
2014. szeptember 26., 10:492014. szeptember 26., 10:49
2014. szeptember 26., 10:502014. szeptember 26., 10:50
A hetvenes évek elején történt. Csíkszeredában, de az egész romániai jégkorongban új remények éledtek, miután az állami és főleg pártvezetés áldását adta néhány új műjégpálya építésére. Ezek gyöngyszeme lett az akkor legmodernebbek közé tartozó csíkszeredai jégpalota. Azt, hogy ennek nemcsak hazai, hanem nemzetközi jelentősége is volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a megnyitás után alig több mint egy évvel már Hargita megye székhelyén rendezhették meg a felnőtt jégkorong-világbajnokság C csoportjának küzdelmeit. Az előkészületek hónapokon át tartottak, a város a nagy esemény lázában égett. Mindenki a maximumot akarta kihozni magából, akkor még az ,,emberarcú szocializmus” éveit éltük, az országos pártvezetés csúcsáig mindenki felelt az elvégzett munkáért.
Életem legboldogabb korszakát éltem akkoriban. Tizedikes gimnazistaként a mai Márton Áron Gimnázium diákja voltam, a mára már legendássá vált jégkorongosztályba jártam, amelyet az országban elsőként és egyedüliként kizárólag a fiatal jégkorongozóknak tartottak fenn. Életünk nagy része a jégkorong körül forgott, és erre a közeledő világbajnokság még rátett egy lapáttal. Az érkező csapatok legtöbbje Bukarestben szállt le a repülőről, onnan autóbuszokkal szállították Csíkszeredába. Ránk, a hokiosztály diákjaira hárult a nemes feladat, hogy a résztvevő csapatokat a jégpalota melletti Fenyő szálloda előtt fogadjuk. Teljes harci díszben (értsd, hokifelszerelésben), korcsolya nélkül ugyan, de kezünkben hokibottal. Mivel az érkezések időpontja nehezen volt kiszámítható, gyakorlatilag napokig a szállodában éltünk, a hallban lévő fotelekben aludtunk.
A buszok begördülése után segítettünk a csomagjaik felcipelésében a szállodai szobába, ahol mindenkire ajándék gyanánt egy-egy palack borszéki ásványvíz és gyönyörű kürtőskalács várt. Utóbbival eleinte sokan nem is tudtak mit kezdeni, csodálkozva forgatták. Nagyokat nevettünk az egyik olasz jégkorongozón, aki a társa kérdésére, hogy mi is lehet ez a csodahenger, némi bizonytalankodás után rávágta: talán maccaroni giganti?
Aztán egyik hajnalban megérkezett a kínai válogatott. Még álmosan, de azért tágra nyílt szemekkel bámultuk őket, hiszen mindenkitől különböztek, akiket eddig fogadtunk. Nemcsak az arcuk színében, a szemük formájában, hanem abban is, ahogy a fegyelem megtestesítőiként viselkedtek. A buszról leszállva rögtön kettes sorokban rendeződtek, és csak a vezető utasítására indultak a szálloda felé. Mi meg a szokásos hokis üdvözlést követően – botjainkat ütemesen az aszfalthoz csapkodva – felkapkodtuk a csomagokat, és tulajdonosaik nyomában igyekeztünk a szálláshelyük felé.
A szobába érkezve az én kínaim csillogó szemmel fordult felém. Hogy mit mond, nem értettem, de heves gesztikulálásával sikerült elérnie, hogy helyet foglaltam ez egyik széken, míg ő kicsomagolt. Nem láttam pontosan, miket szed elő, de amikor felém fordult, kis csomag volt a kezében. Felém nyújtotta. Én meg álltam ott 16 évesen, és nem tudtam, mit csináljak. Aki élte azokat az éveket, az megérti, mit érezhettem. Bár nem mondták nekünk, de benne volt a levegőben, hogy mi az idegenektől semmit sem fogadhatunk el, ne adj Isten, semmit el nem vehetünk. De ez a fiú csillogó szemeivel mégis rám tukmálta az ajándékait. És magára mutogatva többször megismételte: Li-Tz-Szjen.
Alig vártam, hogy hazaérjek. Izgatottan bontottam ki a csomagot. Gyönyörű tájakat, gyárakat, vasútépítést ábrázoló képeslapok sokasága volt benne, mindeniken ott lobogott a hatalmas vörös zászló, vörös borítójú könyvek, fedőlapján vagy az első oldalán Mao, a Nagy Vezető, jelvények, kitűzők, mindegyik hasonló motívumokkal. Ráadásként egy gyönyörű, színes tollú plüssmadárka. Talán véletlenül került az ajándékok közé, mert hogy valami köze lett volna Maóhoz, soha nem tudtam meg. Évekig őrizgettem emléktárgyaim között. A vb alatt többször találkoztam még kínai barátommal, a katalógusban ráismertem, Li-Tz-Szjen volt a neve, a mai napig nem felejtettem el. A csapatot kísérő, románul is beszélő személytől megtudtam, hogy a horgászat a nagy szenvedélye. Minden pénzemet összekuporgattam, szüleimtől is kunyeráltam valamennyit és megvettem a legcsodálatosabb horgászbotot neki, ami csak volt a sportüzletben. Nagy nehezen rátukmáltam, bizony, könnyes volt a szeme, mikor átvette. Az elkövetkező években néhányszor még edzőtáboroztak Csíkszeredában. Találkozgattunk néhány percre. Valahogyan mindig furcsán csillogott a szeme...
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!