Az érkeserűi Balajti Irén tanítgatja a szövőszékes fonás fortélyait az iskolás lányoknak
Fotó: Sütő Éva
Az elmúlt években a Partiumban egyre nagyobb teret nyertek a múltmentő törekvések. Több helyen is körvonalazódnak azok a lehetőségek, amelyek szűkebb hazánk felbecsülhetetlen néprajzi, történelmi és építészeti hagyatékaiként lehetőséget biztosítanak az újjáéledő faluturizmushoz.
2020. február 23., 13:072020. február 23., 13:07
Az utóbbi tíz évben Partium-szerte, illetve az Érmelléken nem egy faluban alapítottak tájházat, falumúzeumot, emlékházakat. Így jött létre dr. Kéri Gáspár gálospetri tájháza, az érsemjéni, az étmihályfalvi emlékházak, múzeumok. Az utóbbiak létrejöttében Csorba Sándor muzeológusnak – ma nagyváradi római katolikus püspökség levéltárosa – igen nagy szerepe volt. Érkörtvélyes múltjának tárháza, ugyanakkor Tóth Imre és Tünde keze nyomát viseli. A házaspár mintegy három évtizedes gyűjtőmunkája fekszik a 2007-ben alapított falumúzeumban.
A nyugdíjas házaspár az érmellékiekre jellemző nyíltsággal és vendégszeretettel fogadnak minden érdeklődőt, akik az általuk alapított tájházat akarják meglátogatni. Tóth Imre iskolaigazgató volt a faluban, megbecsült személyiség, nincs körtvélyesi ember, aki ne ismerné. Hasonlóan neje, Tünde is, aki tősgyökeres körtvélyesi nagygazda családból származik. A történelmi hagyaték nagy része a Kovács felmenők, azaz a feleség családjának birtokában volt. A porta és a ház is, ahol a mai napig lakik a család, a nagyszülők, azaz Kovács Gyula és Julianna szerzeménye. A kúria, valamint az udvaron található kuriózum számba menő gazdasági épületek – egy ritka patinás borház, alatta a húsz méteres pincével – a nagyapa gazdaszellemét dicsérik. Még az udvar is a K. GY. monogramot viselő téglákkal van kirakva, amelyek az egykori téglaégető gödörben készültek.
Bár az utóbbi esztendőben egészségi okokból háttérbe szorult az értékmentő munka, a tájház ma is fogad látogatókat – mondja Nagy István, a Bihar megye északi csücskében fekvő község polgármestere.
Patinás borház, alatta pince az érkörtvélyesi Tóth-portán
Fotó: Sütő Éva
A tájház „tisztaszobájában” béke és nyugalom tölti el a látogatót, mintha szentélybe lépne. A múlt békés, nyugodt szentélyébe. Akkoriban is volt a világon rengeteg baj és bánat, de az emberek hittel és megbékélve tudták nyugalomra hajtani fejüket a szebb reggel reményében. E békességes szobában van a Kovács nagymama jegykendője, eljegyzési ruhájának deréköve, régi képek, sifonok, vagyont érő faragott ágyak s többek között egy sokat látott függőlámpa. A Kovács nagyapa nagy fekete esernyője még ma is látható, a gyönyörű fehér keményített egykori asszonyi réklik és a „Nem én lettem hűtlen hozzád” hímzéses habselyem csipkés, legénynek készült zsebkendő.
A konyhában az asztal körüli gyékényszékek nagyságuk és rendjük szerint mutatják a családi hierarchiát. A „gondolkodó szék” az asztalfőn foglal helyet, Tóth Tünde szerint abban hányta-vetette meg a gazda másnapi teendőit, de a jövendőt is. A százéves almárium és stelázsi, mintha életre kelne, és régi porcelánedényeiből ontani kezdené az egykori ételek ízét. A mintegy hetvenéves csikóspór – egy érvasadi bádogos mester keze munkája – képzeletbeli melege belengi a konyhát, és a tarkedli sütő, mák- és kávédaráló, szűrők, sziták illata száll.
Egy másik helyiségben a ma is működő szövőszék zakatolja a régi körtvélyesi asszonyok vászonkendőkbe szőtt álmait, majd átlépve egy újabb küszöböt a gazdaember minden segítő eszköze, munkaszerszáma lelhető fel. Minden darab példás rendben. Mintha arra várna valamennyi, hogy használatba vegyék őket. Még egyszer, utoljára.
A gálospetri tájház régen szőtt törölközőkendője
Fotó: Sütő Éva
Régen minden tisztes háznál élére voltak hajtogatva a díszesen hímzett párna- és ágyneműhuzatok, vagy ahogyan ezen a vidéken mondják, párnahajak, dunyhahajak. Általában a fehér hímzés volt a legelterjedtebb, amelyek szinte keretbe foglalták a damaszt- vagy finomgyolcságyneműt. De nemcsak ilyen kincseket rejtettek a nagy ruhásládák, komódok, hanem évszázados szőtteseket, kézimunkákat is, amelyek csak egy-egy különleges alkalomra vétettek ki a helyükről. Ilyenek voltak a kézfogók, a keresztelők, egyéb családi vagy vallási ünnepek.
Voltak olyan ágyhuzatok, abroszok, törölközőkendők, komatál- és szentelőkosár-terítők, amelyek csak „le voltak téve”. Ez annyit jelentett, hogy azokat valamilyen oknál fogva soha nem volt szabad használatba venni. Vagy azért, mert nagyon értékesek voltak, vagy mert valamelyik kedves családtag hagyatéka volt, így eszmei értéket képviselt.
A régi házaknál a nagy ruhásládák, faragott sifonok, komódok belseje mind-mind tabunak számított. Azokban többnyire csak a család idősebb nőtagjai tehettek-vehettek, hajtogathatták csinosan össze a keményített ágyneműt, kézimunkákat, terítőket, finoman szőtt csíkozott kendőket, egyéb, gazdasszonyok belbecsét gyarapító kelengyéket.
A kelengyének régi értelemben a hozományt nevezték, ami a fent említetteken kívül alsó-felső ruházatból, párnákból, takarókból, lepedőkből, ezek tárolására szolgáló ládákból, bútorokból állt.
Ahol több generációból származó asszony élt egy fedél alatt, ott természetesen a ruhásládák és a komódok tartalma is gazdagabb volt. Voltak olyan „letett” darabok, amelyeket évtizedeken keresztül szét sem bontottak. Így megtörtént, hogy egy-egy újabb generációs leányzó, aki örökölte ezeket, már megsárgulva teregette ki a sövénykerítésre, szellőztetés céljából. A mindennapos használatban lévő daraboknak megvolt a kizárólagos, pontos helyük a háztartásban. A konyhában, a tisztaszobában vagy ahogyan az Érmelléken nevezték, nagyházban, minden annak rendje és módja szerint találtatott.
Ma is működő szövőszék zakatolja a körtvélyesi asszonyok vászonkendőkbe szőtt álmait
Fotó: Sütő Éva
A konyhák általában nagyok voltak, mivel ott tartózkodott a család apraja-nagyja. Az egyszerű azsúrozott törlőkendők a spórokat keretező vasakra voltak teregetve, hogy a gazdasszony keze ügyében legyenek. A reggeli mosakodáshoz szolgáló kendő a famosdó karján száradt, vagy az ajtósarkára akasztva lógatta egyszerű rojtjait. A konyhaasztalra csak ebédidőben került fel a nagy csíkozott szőttes abrosz, amelyet a karosláda aljából vagy a konyhakredencből vettek elő. A vasárnapi ebéd után általában ezt minden háznál egy finomabb, csipkés szélű hímzett abrosz váltotta fel. Ezekre előzetes bejelentés nélkül kész vétek és veszedelem volt borosüveget vagy kancsót tenni. A férfiember viselhette napokig a következményeit, ha egy ilyen drága kézimunkán folt esett.
A komódterítők általában lyukhímzéses fehér mintázatúak voltak. Rajtuk csak a ritkán használatos üveg- vagy porcelánnemű ragyogott. Rendszeres áttörölgetésük kötelező volt a lámpaüveggel együtt. E terítők nagyobb biztonságban voltak az otellóbor sötét foltjától is, mert a komódok lapjára már szinte infámiának számított ráhelyezni bármit is a megszokott tárgyakon kívül. A terítőket a gyermekkezektől is óvták. A nagyházba tilos volt a bejárat, bármennyire is csábította a gyermekfantáziát a porcelánfogantyús nagyfiókok tartalma.
Akik ma is szívesen őrzik a múltbéli háztartások eme nemes hagyatékait, azok a régi kézimunka- és szövésmintákat is elsajátították, és önzetlenül adják tovább az új nemzedék számára. Manapság is találni idősebb, valamint fiatalabb asszonyokat, akik néprajzos szinten ismerik a régiók sajátosságait. Egy-egy kiállításon, illetve bemutató alkalmával betekintést engednek a régi magyar világ hagyományaiba, a családok féltve őrzött népművészeti gyűjteményeibe, régi mesterségek titkaiba, nemzeti hagyatékok muzeális értékeibe.
A százéves almárium és stelázsi mintha életre kelne
Fotó: Sütő Éva
Érkeserűben nemrégiben a Számadó-napok alkalmával százévesnél is régebbi szőtteseket tettek közszemlére az ottani asszonyok. Az egykori vers- és meseíró nevét viselő általános iskola egyik nagytermében egy régi szövőszéket is felállítottak, ahol a helybéli Balajti Irén tartott bemutatót a szövés titkairól, és amint ujjai alatt gyarapodott a szőttes, úgy nőtt az érdeklődés a leányok szemében is. Leánya és unokája már önállóan dolgozik, sőt saját munkákkal dicsérik eme régi asszonyi mesterség szépségeit. Az Iskola másképpen napok idején a nagymama felállítja munkaeszközét és tanítgatja a helybéli iskolás lányokat a szövés fortélyaira.
A régi asszonyok beleszőtték hímzéseikbe, szőtteseikbe örömüket, bánatukat, álmaikat, vágyaikat. Minden, ami utánuk maradt, maga az élet. Átjönnek belőlük a napok, az órák hangulata.
Úgy tartották, ha sötétkék volt a szőttesek csíkozása, borús és szomorú volt az élet abban a házban. Ha fekete fonállal hímeztek, még inkább. Ha színesek voltak a kikézimunkázott abroszok, függönyök, abban a családban több volt az öröm. A jelenkor asszonyainak üzenetét vajon miben fogja megtalálni az új nemzedék?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Pár napig még kitart a csapadékos, hűvös időjárás, húsvétra azonban kellemesen meleg, napos idő várható, 20 fok körüli csúcshőmérséklettel.
A bárányhúsból készült étkek sok erdélyi család húsvéti ünnepi menüsorozatának elmaradhatatlan alkotóelemei: ilyen a bárányfejleves, töltött bárány, vagy a belsőségekből készülő bárányfasírt.
Táj, zene és belső képek találkoznak Rácz Magda munkáiban. A Székelyföldről indult alkotó évtizedeken át rajztanárként dolgozott, miközben festett, grafikákat készített és szőtt.
A drága energia, a méregdrága üzemanyag és az egyre erőteljesebb megélhetési nyomás korában egyre kevésbé látszik elvont brüsszeli jelszónak, buta és költséges hóbortnak a zöld átállás Erdélyben.
Mi a hasonlóság a román Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe vonulással való fenyegetőzése és a bukaresti kormánynak az üzemanyag-drágulással szembeni hatékony fellépése között? Hát csak az, hogy nagy valószínűséggel egyik sem fog bekövetkezni.
Tóth László kézdivásárhelyi újságíró halk szavú ember: székely lévén akkor szólal meg, ha van mondanivalója. Úgy tűnik, ez kissé zavarja is, s ha nem kívánja verbálisan közkinccsé tenni gondolatait, azokat papírra veti.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Feleségként biztosították a hátteret, ápolóként segítettek, fegyvert ragadva csatlakoztak a harcokhoz. Az 1848–49-es szabadságharc asszonyait a korabeli lapokból, a visszaemlékezésekből ismerhetjük. A Teleki Tékában kiállítással tisztelegnek előttük.
Az elmúlt napok kellemesen meleg tavaszias időjárását az előttünk álló egy hétben néhány fokos lehűlés váltja fel, a nappali csúcsértékek nem haladják meg a 11–13 fokot. Erőteljes felhőképződésre, elszórtan esőre, záporokra kell számítani.
Miközben Traian Băsescu volt államfő reálisnak tartja, hogy Irán beváltja fenyegetését, és megtámadja Romániát az amerikai katonai eszközök befogadása miatt, szakértők óvatosságra intenek a kérdésben.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!