Közös tánc egy másik alkotóval

Törékeny szépségben megnyugvó öröm és finomság, leheletnyi rezdülés és megfoghatatlan erő él a festményekben. Alma, madár, tánc, lovak és megannyi teremtmény arca olvad égvilággá a kék-zöld-rózsavörös színekben. Alkotásait befogadva fényre derül a kedvetlen, elmélyül a siető, és levegőt vesz a kapkodó is, mert örök érzékenység lakozik bennük a jóra, a szépre.

Emigrációs történet ropogós téllel

Ennek az országnak megvan a jól bejáratott rendszere, és hagyománya van a kitelepedésnek is, magyarázza Marika, mikor arra kérdezek rá, miért éppen Kanadára esett a választásuk. „Odahaza végigrágja magát az ember a papírokon, itt pedig minden hivatalos ügy a helyén van. Hosszú és gyönyörű színekben tobzódó, meleg őszre érkeztünk Gatineau városába. Aztán ránk szakadt egy végtelen hideg és sötét tél. A helybeliek elmondása szerint az elmúlt húsz évben nem volt ilyen kemény, depressziós tél. Ám a szerencse velünk tartott: férjemnek hamar jó munkahely került, a magyar közösség részéről pedig rengeteg segítséget kaptunk” – meséli.

Hat bőrönddel érkeztek hárman, és nagyon rövid időn belül úgy berendezkedhettek, hogy semmi sem hiányzott a háztartásból. Mint egy fiatal pár esküvő után, új kezdet elején álltak. „Az első hónapok ennek izgalmával, varázsával teltek. Majd gyötrelmes időszak következett, amelyben úgy éreztem, semmi sincs a helyén. Csak a zűrzavar van, én meg valahol az óceán fölött lebegek a két kontinens között, a senki földjén. Hiába landolt a repülő, nem bírok otthonról elszakadni.” Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy egy teljesen elszigetelt anyuka életét élte, nem járt munkába, nem került kanadaiakkal kapcsolatba. „Azt sem tudtam, hol vagyok, sokszor csak a tömbházunk körül toporogtunk a fiammal. Ha ragyogó napsütés volt, akkor is úgy fújt a szél, hogy arcunkra fagyott a mosoly, amivel belerohantunk volna a recsegő-ropogó gyönyörű kanadai télbe.”

Azt a tanácsot kapták, hogy válasszanak egy téli sportot, ami révén elviselhetőbbé válik a hosszú évszak. Sí, korcsolya, futóléc, bármi, amit jókedvvel csinál az ember. Mert Kanadában mindenki rendíthetetlenül sportol. Nem luxus síelni minden hétvégén, nem luxus beszerezni a felszereléseket, elmenni szép helyekre. Ingyen korcsolyapályák, uszodák állnak rendelkezésre mindenfelé. „Mivel a kicsi fiunk még nem járt óvodába, nem tudtunk szervesen bekapcsolódni egyfajta szülői közösségi életbe sem. Márpedig az új kapcsolatok kialakulása hosszú folyamat, mert a rászánt idő mélyíti el, teszi valódivá őket. Közös történésekre, élményekre van szükség, hogy idegen emberek kötődni tudjanak egymáshoz. Számunkra – a férjem is képzőművész – a művészet is kapcsolódási pont az itteni társadalom egy szegmenséhez. Kiállításmegnyitókra, eseményekre járunk, ismerkedünk, beszélgetünk a helyi alkotókkal. De évekbe telik, amíg az ember nem érzi magát marslakónak ebben a közegben.”

Tavaszi lélek hintaszékkel

A tavasz fényt, fellélegzést, nyitást hozott számukra. Gatineau hatalmas területen fekszik, a köztes részeken érintetlen erdők, parkok, a zöld ezernyi árnyalata, leírhatatlanul friss és tiszta levegő. Rengeteg madár, mókus nyüzsög mindenfelé. És biciklik: fiatalok, gyerekek és idősek karikáznak. A sok folyónak, tónak köszönhetően kultusza van a kenuzásnak, csónakázásnak, halászatnak. „Mindenki ül majd a verandán, miközben vöröses fényben úszik a kertecske alkonyatkor? – vártam kíváncsian a tavaszt. Hiszen az emberek élettere nagyon rendezett, minden udvar a kertészet művészetének pompázó tobzódása, elmaradhatatlan kellék a bejárat előtti szék, hintaszék vagy padka. Sokan nyugodtan üldögélnek, sütögetnek a kertjükben, de nem ennyire idillikus az élet a kerítés nélküli házak körül sem, esetenként a gyönyörű hintaszékek csak a dekorációs elem szerepében maradnak.”

Kanadában mindenki költözködik, megy a munkája után. Természetes jelenség, hogy a nagyszülő már nem része az unokák nevelésének. Egy év a hivatalos gyermeknevelési idő, ezután jön a bölcsőde, gyakoriak a családi óvodák, megnyitásukhoz nem kell végzettség. Ezt a rendszert a legtöbb anyuka teljes megelégedéssel nyugtázza, hiszen Észak-Amerikában csak három hónap a gyes. Mindenki részesül egészségügyi ellátásban függetlenül attól, hogy dolgozott-e valaha. „Arra, hogy Kelet-Európából érkeztünk, felcsillannak a szemek. Érdekes, távoli, emiatt egzotikus. A kommunizmus mindennapjairól mesélve hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy ami nekünk meghatározó közösségi emlék, az a kanadaiaknak csupán érthetetlen furcsaság.”

Az alkotás létezés

Megélhetést teremteni, nem megalkudni, jó munkát végezni képzőművészként mindenhol nehéz. Nem a hely az oka, hanem a művész helyzete a világban. „Ha itt járod végig az utakat, iskolákat, emberi kapcsolatokat építesz, talán valamivel jobb, de nem egyértelműen. Mi veszteségként éljük meg, és elbizonytalanítja az itteni életünket, hogy gyermekünknek nem tudjuk azt a kultúrát átadni, amibe belenőttünk, amit magunkénak érzünk. Ezt nem pótolja a helyi magyar házak, magyar iskolák tevékenysége. Anyaként és képzőművészként is óriási választóvonalhoz érkeztem. Ha beállok egy klasszikus munkakörbe, szembe kell néznem azzal, hogy mellette a szabad alkotás talán megvalósíthatatlan. Nem lehet félévente leülni hétvégén, és megfesteni, megmintázni a jó munkát, ugyanakkor megélhetést is teremteni belőle. Egyelőre nehéznek tűnik ez az út, de érdemes végigjárni.”

Ami a megrendeléseket, a szakmai körökbe való bekapcsolódást illeti, megvan rá a mód, hogy Kanadában is megtalálja a szálakat. „Örülök, hogy az otthoni kapcsolatok nem szakadtak meg, és hogy itt készülhettek el a Mesepszichológia második kötetének illusztrációi is. Hogy milyen figurák, témák, motívumok meghatározóak most? Ott vannak a formákban, szimbólumokban az utazás, az elszakadás, az egyensúlyozás, a jelen állapot jegyei. De minden dolog igazából bennem él, nem kívülről meghatározott. A madarak belső madarak, az arcok, tekintetek, mozdulatok is belülről fakadnak. Mélyebben gyökereznek, és nem változnak, vagy pedig nem ilyen hamar.”

Illusztráció, mesekönyv – és ami pótolhatatlan

Azt mondja, lírai alkat, nagyon szereti az illusztrációs munkát. Elolvasni, elképzelni, megrajzolni, kedves és izgalmas folyamat. Sok a variáció, ezerféleképpen lehet ugyanazt megmunkálni. Nem is kell mindent belerajzolni, ami papírra lett vetve. Elemeket, pillanatokat ragad ki. Közös tánc ez egy másik alkotóval. Akárcsak a meseolvasás.

Moldován Mária
Sepsiszentgyörgyön született 1978-ban, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen diplomázott kerámia szakon. Alkotásait több önálló és csoportos tárlaton láthattuk Romániában és Magyarországon. Jelenleg Kanadában él, férje Moldován György, kisfia Mátyás. Illusztrátori munkái közül: dr. Kádár Annamária: Mesepszichológia, I–II. kötet; Horváth Zoltán: Nyelvtörő ABC.

„Szakmai ártalom, hogy képes vagyok megvenni egy gyönyörűen megfestett könyvet a tartalomtól függetlenül. Így már elég sok angol mesekönyvünk van, amihez én magyarul mondom a hozzávalókat a fiacskámnak. A gyerek- és mesekönyvek által azt is megtapasztaltam, hogy vannak kódolt járataink: a fiamat a bonyolult, csavaros vasszerkezetek érdeklik, az autós, markolós, építős könyvek, pedig nem vezette őt senki a kerekek, masinák felé. Én pedig jövök a manókkal, állatkákkal, tündérekkel, festői, gyönyörű formáimmal, amelyekben leginkább magam gyönyörködöm, amíg ő mellém bújik, és csak belekukkant. Szeretünk könyvtárba járni is, ott mindig élet van, és a gyerekfoglalkozások már pici babakortól elkezdődnek.”

Marika hálás az új élet hozta tapasztalatokért, az emberi kapcsolatokért. De a közösséghez való tartozás érzését egyelőre semmi sem pótolja, a család jelenlétét sem. Az otthoni emberi kapcsolatokat sem. És az otthoni tájat sem pótolja a csodálatos kanadai táj. Ez valami más, jó megismerni, talán az ember egy idő után sajátjának is érzi, de nagyon sokáig átutazó maradhat benne. Más az ég, másképpen lógnak a felhők az égen, másak a színek és a formák. „Abban bízom a legjobban, ha a dolgok erőltetés nélkül alakulnak ki. És nem véglegesek. Minden változik, alakul, a hosszú tél elmúlik, és az ember előbb-utóbb mindenütt maga köré vonzza azokat a jó dolgokat, amitől ő is működni tud.”