
2014. május 09., 22:032014. május 09., 22:03
A kérdésekről írnék most. A kellekről. Az elvárásokról. A sok sürgetésről, számonkérésről, szigorúan jóindulatú, de kéretlen tanácsról, ami úton-útfélen felhangzik mifelénk az ajkakon, s ami miatt olykor (gyakran) talán még bizonytalanabbá lesz az élet- és itthonérzésünk. (Minthogy a szerző női szerző, e szempontból fogalmazza meg a kérdéseket, de a felvetések persze nemek szerint átalakíthatók.)
Van-e barátod? – kezdődik a felnőttkor küszöbén, és elindul a lavina. Komoly-e a dolog? – firtatják valamivel később, aztán, ha komoly, a mikor házasodtok már össze következik: többször szinglilétben korosodó nagynéniktől, házasságukban házasságellenesen élő, agresszív nagybácsiktól és kihűlt tűzhely mellett, kihűlt ágyban forgolódó egyéb rokonoktól és ismerősöktől. És persze nemcsak. A gyereket már az esküvői bulin hangosbemondón követelik az egybegyűltek, valahol a Kis kút kerekes kút és a Donáth úti orgonák között félúton, s ettől kezdve bárhol, bárki, bármikor rákérdez a dologra, ha nem ügyelünk, újságírókat is megszégyenítő alapossággal. Igaz, ha ügyelünk, akkor is.
Ha megvan az első gyerek, mindenki tudja, hogy mikor kell jönnie a másodiknak, elindul az össznépi korkülönbség-kalkulátor, a visszaszámlálás meglehetősen szigorú. A gyereknevelés terén pedig már végképp nincs kegyelem, a házmestertől a villanyszerelőig mindenki biztos abban, amiben a szülő nem: például hogy kell a dedre sapka és még egy szvetter (emiatt a gyerekeken minimum két réteggel több ruha van, mint a világ más tájain élő kicsinyeken – télen például a sok védőfelszerelés miatt olyan intenzitással tudnak csak mozogni a srácok odakünn, mint mondjuk egy holdsétán). Amint kilép az utcára az egyre önbizalom-vesztettebb szülő (bár jól működik például a telefonos tanácsadás is), rögtön megtudja, a jó erdélyi gyereknek meddig kell anyatejjel táplálkozni, mikortól kell töltött káposztát enni, hogyan kell köszönni és kérdésekre válaszolni, locsolóverset mondani, játszani, szaladni, románul tudni, fésülködni, boltban vásárolni, cipőt bekötni, gatyát felkötni és lélegezni (nincs-e neki polipja vajon?).
Azt is tudja mindenki, milyen szekrénysor és kanapé kell a nappalinkba, kell-e nekünk mosogatógép (nem kell, ne hülyéskedj, egy perc alatt elmosod azt a kicsit), nagyobb lakás, kiskert, díszhal és fűnyírógép, hogy hová menjünk nyaralni és vásárolni (ne oda), hogy mit lehet enni a borsófőzelékhez (úristen, te nem eszel se kenyeret, se tükörtojást a borsófőzelékhez?), sőt azt is, miképpen gondolkodjunk az élet kis és nagy kérdéseiről.
Mindenki tudja hát, hogy mit kell nekünk tudnunk és akarnunk, éppen ezért mi egyre kevésbé tudjuk, hogy mit tudunk és akarunk. Hogy mire vagyunk, mire lennénk képesek. Sokszor úgy hagyják szabadon lélegezni az embert e gyakran zord vidéken, hogy közben féltéglákat helyeznek a mellkasára. Pedighát eleve itt van nekünk ez a mi kollektív létérzésünk, a kisebbségi, pszichénk (és pszichózisaink) közös kovácsa, amely miatt sokszor plusz gyomorideggel, mindenféle belső és külső kényszerekkel próbálunk lavírozni az amúgy sem oldott hangulatú honi hétköznapokban – ennyi is elég volna nekünk, és mégis. (Közben persze szerencsére szép a táj, mondom biztatólag a nyájas olvasónak, aki, ha az előbbi hosszú mondat végéig eljutott, már bizonyára csüggedten szomorog.) Bárhol felírják nekünk az életreceptet a jó életvezetés önjelölt orvosai, s ha valamiképpen ki akarnánk váltani a vényt, a patika küszöbén derül ki, mégis másként kellene adagolni az összetevőket. Azt hiszem, jóval vidámabban élhetnénk ma errefelé, ha halált megvető bátorsággal szembenéznénk azzal: vannak, akik néha szombaton eszik a húslevest és vasárnap van kedvük a pityókatokányhoz.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!