A színészóriásnak nem volt Nemzetije – húsz éve hunyt el Sinkovits Imre, a 20. század egyik legjelentősebb magyar színésze

A család horvát származású volt, apja vendéglőt vezetett, míg csődbe nem ment, nagyapja kéményseprő volt. A legnehezebb időkben, 1940-ben, amikor alig jutott kenyérre is, született meg Imre öccse, a későbbi Kossuth-díjas színművész, Sinkó László. Bár a fiatal Imrét a papi pálya is vonzotta, sőt egy időben erdész, majd kertész akart lenni, Sinkovits mégsem véletlenül lett színész: élete folyamán többször is elmesélte, hogyan játszottak barátjával színházasdit a lakóházuk udvarán álló porolóra felakasztott szőnyeg mögé bújva. Talán nem volt véletlen, hogy legtöbbször Madách Az ember tragédiáját „tűzték műsorra”, és a kis Sinkovits általában az Úr hangján szólalt meg. Hiszen ezt tette később a varázslatos deszkákon is hosszú évtizedeken át. Pályaválasztásában közrejátszott az is, hogy fiatal korában olvasta Jászai Mari visszaemlékezéseit, és ez döntően hatott rá.

A forradalmár

Véletlen volt, hogy lakásának ablaka a Március 15. térre nyílott. De amikor 1956. október 23-án megmozdult a tömeg, Sinkovits – egy szál Petőfi-kötettel a hóna alatt – lerohant az emeletről, és a Petőfi-szobor talapzatán soha nem látott hévvel, átéléssel elszavalta a Nemzeti dalt. Tevékenyen kivette részét a forradalomból: 1956. október 30-án megtartották a Nemzeti Színházban a Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottság tagválasztását. A Madách Színház, az Operaház, a Néphadsereg Színháza, valamint a Nemzeti Színház tagsága jelenlétében Bessenyei Ferenc, Hindy Sándor után harmadiknak Sinkovits Imrét választották be egyhangúan a jelenlevők. Az ülést követően átvonultak a Színművészeti Szövetségbe, ahol a budapesti színházak küldöttei megalakították a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságát. A jelenlévők megválasztották a tagságot, ide is beválasztották Sinkovits Imrét Darvas Iván, Pécsi Sándor, Szakáts Miklós, Molnár Tibor, Lukács Miklós, Palló Imre és Bessenyei Ferenc társaságában. Felszólították Magyarország valamennyi színházának a művészeit, hogy alakítsák meg mindenütt a színházak forradalmi bizottságát. A november 5-én bekövetkező szovjet invázió nyomán hatalomra kerülő Kádár János vezette állam a bizottság működését felfüggesztette, majd rövidesen feloszlatta, és idővel a tagjai ellen eljárást kezdeményezett az államhatalom megdöntésére való felbujtás vádjával.

Egy későbbi interjúban így emlékezett: „bárcsak Isten mindenkit úgy büntessen, mint engem. Ragyogó társulat volt a József Attila színpadán, jobbnál jobb szerepeket játszhattam.” A három testőrben például egymaga játszott el huszonvalahány szerepet. Ilyet még senki sem tett addig.
A Nemzetibe 1963-ban került vissza. Fényes évtizedek következtek csodálatos alakításokkal. Madách tragédiájának minden szerepét eljátszotta – kivéve Évát.

Ő volt Németh László VII. Gergely pápája és számtalan Sütő András-darab főszereplője.

Szívbemarkoló játéka, szuggesztív alakításai, a tűz, amellyel a színpadon égett, mindenkit magával ragadott. Méltán volt büszke a szép magyar beszédért kapott Kazinczy-díjra. Mondták, Latinovits óta senki sem szavalta olyan felemelően, magasztosan a Szózatot, mint Sinkovits. Mindenben remekelt, amit csak elvállalt, vagy ráosztottak. Kiváló filmszínész volt, bár ő csak három filmjét tartotta jelentősnek (A tizedes meg a többiek, a Két félidő a pokolban, Isten hozta, őrnagy úr).
Alakításainak hatása most is érződik, hiszen Az Egri csillagok Dobó kapitánya a mai napig Sinkovits megformálásában él tovább a köztudatban. A sokak által lenézett szinkronizálást külön hivatásként kezelte. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy ő volt a Hupikék törpikék című népszerű rajzfilmsorozatban Törpapa magyar hangja.

Zseniális színész, szerény kolléga

A hatalmas tehetség és tudás birtokában is megmaradt szerény embernek. „Képtelen voltam bármikor is elhinni, hogy csakugyan olyan jó színész volnék, mint amilyennek olykor tartanak. Amikor egyszer a fiam azzal jött haza az iskolából, hogy valamelyik osztálytársa szeretne autogramot kérni, visszaüzentem, hogy ha az osztálytársa szülei is aláírják a nevüket egy papírra, akkor én is” – mondta egy interjúban.
Édesapja egyszerű vendéglős volt – bár József Attila például számtalanszor megfordult nála –, és innen eredeztette a szakma iránti alázatát:

soha nem szóltam olyan dologba, ami nem rám tartozik. Amivel megbíztak, amit rám osztottak…, azt a legjobb tudásom szerint igyekeztem megvalósítani”. 
Sinkovits Imre játszott. Élete vége felé talán túl sokat. Barátai, kollégái, családja féltette az egészségét. De ő arra született, hogy mások helyett is átéljen minden földi gyarlóságot, minden égi csodát. Halála előtt nem kevesebb, mint hat darabban játszott – felváltva. Lenyűgöző humorral rendelkezett, és szívesen mókázott a színpadon is, főleg az olyan kollégákkal, akik szintén értették a tréfát. A családot és a szakmát viszont igen komolyan vette: fél évszázadot élt le felesége, Gombos Katalin színművésznő oldalán. Madách Mózesét 22 évadon át alakította, az ifjúkortól az aggastyánkorig Mózes teljes életét leélte a színpadon. Végül ő kérte a színház vezetőségét, hadd játssza a fiatal Mózest fia, Vitai András. Kissé furcsának tartotta már ő is, hogy hetvenévesen kamaszként lépjen a színpadra.
Pályafutása alatt szinte minden állami kitüntetést megkapott. Kétszeres Jászai Mari-díjas színművész (1955, 1962), 1966-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1970-ben érdemes művésznek, négy évvel később kiváló művésznek választották. Magyar Örökség-díjjal tüntették ki 1996-ban, 1998-ban megkapta a Sík Ferenc-emlékgyűrűt, 2000-ben pedig az akkor először kiosztott Nemzet Színésze kitüntető címet.

Hattyúdal

Majdnem utolsó leheletéig a színpadon volt. 2001. január 16-án este a Tudóst alakította Vörösmarty Csongor és Tündéjében, senki sem gondolta, hogy ez lesz a hattyúdala. A színfalak mögött fáradtnak, betegnek látszott. A közönség mindebből semmit sem vett észre, annyira hitelesen, mély átéléssel játszott. Jelenései között – amit addig soha nem tett – leült pihenni. Kollégái aggódtak érte, de senki sem tudta, hogy mekkora a baj. Kegyes volt hozzá a sors – nem szenvedett. Csendben, méltósággal távozott az élők sorából, hogy csatlakozzon az égben egyre gyarapodó színészóriásokhoz. Végakarata szerint az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra szeretett szülei mellé. Felesége, Gombos Katalin színésznő 2012-ben követte férjét az égi színpadra. Öccse, László 2015-ben mondott búcsút a földi létnek. 
Az élet fintora: a Nemzet Színészének nem volt Nemzeti Színháza:

Még ha érzem is, hogy az új Nemzeti felépítését már nem fogom megérni”. Sajnos, igaza lett. 2001. január 18-án hunyt el, az új Nemzeti a következő évben nyitotta meg kapuit…  Február 2-i temetése nemzeti esemény volt. A közszolgálati televízió 99 perc időtartamban és élő adásban sugározta búcsúztatását az Óbudai temetőből.
Ami rendkívül szomorú: húsz esztendővel ezelőtt szinte egyidőben halt meg Sinkovits Imre és Zámbó Jimmy énekes, aki önmagát a Király címmel tüntette ki. Összehasonlíthatatlan, amit egyenként a magyar kultúráért tettek. Nem szeretném Jimmy munkásságát (le)értékelni, tény, hogy két évtizeddel haláluk után több ódát is olvastam a dalnokról, de csak elvétve emlékeztek meg a Nemzet Színészéről…