
2016. július 12., 22:342016. július 12., 22:34
Nemrég találtam egy összecsavart papirost a szekrény alatt. Nagy átrendezés folyik nálunk, már úgy fél éve, ezért egyből a szemetes fele vettem az irányt. De mivel papír, én meg papírfaló vagyok, azért csak belesandítottam. Hátrahőköltem meglepetésemben, mert tizenöt évvel ezelőtti vágyaim listája volt, egy felsorolás, hogy tizenöt év alatt milyen életcélokat kellene teljesítenem... A lap alján rúzsnyom, csók – no comment –, gondolom, pecsét helyett, na meg a vér olyan uncsi, ha saját magával köt az ember szerződést. Nézegetem a tételeket, sok talmi dolog van köztük, pl. sok indiai ruhám meg ékszerem legyen, kis bogárhátúval furikázzak, toinette-hintaszék, Weöres Sándor-összes, vízipipa (!), ilyenek, de van pár érdekes is... gyógynövényismeret, boldog kis család, max. 3 gyermekkel, fehér falú hálószoba..., illetve, amin megakad a szemem, az a Waldorf-képzés elvégzése és a módszer gyakorlása. Hát erre a vágyamra becsszavamra nem emlékszem, de sikerült kipipálnom ezt a tételt.
Egy évet tanítottam idén Waldorf-osztályban, s mivel úgy néz ki, hogy a fehér falú szobácska előtti tételt túlteljesítettük boldog kis családom fejével, most egy évem lesz arra, hogy az elmúlt évre visszatekintsek. Meg nem is ennyire egyszerű ez, hiszen kisfiam (nagy!) az ősszel iskolába indul. Természetesen Waldorf-osztályba. Hogy mi ebben a természetes? Pl. az anyagok. Vagyis az osztályteremben nap mint nap selyem, gyapjú, fa, kő veszi majd körül. Na meg az igényeihez igazítják a napirendet. Játékra, kintlétre nem sajnálják az időt. Az osztályombeli gyerekek márciusra már olyan barnák voltak, mint más egy hét hawajolás után. Kiderült továbbá, hogy az iskolaudvar nyárfái nemcsak azt a célt szolgálják, hogy az új gumiszőnyeges sportpályát bokáig szöszözzék a sporttanárok élettartamából néhány évecskét lecsippentve ezzel, hanem kimondottan jól lehet rájuk hintát szerelni. A kövek, botok építésre vannak teremtve. Ha pedig a külső szemlélő erre azt mondja, hogy a waldorfosok mindig nagy felfordulást csinálnak, akkor irigykedik.
A waldorfos szája körül narancsszínű, mert nem szevendélyt hoz uzsonnára, hanem zakuszkás kenyeret. Mindig van rajta vízhatlan kabát, mert a játék nem áll meg az udvaron, ha az eső esik. Az elmúlt évben egyetlen alkalommal voltunk csak tíz percig az udvaron, amikor annyira esett az eső, hogy az már kellemetlen volt egyeseknek. Egyes-egyedül nekem... Keze koszos, gumicsizmája, gumiruhája még koszosabb, elvégre negyven fokban az egyetlen pocsolya felfedezése és kidagonyázása meglátszik az ember gyermekén... Persze, mindvégig velük voltam, bár a játékban ritkán vettem részt. Hogy mi volt ebben jó számomra? Például, hogy szünetben nem más tancikkal együtt hódoltam a pletyka istenének akónyi kávésbögre takarásában előbb-utóbb elkerülhetetlenül rosszat mondva valakiről, bárkiről. De órán is koszolódik a gyermek, mert fest, süt, kavar, gyurmát készít, varr (vér!), takarít, amivel jól összekeni magát. Van erre a cselekvéssel járó koszra egy nagyon jó szó, magyar helyesírással írom, bár svéd: gegamoja. Hát gegamojázni már magáért a gegamojáért is érdemes, nem?
Néha odajöttek más osztályból, ácsingózva nézték a játszókat, bekérezkedtek, sőt lefilmezték a telefonjukkal! A helyzet nem rossz, viszont katasztrofális, úgy óvjuk az ifjúságot az élettől, mintha allergiás lenne rá! Döbbenten láttam, ahogy kisiskolás a bábszínházban ahelyett, hogy szépen veszteg ült volna katarzisélménytől tátott szájjal, mobiljával rögzítette az előadást...
A waldorfos gyerek, amikor az osztályban van, általában körben áll, ül, guggol, énekel, furulyázik, rúgja bokán a társát. Körben. És aki nem hisz abban, hogy a kör a tökéletes forma, annak ajánlom, hogy következőkor paralelogramma formájú mozdulatokkal próbáljon meg ablakot pucolni.
De hogy mégis mit tanultak idén? – faggatnak sokan, olvasni, mondjuk? Neeem, dehogy, azt szinte játék közben sajátították el, akik megérettek erre, de megtanultunk félszáz verset, éneket, kúszni, mászni, sepregetni, varrni, egymást elfogadni, játszani, naponta csiszolni a tengelyt, ami az égiekkel összeköt.
Ja, és a legfontosabbat is megéltük: hogy iskolába járni jó, ezért nem is vártuk a vakációt.
Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.
A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.
„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.
Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.
A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.
A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac
Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am
szóljon hozzá!