Miért várja vagy éppen mitől fél a gyerek tanévnyitó előtt? Milyen szerepet tölt be a tanító? Iskolával, iskolakezdéssel kapcsolatos kérdéseket boncolgatott a marosvásárhelyi Familia Centrum és a Családpasztorációs Központ közös rendezvényén Egyed Zsigmond Enikő pedagógus, Tatai Csilla iskolapszichológus és Becsky Borbála pszichológus.
2015. szeptember 11., 19:422015. szeptember 11., 19:42
2015. szeptember 11., 19:452015. szeptember 11., 19:45
Nagy Kamilla
Attól függően, hogy hányadik osztályba mennek, a gyerekek különböző okok miatt várják az iskolát: az elsősök azért, mert viszontláthatják a tanító nénit – ha a nulladik osztály szórakoztató, kevéssé megterhelő, izgalmas folytatásra számítanak. A nagyobb iskolások inkább a barátokkal találkoznának. Persze az is megesik, hogy a gyerkőcök félve várják a tanévet, ám a szakértők szerint akkor sem kell megijedni. „Ha visszagondolunk a saját iskolai éveinkre, gondolatainkban alapvetően a kedvező élmények dominálnak. Maga az a kor olyan szép, hogy megszépülnek a negatív emlékek is. Meggyőződésem, hogy a mi gyermekeink is így fognak az iskolára visszaemlékezni. A különbség az, hogy mi sokkal többet foglalkozunk a témával. Mindig voltak és lesznek is nem tökéletes tanárok, senkinek sem járó kiváltság, hogy csak a legelitebb tanárokat kapja, kell a gyereknek negatív példa, épp azért, hogy össze tudjon gyúrni magának egy mintát” – érvelt Egyed Zsigmond Enikő.
A tapasztalat az, hogy csemetéink a nulladik osztályt várják a legjobban, hisz nagyok, iskolások lesznek, és ez a kezdő lelkesedés általában kiterjed az első osztályra is. Az igazi problémák később jelentkeznek, a 3. osztály körül, a nehezebb tantárgyak miatt, főleg a román nyelv okoz gondot a kisiskolások számára. Ebben a korban érzi a gyerek, hogy nem mindig tudja tartani a lépést, hogy könnyen lemarad. „A nehézségek a váltásoknál adódnak, amikor 5. vagy 9. osztályba megy a gyerek. Ilyenkor szoktak engem felkeresni. Néha kisebb korban a gyerek nem érzi a probléma súlyát, de ha a családban a szülők aggódnak, azt a feszültséget könnyen átveheti, nem is tudja miért, de elkezd félni az iskolától” – magyarázta Tatai Csilla. Becsky Borbála így fogalmazott: „Nagyon fontos kérdés, hogy mit jelent a gyerek számára az iskola. Ijesztő, nagy épület vagy egy vagány hely. Az iskolakezdő gyerek helyzetét a gyermeket váró anyáéhoz hasonlítanám, aki elképzeli, hogy milyen lesz a baba, de miután megszületik, szépen lassan átírja az eredeti elképzelést. Az iskolánál is az a lényeg, hogy a szülők segítségével meg tudja-e találni a gyerek ezt az átírói képességet.”
Kisiskolásként, 6 és 10 év között roppant lényeges a teljesítmény-kudarc hányadosa. Mind a suliban, mind a sportban fontos, hogy minél több jó tapasztalatot szerezzen, kudarc esetén pedig vigasztalást kapjon. Ne végezze el az iskolát egyetlen sikerélmény nélkül. Akkor van elakadás, ha állandó kudarcot él meg ebben a periódusban, ha azt tapasztalja, hogy bármennyit tanul és igyekszik, semmi sem jó, amit csinál, ha nem értékelik a környezetében, csak azt hallja, hogy többet is igyekezhetnél, jobban is csinálhatnád. Fontos megadni a gyereknek a hatékonyság, a teljesítmény érzését. Támogassuk a tanító nénit is, bíznunk kell a pedagógusban. Fontos hogy ne veszítse el autoritását, hiszen másodlagos szülőszerepet tölt be, feladata nem csak a lecke leadása, hanem a nebulók nevelése is, az ő véleménye sokat jelent a gyermeknek. Gond esetén beszéljünk személyesen vele, semmiképp sem otthon a gyerek előtt. Kérjük meg, hogy mesélje el az ő szemszögéből is a történteket, ne hagyatkozzunk kizárólag gyerekünk véleményére. Ha valamiben mégsem értünk egyet, a gyereknek akkor se kelljen választania szülei és a tanító néni között. Becski Borbála úgy fogalmazott: nincsenek ideális helyek, csak ideális lehetőségek. Az iskolarendszert szapulni nem megoldás. Támogatni kell az iskolát, amennyire csak telik tőlünk, mert nem mindegy, hogy a szülőtől milyen útravalót hoz a gyerek a tanintézménybe.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!