Nem szokványos kutyakiállítás Magyarfenesen

Az uborkaszezon nem a kipusztulást jelenti. Számomra mindig kedves a diófa árnyékában, a kőasztalon pihenő, uborkával teli üvegkannák látványa még akkor is, ha ezek már a télre való felkészülés első jelei. Kolozsváron padlógázzal készülődnek a magyar napokra, úgy 20 kilométerre Kolozsvártól, Magyarfenesen pedig teljes gőzzel folyik a felkészülés a falunapokra. Ezért döntöttem úgy, hogy ne unalmas, stresszelő állatorvosi cikket írjak, ha már ünnepre készülődünk. Tehát, minket bosszantó kórokozók, találjatok ki valami épületes társasjátékot néhány napra, és kegyelmezzetek nekünk.

Az ötlet, hogy a falunapok keretében jó volna egy érdekes kutyás történettel előhozakodni, már régóta foglalkoztat, így aztán két évvel ezelőtt bele is vágtam. Kellett hozzá néhány jó barát, egy szép helyszín – nevezetesen Bartha Ernő magyarfenesi szoborparkja – és sok-sok kutya, mindegy, hogy milyen. Tavalyelőtt eljöttek nyolcvanan, tavaly, a rossz idő ellenére, százan, és idén sem várunk többet, mint amennyien részt vesznek.

Kutyáimmal valamikor jártam kutyakiállításokra de zavart a nagy hajsza, „az enyém a legszebb” kényszere, az, ahogy a kutyás gazdák saját dicsőségükért eltaposták kutyáik méltóságát. Az én kennelem, az én kanom – az én kutyám kölyke. Kutyaszobrászok, akik az élő húsba mélyítik vésőjüket, hogy learassák a babérokat, amik serlegek formájában fogják majd a port a hálószobaszekrények tetején. Félreértés ne essék: nem akarom bántani a tisztességes kutyatenyésztőt, aki a kedvelt fajtáját pátyolgatja, egészségesebbé, szebbé akarja formálni, hiszen nekik köszönhető a világot színesebbé tevő közel négyszáz kutyafajta.

Állatorvosként huszonöt éve élek kutyaközelben, és próbálom kivenni részem a gazdátlan ebek, korcsok vagy fajtatiszták megmentéséből. Egy méltó kutyaélet reményében több-kevesebb sikerrel segítek állatvédő alapítványoknak. Sok ezer kutyát sterilizáltam, több száznak szereztem gazdát, vagy indítottam útnak nyugati országok felé, ahol nagyobb a befogadási kedv, a segítőkészség. Mellesleg Nyugaton már ritkaságszámba mennek a keverék kutyák – ahogy mi mondjuk csúf szóval, korcsok –, kuriózum egy balkáni utcai ebet befogadni. Amíg ezzel is csökkenteni lehet az itteni kóbor kutyák káoszát, minden lehetőséggel élni kell.

Régebben kutyás alapítványok szerveztek keverékkutya-kiállítást, ahova viszont a fajtisztáknak nem volt bejárása. Az én ötletem az volt, hogy szervezzünk egy olyan kiállítást, ahol minden kutya szerepelhet, fajtától függetlenül. A magyarfenesi kutyakiállítás azért kapta az alternatív jelzőt, mert minden eddigi megszokottól eltér. Fajtatiszta kutyák és keverékek együtt a ringben, kitalált kategóriákban: a szubjektív zsűri – véleményem szerint mind jó látású emberek – megjelenés, ápoltság és a ringben való viselkedés alapján zsűrizi négylábú barátainkat. Különböző kategóriákat neveztünk meg: van a pelenkás, a vasbeton, az atléta, a tacskóféle és a rokonai, az udvari kutya stb – mind óvva őrzött és szeretett kutyajelenség. Megtörténik, hogy egy szép magyar vizslát leköröz egy menhelyi eb, vagy egy yorkit a falusi Morzsa. Fontos megemlítenem, hogy eleve minden felvezetett eb bajnok: még mielőtt a zsűri döntene, mindenik gazda nyakában ott díszeleg egy bőrzsinórra fűzött érme. Ez a helyi különlegesség, a Szent László-pénz – úri nevén Numulites –: az aprócska, lapos kövekből annyi van itt, hogy gátat lehetne velük rekeszteni, ha lenne annyi víz.

A magyarfenesi alternatív kutyakiállításon nagy a béke, csak elvétve hallani csaholást, durcáskodást, hiszen az itt felvezetett ebek mind maximálisan szocializáltak, szorosan együtt élnek gazdájukkal, nem a kennelek rideg rácsai mögül jönnek. Itt minden szép és nyugalmas, Barta művész úr szénaszobrai méltán sugároznak nyugalmat, relaxéletérzést. Ők a kiállítás fővédnökei.

Az eseményen sok állatvédő egyesület is reszt vesz, különdíjakat is osztanak. Tavaly például egy holland látogató háromlábú kutyáját díjazták. Mesélte is a boldog tulajdonos, hogy bejárta a fél világot de még olyan kiállításra nem lelt, ahol az ő kedvencét díjazták volna. A kiállítást a kolozsvári mentőkutya-alakulat bemutatójával kezdjük, és a szerető, befogadó magyarfenesiek lángosával, gulyásával és csörögéjével végezzük.

Jöjjenek el mindazok, akik a kutyájukat annyira szeretik, hogy meglepnék egy szép eseménnyel. Találkozzunk Magyarfenesen, augusztus hava huszonharmadikán kilenc órától.