2015. augusztus 21., 17:402015. augusztus 21., 17:40
Csomagot hozott a posta az Udvarhelyi Híradó Kiadó Kft. keretében az előfizetésekkel és általában a közönségkapcsolatokkal foglalkozó kolléganőnknek, Bálint Erikának. A nagy műgonddal összeállított küldemény az Erdélyi Napló egyik resicabányai előfizetőjétől származik. Feladója bevallja, két oka is volt a csomagküldésre. Az első, hogy kolléganőnk készségesen segített, amikor ő elpanaszolta a telefonba, hogy akadozik az Erdélyi Napló kézbesítése, ezt ő fájlalja a legjobban, mert fölöttébb szívéhez nőtt a hetilap. A másik indíték jóval személyesebb – augusztus utolsó napja az Erikáké, ő ezt nem hagyhatja ki, bár csak hangismeretség az övék, titkárnőnk kedvessége mélyen megindította, és szeretne valami kicsi ajándékkal kedveskedni neki. S a sok kicsi ajándékkal végül megtelt egy kartondoboz.
Nem vagyok sem helyzet-, sem pedig lélekelemző, amit most, a levél olvasása közben nagyon bánok. (Erika ideadta.) György Ferenc ugyanis részletekbe menően leírja, mit milyen megfontolásból és célból küldött a címzettnek, néhol szinte kiérzik, az egész lapnak és közösségének. Így: „A szép virághoz való hasonlatot a másik lap virágjára vonatkoztatom (a csomagban két virágos névnapi üdvözlet volt), de így, azzal a két Nemzetiszínű szalag és az aranyozott betűs jókívánságok mellett, amiket olyan szépnek tartottam, hogy az elmélkedéssel nem akartam az üdvözlet tiszta harmóniáját megbontani – pedig lett volna hely –, inkább kerítettem másik üdvözletet, és arra írtam az elmélkedést. Illetve egy lapra, és azt ráragasztottam az üdvözletre, aminek hátsó felére is írhattam volna, de nagyon össze kellett volna zsugorítani a sorokat…”
György Ferenc tehát kedveli a rendet, rajong a legapróbb részletekért is, kedvvel foglalkozik leírásukkal, ami ismét csak rokonszenves ebben a nagyon felületes, még az emberi kapcsolatokat is elnagyoló korban. Mosolyogva olvastam a kávészimfóniát is – így neveztem el a szóban forgó bekezdést: a kávéhoz poharakat is tettem… no meg tálcát is és kanalakat, ami hiányzik, a cukor. Annak az ára itt, Resicán 3,50 lej. Akarata ellenére az ember az életben néhanapján le kell nyelnie egy-egy keserű pirulát, ma legalább a kávét édesítsük meg. Abból az egy kilóból, ami vevődik, bőven jut erre a negyed kiló kávéra.
E pillanatban eszembe jut Oláh nagyapám, mintha őt hallanám, amint azon bölcselkedik, hogy a világot apró részletei jellemzik igazából, s hogy történetesen e részletek szépségéből adódik a létezés igazi szépsége. Nagyapám nem volt pap, hanem irodafőtiszt a táblabíróságon, de nem tett esküt az „impériumváltozáskor”, ennek meg idestova száz éve, és ez az állásába került. Ő olyan volt, hogy ama utolsó, a kapukon, falakon, cinterem ajtaján „majd egyszer, csak épp nem tudjuk, hogy mikor” megjelenő bejelentést megszámolta, lajstromozta, hányat kinek, hova (név, pontos lakcím), még azt is meghagyta, ne négy, hanem hat rajzszeggel rögzítsék azokat a bizonyos fekete szegélyű, jó előre kinyomtatott-kipontozott íveket.
Egy pár szót magamról, írja végül György Ferenc. Idézem: „Augusztus 20. a születésnapom, ami számomra különleges nap, mert velem együtt a jóhiszeműség is megszületett, ez egész életemben megvolt bennem. A nap egyúttal Nemzeti Ünnepünk is. Ha nem avval együtt születtem volna is illő volna, hogy ilyen legyek, mert Nemzetünk jellemrajzában ha van egy-két megszólnivaló is, de a többit, azt dicséret illeti, nem kell szégyenkeznünk miatta más nemzetek előtt sem. Barátság, emberség, szótartás, becsületérzés, segítőkészség, a segítség viszonzása, ezek a mi jellemvonásaink.”
György Ferenc 1942-ben született a Székelyföldön, 1967-ben áttelepedett a Bánságba, azóta is ott él, és éhe a szónak, az anyanyelvnek formálja szokásait. Azt sem hallgatja el, hogy egész életében becsülte és értékelte a sajtót, s hogy mindig is kitartó újságolvasó volt. Tartsa meg e jó szokását minden alkalomtól függetlenül, az Isten meg őt születésnapja alkalmából.
Még valami: eleve nem javítottam nagybetűvel írott szavainak ortográfiáját. E nagybetűzés értéket jelöl, a legnagyobbakat életének és világképének pedáns rendjében.
Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.
A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.
„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.
Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.
A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.
A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac
Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am
szóljon hozzá!