Önállóságra nevelnek Dániában

Utazni szerettem volna, új dolgokat megtapasztalni és színvonalas angol nyelvű képzésben részt venni lehetőleg kommunikáció szakon. A koppenhágai egyetem 2009-ben Európa nyolcadik legjobb egyetemének minősült, akkor indított egy új, interdiszciplináris mesterit, amely a kommunikáció, filozófia és pszichológia háttérrel rendelkező diákokat célozta meg. Az interneten keresgélve hamar kiderült, hogy Koppenhága lakosságának 90 százaléka beszél angolul, és nagy részük felsőfokú képzésben vesz részt. Gondoltam, nem lesz nehéz az angol nyelvvel boldogulni, és munkát is könnyen fogok találni. Skandináviában minden uniós állampolgár ingyenes felsőoktatásban részesülhet, ez is szempont volt, hogy Koppenhágát válasszam London vagy Amszterdam helyett – foglalja össze a miérteket Annamária beszélgetésünk elején.

 Oktatás és külföldi diákok

A skandináv oktatási rendszer általában nagy szabadságot ad a diákoknak a választható tárgyak terén, és ezen belül is sok önálló vagy csoportos projekt készül, melyekhez kevés tanári irányítás vagy konzultációs óra társul. A tanár szerepe a koordinálás és a diákkal való együtt gondolkodás, nem pedig az irányítás a szó klasszikus értelmében. A dán gyerekeket korán önállóságra nevelik, a számonkérés nem a tananyag mennyiségi elsajátítására koncentrál, hanem arra, hogy a diák a gyakorlatban miként alkalmazza a tudást, vagy hogyan tudja kifejezni a véleményét, világlátását bizonyos témák kapcsán. A diák-tanár viszony az egyenlőség és együttműködés elvére épül, akárcsak sok más szociális viszony: a férfi-nő társadalomban vagy a családban betöltött szerepe és a főnök-beosztott viszony is hasonló.

Az intézményesített függetlenségre neveléshez kapcsolódik még egy érdekes jelenség: a dán diákok tanulmányi eredményeiktől függetlenül ösztöndíjban részesülnek (a középiskola befejezése után összesen 6 évig kaphatnak havi 500-700 eurónak megfelelő lakás- és élelmiszer-támogatást), ennek köszönhető, hogy a dán fiatalok nagy része 18évesen el is költözik otthonról. A havi ösztöndíj mellett nagyon sokan vállalnak diákmunkát, heti 15 órát, ebből zsebpénzt és az utazásaikat fedezik. Gyakori, hogy a dán egyetemista elugrik Londonba, Berlinbe hétvégére partizni vagy shoppingolni, ugyanakkor évente legalább kétszer egy dél-európai nyaralás vagy egy keleti, illetve amerikai út is belefér a költségekbe. Sok egyetem és üzleti akadémia toborozza Európa- szerte a diákokat, és Dánia egyre népszerűbb célpontja a továbbtanulásnak.

 Munkakeresés és munkanélküliség

Érdekes jellemzője a skandináv társadalmaknak, hogy túl sok a magasan képzett munkaerő, és kevés a kétkezi munkát vállalók száma. Utóbbit nagyrészt külföldiek végzik. A szakiskolák viszont egyre inkább visszanyerik értéküket, talán a gazdasági válság és az ezzel járó diplomás munkanélküliek számának növekedése miatt. A humán és társadalomtudományokat, illetve néhány műszaki szakot frissen végzettek körében megnőtt a munkanélküliség az utóbbi pár évben (például 2012-ben egyetemet/mesterit végzettek egyharmada legalább rövid ideig munkanélküli volt Koppenhágában). Sok fiatal kilátástalan és bizonytalan helyzetbe kerül a pályája legelején. Az itt maradni vágyó külföldi fiatalok helyzete még nehezebb: először is a dán nyelv magas szintű ismerete munkavállaláskor általában szükséges, továbbá a kapcsolatokon és ajánlásokon alapuló munkakeresési rendszer külföldiek számára szinte teljesen áttörhetetlen.

A társadalmi biztonsághoz hozzászokott dánokat nem zavarja, ha akár fél évig is munkanélküliek, hiszen kényelmesen élnek segélyből, és az állam biztosítja, hogy olyan munkát találjanak, ami végzettségüknek és személyes preferenciájuknak leginkább megfelel. Több lehetőséget kipróbálhatnak: különböző kurzusokon, gyakornoki programokban, önkéntes munkákban vesznek részt két évig. Ezalatt többnyire meglesz az áhított munkahely, még a külföldiek is találnak ideiglenes vagy projektalapú munkát. De a keresés folyamatos, mert a projektek lezárulnak, és utána kezdődik minden elölről. Az emberek nagy része legkésőbb három év után munkát vált, tehát arra ne is számítsunk, hogy életre szóló szerződést fog nekünk bárki ajánlani.

Mit érdemes eltanulni a dán rendszerből? Mindenekelőtt a rugalmasságot, egyenlőségelvűséget és tisztességet – mondja Szabó Annamária. Itt nem kell sem ravasznak, sem – a szó negatív értelmében – életrevalónak lenni ahhoz, hogy boldoguljunk, mert az tisztességes úton is menni fog. A mindenki egyenlő elvét nehéz megszokni, főként, ha egy olyan kultúrából jövünk, ahol a szorgalmat, a kemény munkát és haladást külön jutalmazza a társadalom. Itt ez nem feltétlenül erény. Bár az üzleti világ megköveteli, és egyre elterjedtebb a feltörekvésre vágyás, a skandinávok nem mindig befogadói ennek a mentalitásnak. A jó diák elboldogul, ezért a gyengébbekkel foglalkozzunk többet, őket zárkóztassuk fel – ez az alapelv a mai napig erősen áthatja az oktatást. Annamária személyesen tapasztalta a dán nyelvkurzuson, hogy a tanár félbeszakította a jó teljesítményű diákokat, hogy mások is szóhoz jussanak.

 Az egyik legboldogabb nép

A dánok felelősséget éreznek mások iránt, és hálásak a szociális rendszernek, mely mint háló kifog minden bajba jutottat, ezért fizetnek szívesen hajmeresztő adókat. A szegénység minimális. Az oktatás, egészségügyi ellátás ingyenes, a közbiztonság és a politikai, illetve állami szervek iránti bizalom itt a legmagasabb Európában. A dánok biztonságban élnek, és elégedettek az életükkel. Ezért olvassuk rengeteg kutatásban, hogy ők a világ legboldogabb emberei.

Általában az emberek életminősége nagyon jó. Sokat sportolnak, a biciklizés és a kocogás a legjobb példa arra, hogy a rossz idő vagy a hideg ellenére itt nem áll meg az élet. A biciklizés Koppenhága szimbólumává vált, több helyen szélesebb a bicikliút mint a buszsáv, a fővárosban és a környéken több száz kilométer bicikliút van. Az autó itt nem annyira népszerű, mint vidéken vagy más országokban. Hatalmas adókat és parkolási díjakat kell fizetni a belvárosban. De a helyi vonatokon ingyen szállítható a bringa, ezért sokan a külvárosokból is biciklivel tudnak közlekedni.

A család nagyon fontos a dánok számára, szívesen összegyűlnek főként ünnepekkor, unokáktól a nagyszülőig mindenki együtt van. Ilyenkor előkerülnek a dán hygge, szórakozás velejárói: a nemzeti zászló, a torta és a sör. A családi események meghittek és zártak, sok időnek kell eltelnie, amíg valaki barátként vagy társként hivatalos lehet ilyen eseményre. Az önállóság elve a magánéletbe is mélyen beivódott, a házastársak, párok külön is járnak szórakozni, ki-ki a maga baráti körével. Előbb mindenki a saját hobbijára, önkéntes munkájára szán időt, és csak azután következik a közös program. A mai fiatalok kényelmesebbek, mint a 40-es, 50-es korosztály, akik még ismerik a kemény munka fogalmát. Az idősebbek hihetetlenül rugalmasak, kíváncsiak és tanulékonyak, interneteznek, bringáznak, és főként utaznak. Mindenkinek ott lapul a zsebében a legújabb iPhone, és az ember csak csodálkozik, hogy az ovis dán gyerek vagy a nagyi többet tud a Facebookról, mint ő maga. Divatos az önkéntes munka fiatalok és öregek körében egyaránt, kevesen maradnak otthon a tévé előtt, inkább valamelyik helyi sportklubban vagy szociális intézményben töltenek időt. A természetet imádják, rengeteg a park a városokban is. Szívesen járnak vidékre, ahol sokaknak hétvégi nyaralója van.

 Idegenben élni, majd hazatérni

Koppenhágában rendre zajlik valami izgalmas fesztivál vagy koncert, színházi előadás vagy kiállítás, amelyen érdemes részt venni. „Szeretem ennek a városnak a nyitottságát és sokszínűségét, hogy annyi különböző ember és rendezvény megfér itt egymás mellett, mégis sokszor úgy érzem, mintha a többség egyforma lenne: ugyanazt a stílust követi, ugyanazt a legújabb kütyüt veszi meg, és emiatt unalmas néha ez a nagy egyenlőség.  A dánok nem híresek az érzelmek kifejezéséről, visszafogottak, sok mindent higgadtan, távolságtartóan kezelnek. Emiatt nehéz megtudni, hogy igazából mit is éreznek vagy gondolnak, és barátkozni sem könnyű” – mondja Annamária. Úgy véli, a kényelem, amelyet a társadalom biztosít számukra, hideggé és talán olykor érdektelenné teszi a közvetlen mellettük élők iránt. Hiányolja a spontaneitást és az ad hoc közösségi tevékenységeket, legyen az a munka utáni sörözés vagy a hétvégi közös biciklitúra. Hiszen, teszi hozzá, igazi barátság nemcsak a közös, megszervezett koncertélményekből szokott kialakulni. Éppen ezért a mesteri után is külföldi barátokkal vette körül magát, akikkel – valószínűleg a hasonló helyzetünkből fakadóan – több a közös téma.

Arra a kérdésre, hogy van-e honvágya, készül-e haza, így felel: „Természetesen van honvágyam, a téli és nyári vakációim nagy részét otthon töltöm. Ha hosszabb ideig külföldön él az ember, felértékelődik és megszépül sok minden az otthoni mindennapokból. Pótolhatatlanok arégi barátságok meg a család. A telefon és internet ellenére nagyon hiányzik, hogy nem vagyok személyesen jelen mindennapjaikban, és ők sincsenek jelen az enyémben. Tervezem a hazamenetelt, csak mindig kicsit elhalasztom, jó lenne még egy-két évet dolgozni, vagy talán doktorálni, de hosszú távon mindenképp szeretnék hazamenni.”

Szabó Annamária
Sepsiszentgyörgyön született, a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, filozófia–kommunikáció szakon diplomázott 2007-ben a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen. A Koppenhágai Egyetem kommunikáció és kogníció mesteri szakát 2012 áprilisában fejezte be. Kulturális management és kommunikáció munkakörben dolgozik Koppenhágában.