Dohányfüst és tüdőbaj: hiányzik a törvény vasökle

Ismertem embert, aki soha nem dohányzott, mégis tüdőrákban halt meg. Olyat is, aki évtizedeken át cigarettázott, és kilencvenévesen ma is él. Amikor a dohányosoktól hallott vélekedéseket sorolom, dr. Fábián András tüdőgyógyász-főorvos csak mosolyog. Kiderül, nem csak nekem vannak ilyen optimista dohányos ismerőseim: a legtöbb dohányos ezekkel a történetekkel nyugtatgatja magát és környezetét, mintegy felmentést keresve a rá leselkedő veszélyekre. A kolozsvári Tüdőgyógyászati Klinika főorvosa lesújtó statisztikai adatokkal rombolja le az általánosan elterjedt hamis illúziókat: a tüdőrákban szenvedők 99 (!) százaléka élete során több-kevesebb rendszerességgel dohányzott. A legtöbbször halálos kimenetelű tüdőrákban szenvedőknek egyetlen százaléka betegedett meg más okokból kifolyólag.

 Egy szál cigaretta, 460 rákkeltő anyag

„Egy szál cigaretta elszívása során mintegy 460 rákkeltő anyag jut be a szervezetbe. Közülük távolról sem a nikotin a legveszélyesebb, azonban ez okozza a függőséget” – magyarázza a szakember. A világszerte mintegy évi 3 millió ember halálát okozó dohányzás ellen a fejlett országokban kivétel nélkül ádáz küzdelem folyik. A prímet az Egyesült Államok viszi, ahol a végletekig korlátozzák a dohányzást, és ennek napjainkra látványos eredményei születtek. Az Európai Unió Amerika nyomdokaiba lépett, a szakorvos szerint azonban a tiltás csak akkor hatékony, ha számon is kérik, és az elkövetőket keményen büntetik. Romániában – mint sok más törvényt – ezt sem veszik komolyan, ezért a dohányzás okozta megbetegedések terén is „előkelő” helyet foglalunk el Európában.

A különböző szenvedélybetegségek tolerálásában az állam világszerte nagy különbségeket tesz: míg a kábítószer-fogyasztást szabadságvesztéssel büntetik, a szintén súlyos társadalmi következményekkel járó dohányzás teljesen más megítélés alá esik. Fábián doktor szerint ennek két magyarázata van: a drogfogyasztó bármikor antiszociális cselekedetekre képes, ami a dohányosokról nem mondható el. Másrészt a dohányáruk forgalmából jelentős bevételre tesz szert az állam. Az utóbbi indok azonban egyre kevésbé áll a lábán, mivel az így nyert bevétel jelentős részét épp a dohányzás okozta egészségügyi kárrendezésre fordítják. A leghatékonyabb védekezés a széles körű felvilágosítás, amit már iskolás korban el kell kezdeni. Ennek a betartatott, dohányzást tiltó rendelkezésekkel kell párosulnia, nem csak közintézményekben, iskolákban, hanem minden olyan helyen, ahol a dohányfüst nem csak a dohányzót, hanem annak környezetét is veszélyezteti. Bizonyított tény, hogy a passzív dohányzás – a dohányfüstöt akaratán kívül beszívó ember – is megbetegszik. „Az Egyesült Államokban dolgozó barátom meséli, hogy 25 emeletes irodaházuk alagsorában, egy eléggé eldugott helyen jelöltek ki aprócska helyet a dohányosok számára. Megközelítése annyira időigényes és nehéz, hogy az ezer alkalmazottból alig néhány ember szán erre időt és energiát, a többség már rég nem dohányzik”. A szakorvos példája jól bizonyítja, hogy az adminisztratív tiltások sokkal hatékonyabbak, mintha évről évre emelnék a cigaretta árát.

 Tébécéveszély

Tüdőgyógyász szemmel nem csak a dohányzás okozta betegségek terén állunk rosszul: az összlakosság arányához viszonyítva a mintegy húszezer tüdőbeteg európai viszonylatban is magas szám. Az elmaradottság, a szegénység betegségeként számon tartott tébécé a II. világháború után a lakosság öt ezrelékét érintette. Több mint hatvan év után, 2012-re – arányaiban mérve – tízszer kevesebb a számon tartott tüdőbeteg ember, mai létszámuk azonban így is aggasztó. A szakorvos szerint az egykori kiváltó okokkal a mai Romániában már alig lehet találkozni: számottevően javult az egészségügyi ellátás, az emberek többsége pedig már rég nem alultáplált. Napjainkban a tébécét jó eséllyel lehet gyógyítani, és ennek költségeit teljes egészében az Egészségbiztosítási Pénztár állja.

„A tüdőbetegségben szenvedők 93 százaléka tünetmentesen gyógyítható, ha a páciens szigorúan betartja az orvos által felírt, legalább hat hónapra szóló gyógyszeres kezelést. Ha a szakorvos úgy ítéli meg, a kezdeti kórházi beutalás után a kezelés otthon is folytatható”. A szakember azt is elmondja, hogy a szokványos, mintegy száz dollárba kerülő gyógyszeres kezelésre nem reagáló úgynevezett multidrog rezisztens, MDR-es betegek kezelését (a tüdőbetegek teljes létszámának mintegy 7 százalékát) egy moldvai és bukaresti szanatóriumban végzik, itt egy-egy beteg kezelésére mintegy 20 ezer eurót fizet ki a betegbiztosító. A modern gyógyszereknek köszönhetően a tüdőbetegség legsúlyosabb válfajában szenvedőknek is ma már 60–70 százaléka távozik gyógyultan. Az MDR-es tüdőbetegek kezelését Romániában az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Tuberkulózis és AIDS-ellenes Alapja támogatja: ennek köszönhetően sikerült a néhány évvel ezelőtti húsz százalékos gyógyulási arányt megháromszorozni.

A teljesen ingyenes és mindenki számára elérhető országos kezelési program ellenére továbbra is vannak fertőző gócpontok: zömében hajléktalan, hátrányos helyzetű, lecsúszott emberek, akik idő előtt abbahagyják a kezelést, emiatt veszélyforrást jelentenek környezetük számára. A fertőzést hordozó, kezeletlen tébécés beteg veszélyt jelent környezetére, főleg olyan esetekben, amikor huzamosabb ideig él közös fedél alatt egészséges emberekkel, akik megbetegedhetnek. „Az egészséges, kiegyensúlyozott életmód természetesen jó védekezést jelenthet, azonban éppen a betegekkel napi kontaktusba kerülő orvosok, nővérek és más kisegítő személyzet megbetegedése bizonyítja, hogy a tébécé veszélyes, fertőző betegség” – magyarázza a szakorvos annak okát is, miért vállalják egyre kevesebben a tüdőgyógyászatot. A mintegy 700 romániai tüdőorvos túl kevés az országszerte betöltésre váró szakorvosi állásokhoz képest, de Fábián doktor szerint egyelőre remény sincs több szakemberre. Sem a medikushallgatók, sem a fiatal rezidens orvosok nem szívesen lépik át a tüdőgyógyászati klinikák küszöbét.

A tíz év alatt 1,4 ezrelékről 0,5 ezrelékre visszaesett, tébécében szenvedők száma azt is bizonyítja, hogy az Országos Antituberkulózis Program hatékony, a betegek nyilvántartása, kezelése, állapotuk ellenőrzése és követése belátható időn belül drasztikusan csökkentheti a fertőző gócpontokat.

Sportoló asztmások

A krónikus, légúti betegségekben szenvedők – gyakorta a megrögzött dohányosok – azonban nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy a jó eséllyel gyógyítható tüdőbetegséghez hasonlóan végleg megszabaduljanak a kínzó tünetektől. A trend mai alakulása szerint a világszerte sok halálesetet okozó obstruktív légúti betegségek 2025-re az elhalálozási lista 3. helyére lépnek elő. A gyakran köhögő, köpetet ürítő, be- és kilégzéskor sípoló, hörgő beteg tünetegyüttese nem csak az asztmára, hanem a nagy számban előforduló krónikus légúti betegségekre is jellemző. A hajlamosító tényezők között fellelhetőek genetikai okok is, azonban e betegségegyüttes fő kiváltó oka a dohányzás és a szennyezett levegőjű, szmogos, nagyvárosi környezet, zömében azok az ipari centrumok, ahol máig nem tudták környezetbarát módszerekkel átépíteni, átalakítani a súlyosan környezetszennyező kommunista örökségként ránk maradt nagyipart. Ezeket a betegségeket meggyógyítani nem lehet, úgy él velük a páciens, mint a cukorbetegséggel vagy a magas vérnyomással. „Az új gyógyszernemzedékek ezen a területen is nagy előrelépést hoztak, hiszen az obstruktív légúti betegségek nemcsak kontroll alatt tarthatók, hanem jobb életminőséget is biztosítanak a beteg számára. A legújabb kezeléseknek köszönhetően ma már az asztmás beteg sportolhat is, ami régebben még elképzelhetetlen volt” – magyarázza a szakorvos. A zömében idősebb korú embereket érintő légúti betegségek kezelése azért gond, mert nem minden gyógyszert támogat a betegbiztosító. Egyes gyógyszerekre 50 százalék támogatás jár, mások teljes áron vásárolhatók meg. A kispénzű nyugdíjasok számára ez komoly terhet jelent, hiszen a havi néhány százlejes kiadás nem mindenki számára vállalható.