
2015. június 06., 15:532015. június 06., 15:53
Azt mondják a cinegék, itt a tavasz, nyitni kék. Kék ibolya, gyöngyvirág, csupa öröm a világ! Mondókázunk pici unokámmal. A kerti tujákra fürtökben szállnak a cinkék, verebek. A rigók füttyös párbeszéde is színezi a hangélményt. Elbűvölten figyeljük a zsongóbongó örömódát. Mosolygunk...
Mennyi csoda tárul elénk, ahogy a Nap magasabban jár, beragyogva az életünket. Hiányoltuk a fényt, a zöldülő természetet, a Kikeletet. Hogy újjászülessünk, érzésben, gondolatban, tettekben. Áldás a négy évszak. Ütemüket követve megtanuljuk látni a szépet a szürkében és a színesben egyaránt. Az érdeklődésünktől függ, attól, hogy akarjuk-e megismerni a dolgok sokféleségét.
A pozitív lélektan a boldogsággal és a hozzá fűződő kérdésekkel foglalkozik. Miért van az, hogy egyik ember örömmel, a másik csüggedve fogadja a tapasztalásokat? Hogy jön létre egy érzés, és milyen hatása van pillanataink minőségének? Van-e rá befolyásunk, vagy csak úgy, megtörténik velünk? Emocionális lények vagyunk, érzések teljes skáláját vagyunk képesek átélni. Ahogy az éjszakára és a nappalra is szükségünk van, úgy a negatív és a pozitív érzelmek is mind hasznosak számunkra. Nem élhetünk folytonos önfeledtségben. Gondoljuk csak el: ha az ég kékjén, a felhők mozgásában gyönyörködve kelnénk át egy forgalmas úttesten... Kész dráma! A negatív érzéseink objektív jelzőtáblák. Kiszolgálnak bennünket, amikor lépteink irányát tervezzük. Nem menekülhetünk előlük. Ha bántóan viszonyulnak hozzánk vagy vesztesség ér bennünket, miért ne adnánk időt, hogy megszenvedjük, elfogadjuk a velejáró fájdalmat? Letagadni nem érdemes őket. Olyan lenne, mintha önmagunk létezését tagadnánk le. Van úgy, hogy fáj... Mindenkivel megesik, kivétel nélkül. Józan ésszel végiggondolva: olyan ember nincs ezen a bolygón, aki csupa jót él át, és minden álma teljesül.
Tény, hogy a civilizált államokban egyre bővül az életet megkönnyítő eszközök száma. Emellett egyenes arányban nő az elégedetlenség, a stressz, a hiábavalóság érzése is. A technika bizonyos pontig segít felszabadítani az időnket, ám a sok kényelem mértéktelenséget, majd tehetetlenséget szülhet. Kutatások hosszú sora mutatta ki, hogy azokban az országokban, ahol a szegénység dominál, az öröm állandó vendég, az élet értékes minden apró kifejeződésében. Úgy tartósítják, hogy osztoznak rajta, hiszen mulandó. A nyugati világban nagymértékben a magántulajdonon van a hangsúly, a tárgyak halmozásán... Amikor birtokolva bezárunk valamit, azt elkezdjük félteni. Aztán megszokjuk, hogy a miénk, nem villanyoz fel. Másik „játékszer” után keresgélünk. Mint a gyermek, akinek túl sok játéka van, de nem leli örömét bennük. Sokasodnak, lassan betöltik a szobáját. Ő meg egy újabbért követelőzik. Ha megkapja, előbb-utóbb abból is kiábrándul. Jobb hát a nyomor? Szó sincs róla. Inkább az egyensúly lenne a cél. Igényeinknek mi magunk szabhatunk fontossági sorrendet, és ha kontroll alatt tartjuk őket, nem okoznak káoszt.
Néha úgy tűnhet, elcsépeltté vált már az optimizmus. Nem annyira „menő”, mint a kissé sznob, ironikus megközelítés. Pedig a maró gúny nemcsak a másikat, de bennünket is savaz. Többszörösen... A humor jó gyógyír mindenre addig, míg nem az esetlenségeinket –magunkét avagy másét – nevetjük ki. Más nevetni és más kinevetni. Ez utóbbi nem a humor kategóriája. Mindnyájunkban van egy finom szerkezet, a lelkünk, amit nem lehet és nem szabad erős eszközökkel érinteni.
Mit kezdjünk hát a negatívval? Éljük meg, de ne ragadjunk benne túl sokáig. Váltsunk! Annyi más érzés is van bennünk: hála, derű, bizalom, szívélyesség, odaadás, ámulat, melyek mind a szeretet önkifejezései. Készségünk van ahhoz, hogy kiválasszunk egy örömkeltő érzést, például az együttérzést, a kedvességet, helyettesítve a negatív érzelmi állapotot. Amit érzünk, az befolyással bír a viselkedésünkre is. Hogy milyen átélt tendenciák vannak bennünk, jelzés arra, mi is a fontos számunkra. Amíg neheztelünk, ingerültséget tartunk fenn. Amint letesszük ennek súlyát, és tudatosan elfogadjuk, hogy szabadságunkban áll másként is érezni, átkapcsolunk. Mint a tévét a távirányítóval, ha egy adás nem kedvünkre való. Nem szenvedünk tőle, hiszen senki sem kényszerít rá. Kezünkben a vezérlés!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!