A lisztesládáktól a múzsák hajlékáig – eredeti szépségében nyitja meg kapuit ősszel az érmihályfalvi Gizella-malom

A pezsgő gazdasági élet az 1930-as évekig virágzott, amikor a gazdasági válság az itteni vállalkozásokra is rányomta bélyegét. Csak azok maradtak életképesek, amelyek biztosabb anyagi alapokon álltak. A Gizella-malom – hála a jó üzleti érzékkel rendelkező gazdájának – túlélte az akkori recessziót.

Az „életnek” szentelt házak

Glück Benő 1871-ben született a mai magyarországi Tokajon. Huszonkilenc évesen elhatározta, szerencsét próbál a Monarchiának eme tájékán, azaz vállalkozásba fektet egy békés városkában, ahol abban az időben még nem nagyon akadt konkurencia. A Kolling-testvérek hasonló vállalkozása csak később vert tanyát a vasút mellett. Az utóbbiak által épített malom – hála egy ügyes vállalkozónak, aki a rendszerváltás után lehetőséget látott benne – ma is üzemel.

Feljegyzések, illetve idős emberek visszaemlékezései tanúsítják, hogy napi négy vagon gabona őrlésére is alkalmas volt, ellentétben a Kolling-féle malommal, amely ennek csak a felét hozta. A kisváros lakói számára azonban mindkettő az „életnek” szentelt házként volt számon tartva. Hisz a búzát megtermő áldott föld után a malom volt a második legszentebb helye a kenyérnek.

Malom helyett porcelángyár

Mintha nem lett volna elég világot próbáló a 30-as évekbeli gazdasági válság, 1936-ban egy ismeretlen eredetű tűzvész elpusztította a malom épületének jelentős részét. A jó öreg gabonaőrlőtől számítva a negyedik házban lakott dr. Andrássy Ernő és családja. A híres érmelléki polihisztor és orvos egyik családtagja, Andrássy Kata visszaemlékezései szerint akkora tűz pusztított a malom belsejében és annak melléképületeiben, hogy utcahossz locsolták a házakat és a csűröket a tűz terjedésének megakadályozására.

Neki azonban új üzleti tervei voltak a szülői örökséggel. Porcelán- és kerámiagyárat létesített az egykori malom csarnokaiban. A termelést vezető mester egy Sütő László nevű szakember volt, aki járatos lévén a termelés folyamataiban, nagyban hozzájárult a gyár minőségi termeléséhez. Ennek ellenére nem volt szerencsés vállalkozás, mivel az értékes alapanyagot, a kaolint, Glück Benő leszármazottjának messziről kellett hozatnia a gyártáshoz. Ezért az üzlet nem volt kifizetődő, hamar tönkre is ment.

Újra malom és olajütő

Az 1940-es évek végére visszaállt a létesítmény régi rendeltetése. A gabona mellett ezúttal olajt is préseltek. Ebben az időben a gépek zökkenőmentes működéséért a helyi Kerepesi József gépészmester volt megbízva. A mihályfalviak még emlékeznek a háború utáni ínséges időkre, amikor a gyerekek meg-meglátogatták az olajmalmot néhány kipréselt „magpogácsáért”, amit Józsi bácsi adott nekik – néha a tulajdonos hallgatólagos beleegyezésével – éhségüket csillapítandó. A második világégést követő éhség nem ismert könyörületet, de a „magpogácsa” – ahogy azt a helyi gyerekek nevezték – sokszor lett kenyérpótló és tápláló étel az éhes gyomornak.
Azonban a Gizella-malom sem kerülte el a kommunista államosítás folyamatát, bele is rokkant, mint megannyi jól menő vállalkozás az Érmelléken. A malomalapító család az ezt követő időszakban Kanadában telepedett le.

A 60-as évektől kezdődően több rendeltetése is volt. Raktárhelyiség, vasöntöde, galvanizáló műhely lépett az őrlő hengerek helyére az egykori malom kétszintes óriáscsarnokában.
A közvagyonná minősített szimbóluma a városnak még ilyen státuszában is sokáig biztosított kenyeret a település néhány családjának.
Az 1989-es változások után még mindig működött benne néhány magánvállalkozás, de onnantól kezdve folyamatosan pusztult az állaga. Tégláit építőanyagnak használta a roma lakosság, akárcsak a hajdani Stubenberg-féle kastélyét, illetve az akkor még romjaiban álló, de szintén nagy múlttal rendelkező tanonciskola (a köznyelvben Szenkovits-iskola) mozdítható épületanyagát. Bár azóta újjáépítették, s a városközpont egyik legimpozánsabb épülete lett. A malom vasból készült váza, valamint régi öntöttvas alkatrészei is valamelyik ócskavastelepre vándoroltak. 2020 őszéig csak eggyel több fantomépület gyanánt volt nyilvántartva Mihályfalván.

Kulturális központ hatalmas kürtővel

A bukaresti bürokráciának, valamint a folyamatosan változó politikai viszonyoknak következményeként évekig halasztódott a romok rendeltetése. Bár tanulmányok és tervek sokasága bizonyítja, hogy valamilyen szinten foglalkoztak a sorsával. Csak éppen évek hosszú során át nem mozdult semmi. A 2010-es évek elején Kovács Zoltán akkori polgármester asztalán láttunk először amolyan igazi művelődési életet szolgáló épülettervet, de a mihályfalviak közül sokan nem tartották szerencsés megoldásnak, hiszen időközben az elébe épült tömbházak mögé rejtett helytörténeti örökség effajta tájolásban nehezen megközelíthető. A lelkesebbek ipartörténeti-múzeumot láttak volna szívesebben benne, ha már az egykori, szintén épített örökségszámba menő téglagyárat nem tudták megmenteni.
Tavaly januárban azonban komolyabban megmozdult valami a kolosszus ügyében. Nyakó József érmihályfalvi polgármester bejelentette: az egykori Gizella-malom kulturális központtá alakításának tárgyában lezárult a közbeszerzési eljárás. Már a határidő letelte előtt letette egy cég a pályázatát a munkálatokra. Ezt megelőzően 2018 decemberében történt jelentősebb előrelépés, amikor megyei kísérettel Érmihályfalvára látogatott az Országos Befektetési Ügynökség (CNI) igazgatója, hogy a helyszínen tájékozódjon az épület állapotáról, helyzetéről. Mivel a tervek rendben voltak, a támogatást a szakminisztérium végre megítélte. A kivitelezést lebonyolító ügynökség heteken belül kiírta a kivitelezési közbeszerzést. A tendert nyert cég tavaly ősszel el is kezdte az ipari kolosszus helyreállítását, amely a város arculatának egyik meghatározó objektuma lesz.

A kisvárosban működő mintegy harminc műkedvelő, hagyományőrző, színjátszó és mindenféle tánccsoport nagy megelégedésére. Valami bravúros módon fonja körbe, ötvözi az új a régit úgy, hogy annak a lehető legkevésbé sem változtatja meg eredeti kinézetét. Még az égbe meredő kéménye is – vetekedve a templomtornyokkal – irányt mutat a szülővárosukból elszármazottaknak…