Adventi levél: Európa már önmagáról sem akar tudni és csak bennünk él tovább

s ami ennél is szomorúbb, a mindannyiunkban létező gyarlóságokra hallgatva éppen a gyűlölet, a harag, a gyanakvás és irigység uralkodik el rajta.

Ahogy mondani szokás, akinek nem inge, ne vegye magára, de nem árt, ha valamennyien magunkba szállunk. Makkai Sándor „magunk revízióját” nemcsak közösségileg, de személyünkben is el kell végeznünk. Mert amikor nem megtisztulva vívjuk harcunkat a túlerővel szemben, akkor esélytelenné válunk. Méltatlanná arra az égi segítségre, amely egyedül képes kiegyenlíteni a jó és a rossz harcában a jó mindenkori hátrányát, amely éppen a túlerő gátlástalanságával ellentétben, a saját maga számára állította korlátokban rejlik.

Ha még emlékeztek előző leveleimre, már többször emlegettem adventi várakozásaink idején azt, hogy olyan időket élünk, melyben ég és föld összeért.

Váteszeink ezt már előre látták. Jókai Mór 1872-ben a Jövő század regényében ír a fent említett „kiegyenlítő” segítség egyedüli reményéről egy eljövendő nehéz korszakban. Az a jövő század aztán bekövetkezett minden gonoszságával, és Németh László már annak harmincas éveiben figyelmeztet, hogy egyetlen esélyünk, ha képesek leszünk kovász nemzetté válni. Albrecht Dezső is ekkor írja le, hogy Európa már önmagáról sem akar tudni és csak bennünk él tovább.

De erről már annyiszor írtam.

Közben a hazáját féltő magyart nyomasztja, hogy midőn egyik-másik nemzettársával szólva megpróbálja képviselni az igazságot, annak szemében nem a megértés fénye csillog, hanem a gyűlölet villámlik. Nézed, és csak az jut eszedbe, amit a megváltó Krisztus mondott: nem tudja, mit cselekszik. És nem tudja, kinek hisz, milyen indulatoknak enged. Aztán ráébredsz, hogy mióta világ a világ, ez így megy.

Az ősbűnt generáló erő most nem az egyetlenegy Sátánban nyilvánul meg, hanem a gonosz ezerarcú jelenléte kerget szakadékba. Ha… És ez a két betű az, amelybe belekapaszkodhatunk.

Ezért hagyom levelem folytatását egy héttel későbbre, amikor, bár nem várhatunk teljes megoldást, de felcsillanhat némi remény, vagy kiderül, hogy a sziszifuszi küzdelmet tovább kell vállalnunk annak minden terhével, de mégis töretlenül!

Eltelt a hét, és a Teremtő keze vigasztaló, biztató simogatásával ébreszt. Vigasztal az elszenvedettekért és biztat a helytállás reményteljességével. Ne tanácsolja tehát senki, hogy túlerővel találkozva az egyedüli „bölcs” megoldás a megadás. Ezt megtanulni elég volt nekünk 1956. Hol tartanánk, ha akkor Góliát 2000 páncélosának látványa Dávid helyett ijedt kis „bölcsekké” tette volna a pesti srácokat.

A pénztőke és termelői tőke szemben áll egymással

Nem tudhatjuk a hogyan tovább titkait, de azt tudjuk, hogy esetünkben van terv és van elhatározás, sőt elszántság! Más út nem választható, mert minden egyéb próbálkozás a biztos pusztulást ígéri. Ha van mersz, van esély, és megkaptuk a jelet arról, hogy megérkezhet a hiányt pótló legnagyobb segítség odafentről.

Mától fogva egyre kevésbé tűnhet hiú ábrándnak az, hogy példánk körbekerülheti a földgolyót és nyomában mások is ki merik majd mondani azt, amire velünk együtt eddig is gondoltak, csak kimondani nem mertek. Ez pedig közelebb visz a józan ész győzelméhez. Ahhoz, ami minden ma még pusztító őrületnek véget képes vetni. Mindez azok számára, akik eddig sem tértek le a józanság útjáról, nyilvánvaló. Mondhatni közhely. De mégis megerősítésre várt a mai napig.

Ez pedig megtörtént. Nem várható 180 fokos fordulat, de a pénztőke és termelői tőke minden eddiginél láthatóbb formában kerül szembe egymással. Ez a testvérháború még sok mindent eldönt. Mérges gőzöket eregetve fog fortyogni e mostohatestvérek meg a világ nagyhatalmainak és a „kimondhatatlan” titkos erők közös érdekeinek, ellenérdekeltségeinek „bús tengere”. Erynnis minden eddiginél ádázabb lesz! Mégis most kell újult erővel hozzálátni az alvó nemzeti lélek ébresztéséhez, ország-világ megújításához.

A hit alapkövére épült templomainak megvédése mellett fel kell építeni az ettől elválaszthatatlan egészséges nemzettudat szellemének hatalmas szentélyét, egy önmagunk mellett az emberiséget is szolgálni képes példával felemelkedő magyar Hazát.

Gondoljunk arra, hogy amint csődöt mondtak, amikor Trianonban megkísérelték felszámolásunkat, úgy ma is, másként, más körülmények közt, más módszerekkel, de ugyanerre esküdtek fel az egykori reménytelen szerelmünk, Európa álruháját mára már levető, azt inkább madárijesztőnek használó „ádázok”.

Kívülről tehát remélhetjük a nyomás csökkenését, de mi várható itt belül? Mihez kezdenek „titkos férgeink”? Hogyan lehetne különválasztani a romlottat a még csak romlandótól? Mert kevesen vagyunk és nem mondhatunk le ama „mégis magyarokról”. Vajon ők mennyire mondtak már le magyarságukról, önmagukról? A kép bizonyára igen vegyes és nem kevés a menthetetlen, de a süllyedő hajóról vízbe ugrók között sem szelektálnak a mentők, legfeljebb az észszerűség parancsára. Az újrakezdés lehetőségét fel lehet, sőt fel kell ajánlani a vízbeugróknak. Ki kell dolgozni a mentési munka tökéletes módszereit: neveléssel, oktatással, vezetői példával az élen és mivel emberekről van szó, érdekeltséggel.

Nem egyszerű a külső és a belső harc közben még erre is gondolni. De hasonló helyzetben ez a kis nemzetek számára elkerülhetetlen.

Érjük hát be a remény eddigi legerőteljesebb felcsillanásával földi gondjaink dolgában, és forduljuk magunkba. Próbáljuk megélni ama égi advent csodáját, azt amelyik soha még nem hagyott cserben a csalfa vak remények földi tüneménye módjára.

Legyen áldott a várakozás, legyen csodálatos karácsonyunk, adjuk át magunkat a Megváltó születése feletti örömünknek, a csalhatatlan remény biztonságának.

Szász István Tass

A szerző a magyarországi Leányfaluban élő, erdélyi származású, ny. pszichiáter szakorvos, címzetes főorvos, egészségpolitikus, szakíró, író és kultúrszervező

korábban írtuk

Adventi levél: a keresztényellenesség legveszedelmesebb korát éljük

Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.