Nem könnyű neki

Hogy milyen elvi határok között mozoghat, az már akkor kiderült, mikor leánynak s nem embernek született. Pedig Asszony tizenévesen már Dosztojevszkijt olvasott. De aztán az apja nem helyeselte, hogy egyetemre akar menni. Nem is tudott. Ha egyszer az apja nem akarta. Minek, ha ma már úgy is minden dinnyésnek van egyetemi diplomája. Főzni, s embernek lenni ott úgyse tanítják meg ugyebár. Így egyetemi város helyett máshová ment. Férjhez. Kivételesen szerelemből. Mert valamiért a fiú hagyományos gondolatai nem csak a szotyihéjjal és savanyú szájszagot gerjesztő világos sörrel agyonáztatott vasárnapi meccs körül forogtak. Három év házasság után gyerek még sehol. Biztos nem tud teherbe esni – hallgatta Asszony, hogy ő aztán még erre sem képes. Különben minek a házasság? Gyermek nélkül nem asszony az asszony. A hitves senkinek nem merte elmondani, hogy ő még nem akar szülni. Beiratkozott posztlicire, mert elege lett a sepregetésből, a fertőtlenítésből. Asszisztensi végzettséget akart, hogy letehesse a budikefét, s tollat, injekcióstűt ragadjon. Később akart volna már gyereket, de sehogy sem jött össze. Biztos addig szedte az antibébit – hallgatta. Orvostól orvosig járt. Hasztalan. Végül csak a férj lett a „ludas”. De ő nem tehetett róla. Hogy húsz éve szívja a piros Marlborót, s apasztotta a két Daciás család magját. Előfordult, hogy Asszonynak rossz napjai voltak. Ne hisztizz, csak menstruálsz – hallgatta, miközben három fájdalomcsillapítóval kezdte a napot, s kétszer hányt. Olyankor, ereje hiányában vasalatlan blúzba bújt. Amiért a főnöke is megszólta. Mert, hogy néz az ki, hogy női személyként nem vasal. Akadt, hogy Asszony egy héten kétszer ugyanazt a felsőt kapta magára. Neked nincs mit felvenned? – hallgatta ilyenkor. A férj hetek óta ugyanazt a három pólót váltogatta. Ez valahogy nem tűnt fel senkinek.

Aztán meglett a gyerek is, aki, ha rossz fát tett a tűzre, csak az anyjáé volt. Ha jó hangosan szavalta a Talpra magyart, az apja okos fia lett. Jól neveled a fiad – mondták ilyenkor a férjnek –, leülteted tanulni. Abban az esti, nyolc és kilenc közötti órában a férj tényleg nevelt. Leült néha legózni a gyerekkel. De az anyja csak szidja. S folyton könyvet ad a kezébe. Egy idő után már Dosztojevszkijt is. Legalábbis, miután késő este hazaér a munkából. Aztán mos. Aztán másnapra szalonnás lucskos-káposztát főz. Mert az ura úgy szereti. Szegény férj későn ér haza. Félórával Asszony után. Jól esik neki a készétel. Tévézés közben. Amíg az asszony vasal. Hogy nehogy megint megszólják. Aztán Asszony is kiveszi a szabadságát, hogy tudjon rendesen kitakarítani. Legalább lefogy közben. Mert szülés után kicsi pocakot eresztett. Azóta mindenki csak a kilóiról kérdezi. A férje már öt éve túlsúlyos. De neki jól áll. Ő férfi.

Aztán beköltöztek városra. Került barátnő is, akinek a házától tíz percre volt az első buszmegálló. Hibázott, mert sötétben indult haza. Szinte észre sem vette hogyan, a sötét karok már felcsavarták a copfját, és a rohadt banánhéjszagú konténerek mögé rángatták. Miért nem zárta össze a combjait – hallgatta a bírót a tárgyaláson.

Később Asszony is rászokott a tévézésre. Arra maradt ideje. Temérdek férfit látott politizálni. Túl kevés asszonyi felhanggal. Majd valami iráni tragédiáról beszéltek egy nemzetközi csatornán. Megint leöntöttek savval egy tizennyolc éves lányt. Mert az érdekférj úgy látta, hogy rákacsintott a burka mögül egy idegen bajuszra a buszon. A hitves elgondolja: szegény. Asszony. Nem könnyű neki.