti Múzeummal együtt nemcsak az igazgatói szerep, hanem a gondnoki, a titkári és a felügyelői munka is a nyakába szakadt, így egyszerre kellett mindennek megfelelnie, de sikerrel vette az akadályokat.
Ditrói Ervin 1917-ben született Kolozsváron, a Bolyai Tudományegyetemen végezte művészettörténeti és esztétikai tanulmányait. Első írása 1946-ban jelent meg az Utunkban. Szolnay Sándort és Nagy Imrét 1958-ban, Szervátiusz Jenőt 1962-ben román nyelven mutatta be a Contemporanul és Arta Plastică hasábjain, Nicolae Grigorescu művészetéről és Bene Józsefről a budapesti Művészetben írt. Filmjét a kolozsvári Szent György-szoborról és Bánffy-palotáról 1979-ben, a nagyváradi szecesszióról 1980-ban a Román Televízió magyar adása mutatta be. Művészettörténeti tanulmányait rendszeresen közölte a Korunk, Utunk, A Hét. A Zsidó Líceum tanára volt 1948-ig, amikor az iskola megszűnt, majd a Képzőművészeti Főiskolán művészettörténetet adott elő. 1967-től a kolozsvári Népi Művészeti Iskola aligazgatója s újra az egyetemes és hazai művészettörténet előadója a képzőművészeti főiskolán. Nyugdíjazása után kivándorolt Izraelbe, de továbbra is figyelemmel kísérte a kolozsvári művészeti élet eseményeit. A művészetekért való rajongás családi értékké vált a Ditrói famíliában: a múzeumigazgató fia, Ditrói Tamás, akárcsak apja, szobrászként, festőként tevékenykedett.
Szerencsére az utódok nem tagadták meg a múltat:

Szépül a palota is

A hetvenéves évforduló alkalmával amellett, hogy gazdag kiállítással tiszteleg a múzeum az elődök előtt, a vezetőség azzal is büszkélkedhet, hogy a tatarozási munkáknak köszönhetően a Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palota is egyre szépül. Lucian Nastasă-Kovács igazgató a kiállítás megnyitóján vázolta fel az eredményeket: „Nem beszélnék arról, hogy mi történt ez alatt a hét év alatt, amióta igazgató vagyok, az intézmény falai között, hosszú lenne felsorolni az eseményeket. Most csak arra térnék ki, ami kívülről is látható: a Bánffy-palota főtéri és belső udvari szárnyának megújult, restaurált homlokzata, ami mindannyiunk számára nagy elégtétel.” Hozzátette, nem volt könnyű munka, és reménykednek abban, hogy a palota díszudvarát is sikerül majd újjá varázsolni.