Gondolatok a rendelőből

Amikor ezeket a sorokat írom, a rendelőmben három elkóborolt kutyát őrzök. Mindegyiket az utcán találták felelős emberek, mondanám, jó állampolgárok, akik felismerték azt, hogy eltévedt vagy elvesztődött állatokról van szó. Befogták őket, és megpróbáltak érdemben segíteni. Ez szép dolog. Kettőnél a csipolvasó számot pittyegett, a kutya-regisztrációs rendszer segítségével könnyűszerrel meg is találtuk a tulajdonosokat, akik természetesen a lehető legrövidebb idő alatt jelentkeztek szeretett, pánikba esett, elkóricált kutyájukért. A harmadik itt csücsül, élvezi az ingyen kosztot és vár. Fotója felkerült a netre, az elveszettek oldalára, de innen nehezebb a hazavezető út, főleg, ha a gazdi nem használja a világhálót.

A kutyák ugatnak, a karaván halad

Romániában állítólag a kutyák mindössze ötven százalékát sikerült regisztrálnunk az elmúlt egy évben, amióta hatályba lépett a regisztrációs törvény. Nem teljes, de nem is rossz. A gond ott van, hogy a vidék lemaradt – a gazdátlankutya-utánpótlás eddig is vidékről származott, pedig sok állatvédő egyesület nyújtott segítséget, igaz, alapvetően a nagyvárosok közvetlen környezetébe eső falvaknak. Mellesleg groteszk, hogy egy ilyen iszonyú nemzeti katasztrófát, mint a Collectiv Clubban történtek, ilyen könnyen elfelejtünk, és lazán örvendezünk holmi infantilis pukkantásnak, tudva, hogy kutyák ezrei menekülnek árkon, bokron, tengeren. Budapesten az éjszakai mulatóhelyeken csipleolvasókat helyeztek el, a szilveszterkor talált kutyákat bevihetik a megtalálók, és egy szolgálatos állatorvos segítségével meglelhetik a tulajdonost. Jó ötlet, kutyabarátabb társadalom. Mi lassan haladunk, egyelőre a vadállományt védjük a juhászkutyáktól, és nem jutunk egyelőre sehova. A kutyák ugatnak, a karaván halad.

Több a vadász, mint a juhász

Juhászkutyák veszélyeztetik a vadállományt, vadászok és erdészek tizedelik a szabadon kószáló kutyaállományt. Mit kéne tenni, hol az igazság? A román kormány a vadászok nyomására jogosan előírja, szabályozni kívánja a nyájakat védő kutyák számát. Gondolom, több a vadász a parlamentben, mint a juhászleszármazott, de ne legyek cinikus. Az biztos, hogy a juhászok túlszaporítják az őrző kutyákat, elhanyagolják az etetésüket, állatorvosi ellátásukat stb., emiatt nagy területeken garázdálkodnak, falkába verődve elejtenek őzet, nyulat, tudják a módját, hiszen táplálkozniuk, élniük kell. Az úgynevezett jujeu (kolonc), ami előírás szerint 30 cm széles és minimum 4 cm átmérőjű kellene, hogy legyen, nem lóg a juhászkutyák nyakában, vagy csak úgy, mint egy nyakkendő, anélkül, hogy akadályozná a kutyát a futásban, amikor egy vadat társaival bekerít. Mert féltik a kutyák ízületeit, és a farkassal vagy medvével való csatározásban a kolonc miatt alulmaradhatnak. Következésképpen valóban reális veszélyt jelentenek a vadállományra nézve. Szerintem be kellene látniuk, hogy valós a vadállományt ellenőrző és védő honfitársaink aggodalma. Bár az is nevetséges, ahogy ők, mármint a honatyák elképzelik a juhok terelését. Hogyan lehetne egy hatszáz fős nyájat egy, két vagy három kutyával védeni ott, ahol öt, hat, farkasból álló falka leselkedik a nyájra. Egy juhászkutya egy-két év alatt nőhet akkorára, hogy megbízható őrző legyen, de mivel oltva nemigen vannak, ott leselkednek a fertőző betegségek, mint a szopornyica vagy a parvovirózis, vagy éppen a farkas, tehát mindig fontos az utánpótlás. Nincs olyan, hogy hegyvidéken terelgetem a nyájam három megbízható ebbel, utánpótlás nélkül, mellesleg minden legelő nyájnak négy sarka van, és ezt a kutyák jól tudják, még a parlamentáris demokrácia megjelenése előttről.

Madarak, vadak, rokonok

Nemcsak felülről jövő rendeletekre lenne szükség, hanem felelősségteljesebb életmódra is, ahol a képviselő, a vadász, a juhász és az állatorvos is rendesen végzi a dolgát. Jó barátom csodálatos újfundlandiját lőtték le, mellesleg az orvvadászok, a szentlászlói erdőben, miközben gazdája, kutyáját szabadon engedve, nem messze gombát gyűjtött. Telektulajdonosok, akik közel laknak az erdőhöz, panaszkodtak, hogy a vadőr saját telkükön kilőtte kedvenc kutyájukat, mondván, hogy nem rendelkezik kolonccal stb. A vadállomány szóra akaratlanul is eszembe jut a terepszínű vadász, aki félrészegen, fűtött csizmában üres pillepalackokra lövöldözik, mert vadat nem talált sőt, mérgében a terelő Pumira is rálőne, ha a juhász nem lenne éppen rokona, mert hogy ilyen kicsi a világ, csak éppen tisztelni kellene tudjuk egymást – csippel-kolonccal vagy anélkül.