Hirdetés

„Rendcsinálók” Bukarestben: ma sincs felelős

EN-összeállítás

2015. június 12., 21:162015. június 12., 21:16

Huszonöt év telt el a romániai bányászjárások óta. Az 1989 decembere utáni átmenet legsötétebb mozzanatai közé tartozó események során a központi államhatalom hívására Bukarestbe szállított Zsil-völgyi bányászok felfegyverkezve támadtak a hatalom vélt ellenségeire. A 90-es években hat bányászjárásra is sor került, a végső célpont mindig Bukarest volt. Az első négy megmozdulás esetében (1990–1991) többé-kevésbé bizonyíthatóan Ion Iliescu államelnök hívta a fővárosba a bányászokat a rendszer ellenfeleinek megfélemlítésére, míg az utolsó két alkalommal az alapokok elsősorban gazdasági jellegűek voltak, ekkor a vájárok nem is jutottak el Bukarestig. A bányászjárások során rengeteg embert megvertek, sok épületet feldúltak. Hivatalos adatok szerint a hat bányászjárásnak összesen 9 halottja és mintegy 1250 sebesültje volt, miközben 605 letartóztatást regisztráltak.

A leghírhedtebbé az 1990. június 13–15. közötti bányászjárás vált. Ekkorra állandóvá váltak a demokratikus választásokért és Ion Iliescu elnök leváltásáért szervezett tüntetések. Az erőszakos események 1990. június 29-én értek véget. Miron Cozma bányászvezér vájárai június 14-e reggelén érkeztek Bukarestbe, és uralmukba vették a várost, de az Egyetem tér megtisztításán és az értelmiséginek kinéző személyek kegyetlen megverésén kívül egyéb tevékenységeik is voltak. A hosszú hajú, szakállas „csavargók” ügyének megoldását követően feldúlták az ellenzéki pártok székházait, majd szétcsaptak a bukaresti peremkerületekben élő cigányok között is.

„A sportcsarnoknál, ahol a bányászok egy részét elszállásolták, időnként megjelent egy-egy busz vagy teherautó. Azokról leszállt egy civil és azt kiáltotta: «Két busz Ferentari-ba, kettő Rahovába!». És ezek között voltak, akik szívesen mentek. Hallottam, hogy nagyon megverték szegény cigányokat. Egyesek kazettás magnókkal, rádiókkal, farmerekkel jöttek vissza” – mesélte az Adevărul című napilap hasábjain Dorin Loiş, aki 1990-ben szakszervezeti vezető volt a livazényi bányánál. A bányászok a cigányságnak otthont adó Tei, Ferentari, Bucureştii Noi vagy Rahova negyedekben megverték azokat, akiket csencselőknek tartottak, sok esetben a házakba is behatoltak és mindent elloptak, ami értékesnek tűnt – paplanoktól a tévékészülékekig. Ahol semmit sem találtak, ott betörték az ablakokat.

Az 1990. június 13-a és 15-e között Bukarestben elfogott és a măgurelei és băneasai katonai egységekbe szállított körülbelül 1300 túszból több mint 700 cigány volt. A szerencsésebbek néhány nap múlva megverve, sírva és átkozódva hazatértek, nem igazán tudva, mi is történt velük.

Dumitru Feraru Rahova negyedben lakó cigány elmesélte az Adevărulnak, miként verték kis híján agyon a bányászok. „Június 14-e volt, a szabadságom utolsó napja. Délután volt és Gheorghe Cazacu nagybátyámmal és Ilie Gae sógorommal az Egyesülés téren haladtunk át. Râmnicu Vâlceából jöttek Bukarestbe, hogy hűtőszekrényt vegyenek. A 21-es villamos megállója felé mentünk, hogy az »kidobjon« minket Bucur Obornál, ahol meg akartuk venni a hűtőt. Sfântu Gheorghénél láttunk néhány bányászt. Éppen pár embert vertek, de a szemük sarkából minket néztek, a nagybátyámmal mi nagyon barnák vagyunk. Körbevettek, az egyikük azt mondja: »Hé, cigányok, elő az itt a piros, hol a pirossal!« És elkezdték az átkutatásunkat. A nagybátyámnál megtalálták a hűtőre szánt pénzt, azt hitték, csencselésből szerezte, és elkezdték a fejét gumicsövekkel és dorongokkal verni. A nagybátyám ott maradt a földön, mi pedig a sógorommal futni kezdtünk. A Bucureşti üzlet előtt fogtak el minket, fejbe vertek, és innen, egészen délután négy óráig már semmire sem emlékszem.”

Feraru és a sógora egy olyan járműben találták magukat, amilyet a rendőrség a rabok szállítására használ. „A járműben volt még legalább 50 ember, valamennyien véresen. Măgurelében raktak ki bennünket. Olyan volt, mint a náci koncentrációs táborokban. Voltam Auschwitzban, filmeket is láttam. Ugyanolyan volt, mint Măgurelében”.

Ferarut másnap átvitték a băneasai Rendőrtiszti Iskolába, ahol úgy helybenhagyták a bányászok, hogy az egész teste megkékült, a koponyája is berepedt. „Vigyétek a cigányt, mert nem akarom, hogy itt haljon meg nekem” – mondta egy tiszt, és Ferarut a 9. számú kórházba szállították. „Őrzés alatt utaltak be oda, fegyveres katona állt az ágyam mellett. Az emberek úgy néztek rám a kórteremben, mint egy gyilkosra. Én, a bőrszínemmel és az az alak a géppisztollyal az ágyam mellett, képzelhetik! Ezt érdemeltem 15 évnyi tisztességes, munkakönyves munka után? Estefelé bejött a kórterembe egy százados, elvitte az őrt, és azt mondta, esetemben szerencsétlen incidensről volt szó, nincs semmi bűnöm. Azt mondja: »Peched volt, hogy épp ott voltál.« Én pedig megkérdeztem tőle: »És akkor én most mit csináljak?«. Távoztában odavetette nekem: »Amikor kiengednek, pereld be te is őket«” – idézi fel Feraru. A férfi még további 18 napot töltött a kórházban, mire helyrejött. Az övéi eleinte semmit sem tudtak róla, halottnak hitték. „Két nap után tudtam megmozdulni. Szereztem egy érmét, és felhívtam egy asszonyt Rahovában. A rendőrség arról értesítette őt, hogy a hullaházban vagyok. És ott talált egy olyan hullát, amely méretét és öltözetét illetően hasonlított hozzám. Amikor a zoknit is meglátta, mert annak ugyanolyan zoknija volt, mint nekem, elájult szegény.”

Dumitru Feraru a 90-es évek közepén beiratkozott a Romániai Bányászjárások Áldozatainak Egyesületébe (AVMR), és beperelte az államot. Egyik intézménytől a másikhoz küldték, 2009-ben pedig odahaza, Rahovában levelet kapott Románia főügyészétől, amelyben az állt, hogy megszüntetik a bűnvádi nyomozást Ion Iliescuval, Virgil Măgureanuval, Mihai Chiţackal, Victor Atanasie Stănculescuval, a bányászokkal, a rendőrökkel és általában véve a bányászjárás valamennyi érintettjével szemben. Vagyis senki sem vétkes azért, mert sötét bőre miatt Ferarunak beverték a fejét.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés