
„Azoknak adák a menedékvárosokat”
(1 Krón 6,66-67)
2015. június 19., 13:272015. június 19., 13:27
Isten a kegyelem helyszíneit alapítja meg, hogy felszámolja az emberiséggel egyidős intézményt: a vérbosszú szokását. A vérbosszú logikája a szemet szemért, fogat fogért, életet életért elv, amit az Ige így fejez ki: „Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja” (1 Móz 9,6). A vérbosszút elkövető rokon nem vizsgálja az elkövető szándékosságát, bűnösségét, hanem életet követel az életért. Ebben a helyzetben akar igazságot és könyörületet gyakorolni Isten az ő népe között. Nem mindenkinek, nem minden bűnös számára jelentették az élet, a védelem helyszínét. Nem szolgáltak menedékül azok számára, akik kitervelten, előre megfontolt módon öltek meg valakit. Ők hiába kerestek ezekben a városokban oltalmat, mert a halálos ítélettől nem mentesültek. Szintén Mózes mondja, hogy a menekültvárosba való belépés nem jelent automatikus, örökös felmentést. Az ideiglenes védelem után a léviták ítélkeztek a vádlott ügyében. A menedékváros oltalmába fogadott embernek mindaddig ott kellett maradnia, amíg életben volt a tette elkövetésekor szolgálatban lévő főpap. A főpap halála jelentette számára a menedékvárosból való hazatérés lehetőségét.
Jézus Krisztus előképét látjuk általa. Isten oltalmat szerez annak, aki szívében és lelkében nem akar ölni. Az Újszövetség emberének Krisztus a menedéke. Ez már nem korlátozott érvényű kegyelmet, felmentést jelent, mint az Ószövetség menedékvárosai. Az Ő oltalma és mentő hatékonysága minden emberre, minden bűnösre, minden bűnre érvényes. A megfeszített és feltámadott Krisztus válik a bűnös ember egyetlen reményévé. A megváltás templomává. Magyarán: senki sincs biztonságban, aki e menedékvároson kívül, Krisztus kegyelmén kívül van. Isten menedéket kínál szent Fia által, a bűnbe keveredett embernek. Olyan menedéket, aki minden bűnöst befogad, aki beléje veti reménységét.
Uram, áldott légy, hogy szabadításom Istene vagy! Ámen.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!