Karóba húzott magyar főurak

(folytatás 41. lapszámunkból)

A Magyar Királyságban 1514. május közepére mintegy 40 ezer fős paraszti had gyűlt össze a keresztes hadba történő toborzás nyomán. A nemesség nagy része egyre növekvő aggodalommal figyelte a parasztok szervezkedését. A gyülekező keresztesek elhelyezésére és élelmezésére nem történtek meg a kellő intézkedések, ami kihágásokhoz és zavargásokhoz vezetett. Idővel a zavargások szinte állandósultak, és mind nagyobb arányokat öltöttek. Egyre gyakoribbá váltak a nemesek udvarházai, a főurak kastélyai és a vásárokra utazó kereskedők elleni támadások. Bakócz Tamás esztergomi érsek a parasztok és a nemesek Mezőtúron történt összecsapásainak hírére leállította a toborzást, majd a hadjárat folytatásáról is lemondott. Dózsa György és testvére, Dózsa Gergely, több ferences rendi szerzetessel – élükön Lőrinc pappal, a sereg másik vezetőjével – azonban nem engedelmeskedtek Bakócz Tamásnak a keresztes háború lemondására vonatkozó újabb felhívásának, és törökbarát árulónak minősítették a főpapot. Dózsa György ragaszkodott eredeti elképzeléséhez, és paraszthadával el akart indulni a törökök ellen. Azt tervezte, hogy seregét egyesíti Szapolyai János erdélyi vajda hadával, akivel együtt meg fogja támadni az oszmán előőrsöket.

Az apátfalvai összecsapás

Amikor hírét vette, hogy a szomszéd vármegyék alispánjainak felhívására Csanád környékén a nemesség nagyobb hadsereg összevonását tervezi ellenük, Dózsa György seregével a Körös-közből a Maros-köz felé indult, mert felmérte, hogy a hada elleni szervezkedés könnyen veszélyes lehet. Gyuláról Balogh Istvánt május 23-án előre küldte, hogy Csanád vidékén Apátfalvánál gázlót keressen a Maroson való átkeléshez. Közben Báthory István temesvári ispán és Csáky Miklós csanádi püspök vezetése alatt álló nemesi hadak Apátfalva mellett rajtaütöttek Dózsa seregének előőrsén. A megközelítőleg egy óra hosszat tartó csatában az urak seregei súlyos csapást mértek a menekülő parasztokra, sokukat lemészárolták. Báthory István, Csáky Miklós püspök, Ravazdy Péter, Jaksics Péter, Szokolyi és más nemesek a diadal után Nagylakra vonultak, és az ottani kastélyban szálltak meg.

A nagylaki csata

Dózsa György időközben Gyula felől Apátfalva határába ért, ahol magához csatolta a vert sereg maradványait és május 24-én hajnalban – válaszul az előző napi vérengzésre – a paraszti hadak rágyújtották a nagylaki kastélyt a diadalukat ünneplő nemesekre. Ezután a Nagylak és Csanád közt fekvő síkon a paraszti seregek összecsaptak a nemesekkel. A Báthory István vezetésével harcoló nemesi sereg gyalogságát kezdetben megzavarta Dózsa György gyors rohamban támadó lovassága, és a kaszával harcoló parasztok is zavart okoztak soraikban. A győzelem már-már a parasztok javára dőlt el, amikor Báthory István ágyúi segítségével menekülésre kényszerítette a kereszteseket. De a menekülés ellentámadásba ment át, amikor a harcban még részt nem vett utóhadtól támogatva, Dózsa seregei az üldözőkre csaptak. Csáky Miklós Csanád felé menekült. Dózsa György Csanád városának szélét felégette, magát a várost pedig elfoglalta. A nagylaki csatában Csáky Miklós püspök, Ravazdy Péter alispán, Nagylucsei Dóczy György, Torpay Miklós, kápolnai Orros András és más nemesek a keresztesek kezébe kerültek Telegdy István kincstartóval együtt, akiket néhány környékbeli földesúrral együtt karóba húztak. Ravazdy Péter alispánt saját jobbágya, Kis Gergely hurcolta a vesztőhelyre a régebbi sérelmekért és zaklatásokért.

Dózsa Györgynek az urakkal szembeni kegyetlenségéhez hozzájárult az is, hogy a Mezőtúron elfogott kereszteseket Budán embertelen módon végezték ki: Dózsa tulajdonképpen megtorolta a főurak kegyetlenkedéseit. A püspököt azonban személyesen is gyűlölte, mert az hadvezérré való kinevezése előtt ellenezte megjutalmazását és kitüntetését a királynál. A legnagyobb felháborodást azonban Telegdy István volt székely alispánnak, a kincstartónak a kivégzése okozta. A nádorispán után ugyanis őt tartották a legnevezetesebb embernek.

A budai tanácskozás

II. Ulászló az apátfalvai vérengzés után a főpapokat, bárókat, és előkelő urakat május végére tanácskozásra hívta Budára, a megbeszélések május 29-én kezdődtek. Az ülést a király beszéddel nyitotta meg, amelyben a nemességet felszólította, hogy védelmezze meg a trónt és a fegyverben álló hazát. Felszólalt maga Bakócz Tamás érsek is, aki így akarta elejét venni a gyanúsítgatásoknak, miszerint a felkelők pártján állna. Beszédében támadta a parasztokat, akik szerinte „szörnyű rabszolga-háborúban akarják elveszteni a hazát”.

A nemesség nemigen bízott saját erejében. Főleg a külföld segítségét sürgették. Végül úgy döntöttek, hogy magyar ellenállást szerveznek Szapolyai János vajda vezetése alatt. A köznemesség legszívesebben az ő zászlaja alá sorakozott fel, mert lengyel rokonsága a külföldi segítséget is könnyebben biztosíthatta. Báthory István, Bornemissza János, Perényi István, Bebek János, Drágffy János csak mint helyi hadtestparancsnokok, a gondjaikra bízott vidékek kapitányaiként jöttek szóba. Bornemissza János a budai tanácskozáson úgy fogalmazott, hogy seregével kész rögtön megtámadni a Pest körül pusztító „csavargó gazembereket”, ha a király saját gyalog- és lovasnépéhez a nemesek, a budaiak s más városok katonái is csatlakoznak. Végül úgy döntöttek, hogy a lázadásokat helyileg kell kezelni, és Szapolyaira kell bízni a fősereg, Dózsa György hadának a leverését. A következő hetekben a nemesek egyre nagyobb számban toboroztak német zsoldosokat, akiket aztán a felkelők ellen vetettek be.

(folytatjuk)