A „dobogós” helyek az élet minden területén csábítják az embereket, csak az a kérdés, milyen árat fizetünk értük (Képünk illusztráció)
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
2020. november 09., 09:132020. november 09., 09:13
2020. november 09., 10:032020. november 09., 10:03
Egy kolozsvári mozi mellett mentem el, és a plakátokat nézegettem. A mozi szomszédságában áll a katonaság székhelye, így a moziplakátokról tekintetem továbbsiklott a katonai toborzókra. A légierő, a tankhadosztály, a haditengerészet vagy a szárazföldi erők hirdetési pannóján egységes a szlogen: „Törj magasra, légy a legjobb!” Nyilván a katonáknak is joguk van társadalmi mítoszokra építeni, de nekünk ideje lenne végre észrevenni a csúsztatásokat. Mennyi esélye van egy katonának a legjobbá válni? Fordított arányban a katonaság létszámával. Fogadjuk el, hogy több mindenben lehet valaki a csúcson: a legjobb pilóta, a legjobb tengerész, a legjobb tankos és így tovább. Tíz vagy talán húsz ilyen személy akad a tízezerben. De nemcsak katonákat csábító csalfa remény a legjobbnak lenni sikermodellje.
A legjobbnak lenni kényszerűsége a teljesítmény sok területén jelen van. Az iskolában legjobb matekos, fizikus, irodalmár vagy éppen sportoló diákot figyeljük, és hozzá keressük a legjobb matektanárt, irodalomtanárt és sporttanárt. Ha egészségünkről van szó, a vakbelünk műtétjét csak az egyetemi professzorra bíznánk. Díjazzuk a legjobb kutatót, a legjobb zenészt, a legjobb művészt. A munkahelyen a legjobb munkaerőt. Azt, aki önállóan dolgozik, és nem jelez rendszerhibát. Jó főnök az, akinek csapatában nincsenek problémák. Mennyi esélyünk van a legjobbá válni? Valljuk be, nagyon kevés.
Vajon honnan jön a belső késztetés a legjobbra? A válasz egyszerű: a kockázatot próbáljuk elkerülni. Ha legjobbak vagyunk, akkor nem érhet kritika. Ha a legjobbat választottam, érhet-e szemrehányás döntésemben? Megtévesztő és csalóka ideál ez. Néha sikerülhet, vagy inkább csak egyeseknek jön be. Az is egy ideig.
Ha igaz, hogy belső nyugtalanságunk hajt minket a nagyobb teljesítményre, akkor a társadalmi nyomás egyenesen hajszol. Vállalj még egy feladatot, délutáni munkát, szerezz még egy diplomát, és keress több pénzt! Ha ez nem sikerül felfele, lefele haladni is jó: a technikus délután lehet futár, a tanár szabadidejében tartson felkészítőt, a szakmunkás reggel hordjon újságot, vagy vállaljon két órára irodatakarítást.
Nincs arra recept, hogy ki mennyi munkát vállalhat, de amikor a józan ész is tiltakozik a túlterheltség ellen, akkor érdemes elgondolkodni, meddig lehet a húrt feszíteni. A társadalom ugyanis ezt támogatja. És a csali működik, mert a fogyasztói társadalomban mindig mindenki többet akar.
Nem kell feltétlenül a legjobbnak lenni ahhoz, hogy versenyképesek legyünk. A sikerhez elég, hogy következetesen értéket teremtsünk. Olyant cselekedjünk, ami jobbá teszi a világot. Nem nagy dolog ez, alapvetően a legtöbb munka ilyen. Viszont a munka értéke piacfüggő. Egyre gyakrabban vesszük észre, hogy arra a munkára, ami értéket teremt, nincs vagy alig van kereslet. És a fizetség gyenge. Ezzel szembesültek a kilencvenes években a bányavidékek és a bányavárosok lakói. Akikről korábban azt állították, hogy az ország iparának és jólétének alapjai, hirtelen azzal szembesültek, munkájukra nincs szükség. Nem lehetett könnyű szembenézni ezzel. Lehet, nagyszerű órajavító vagyok, de manapság kevesebb órajavítónak jut munka. Az orosz nyelvtudásról is azt ígérték a kétezres években, hogy kincs lesz, de a jóslat nem vált be.
De hogyan alapozhatja valaki a jövőjét ilyen tervre, amikor a világ folyamatos változásban van? A válasz erre az ipari értelemben vett újítás. Ez alapjaiban más, mint amit képzéseken és iskolákban tanítanak. A kreativitás válasz kell hogy legyen egy létező és komoly problémára. Ez adhat számára piaci előnyt. Az ipari jellegű újítás valódi igényeket elégít ki és nem öncélú. A hasznos kreativitásra sokkal inkább képes olyan valaki, akinek szakmai ismeretei és tapasztalata van az adott szakterületen. Ötletei mindenkinek lehetnek, de abból értékesíthető újítást létrehozni – ami kiállja a piac próbáját – csak kitartó munkával lehet.
A versenyszellemet hagyjuk meg ott, ahol annak értelme van. Akkor kelhetek versenyre, ha annak élvezni tudom az izgalmát, amely lendületet adhat teljesítményem fokozására. Ilyen formán a versenyben való részvételem a versenyen túl is előre visz saját utamon. Ha viszont a verseny válik céllá, akkor stresszes élet lesz az osztályrészem, amelyben egy győztes van, és a többi szereplő rendszerint vesztes. Amikor sikereinket tervezzük, gondoljunk arra, hogy ez mennyire érhető el versenymodellel? Vajon a folyamatos fejlődés és fejlesztés nem kecsegtet-e a sokkal nagyobb siker lehetőségével? Az önfejlődés modelljében ténylegesen mindenki nyertes lehet.
A szerző pszichológus és pszichoterapeuta
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!