Készülhet kormányra az AUR?

A PNL és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bosszúból a korábbi koalícióból való kilépésért és a kormány bizalmatlansági indítvánnyal történő megbuktatásáért kizárta a PSD-vel való együttműködést és egy olyan kormány megszavazását, amelyben a PSD is benne van, míg a szociáldemokraták egy olyan kormány megszavazását zárták ki, amelynek nem tagjai.

Mindeközben a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a háttérben csendesen figyelte az Európa-barátnak nevezett pártok igazán európai stílusú viaskodását, és kihasználta, hogy mindez az ő malmára hajtja a vizet, hiszen többek között annak is betudhatóan lett a legnagyobb támogatottsággal rendelkező alakulat. Ennek fényében jelezte is, hogy ha már kormányalakításról van szó, csak olyan kabinetnek szavaz bizalmat, amelynek maga is része, de azért inkább előre hozott választásokat akar.

Az egésznek annyi értelme van, hogy ezek után – hacsak nem sikerül egy szakértői kormány felállításában megállapodni, amire most nem tűnik túl sok esély –

Elvégre ha a PNL és az USR továbbra is kizárja az együttműködést a szociáldemokratákkal, az államfő viszont nem akar előre hozott választásokat – mint ahogy ezzel ellentétes értelmű nyilatkozatai ellenére valójában a felmérésekben éppen zuhanó PNL és az USR sem támogatja ezt a forgatókönyvet –, akkor a PSD-nek az AUR felé kell tapogatóznia, ha már az „Európa-barát” pártok ezt tartják a legeurópaibb megoldásnak.

Mindeközben

Legalábbis a PSD és az AUR is abba a gyanúba keveredett, hogy valójában amerikai befolyás nyomán buktatták meg májusban az Ilie Bolojan vezette kormányt, miután kiszivárgott Kimberly Guilfoyle-nak, az Egyesült Államok athéni nagykövetének egy márciusi kijelentése, amelyben arra figyelmeztette a görög energiaügyi minisztert, hogy a román kormány küszöbön álló bukását bárhol máshol is meg tudják valósítani, ha – akárcsak a bukaresti kabinet – nem akarnak drága amerikai cseppfolyósított földgázt vásárolni.

Azóta Washington részéről elhangzott néhány erőtlen kijelentés a kétoldalú stratégiai viszony fontosságáról, miközben a PSD és az AUR illetékesei azt állítják: az ügy csak azért került most elő, hogy megpróbálják őket sarokba szorítani, és rákényszeríteni az új kormány megszavazására.

Persze az ügy kissé összeesküvés-elmélet szagú, de a helyzet az, hogy valójában egészen hihető.

Ha például úgy ítélte meg, hogy zavaró külső hatalmak türemkedtek be a befolyási övezetének tekintett térségbe, vagy Washingtonnal szemben barátságtalan rezsimek kerültek hatalomra, tett arról, hogy kisöpörje őket – kezdve a spanyolok kiűzésétől a Fülöp-szigetekről és Kubából a chilei puccsig és több közép-amerikai akcióig egészen a legutóbbi, venezuelai kalandig (és ismét felkészül Kuba).

És nem csupán az ellenségeit vagy riválisait rendszabályozta meg, hanem nem egyszer a szövetségeseit is, ha úgy értékelt, hogy az érdekeinek ez felel meg. Az 1956-os szuezi válságban például, amikor Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael megtámadta Egyiptomot, miután Nasszer egyiptomi elnök államosította a Szuezi-csatornát, Washington nem hogy nem sietett a NATO-szövetséges London és Párizs segítségére, de saját geopolitikai érdekeinek megfelelően döntve épp hogy a háború befejezése érdekében gyakorolt rájuk nyomást.

Hasonló a helyzet ma is, amikor Trump elnök azzal jelzi neheztelését, amiért London nem segít az Irán elleni háborúban, hogy

• a skót,
• a walesi
• és az északír függetlenség támogatását,
• illetve a Falkland-szigetek fölötti brit uralom elismerésének végét pedzegeti.

De ott van a Grönland és az Északi-sarkon át vezető útvonalak fölötti befolyásért folytatott rivalizálás részeként Dániára gyakorolt nyomás is, és ne feledjük az Angela Merkel egykori német kancellár amerikai titkosszolgálati lehallgatása miatt kirobbant botrányt sem.

Mindeközben a Trump-adminisztráció világ- Európa-szerte azon erők mellett áll ki, amelyek szuverenistaként. a hagyományos, megcsontosodott rendszerpártok képviselte irányvonallal szemben határozzák meg magukat.

Ebbe a mintába illeszkedik a romániai ügy is.

A Trump-féle tranzakcionális politika nem ideológiai, hanem üzleti alapon, a valamit valamiért elv jegyében vonja szorosabbra vagy lazítja a szövetséget és dönt a támogatás mértékéről. Ha mindezt megfejeljük azzal, hogy Washingtonban némileg még mindig gyanakodva figyelnek Bukarestre a 2024-es elnökválasztás eredményének érvénytelenítése óta, mindez valóban elvezethet oda, hogy az amerikai adminisztráció megpróbáljon beavatkozni egy európai szövetséges belpolitikai életébe, ha annak kormánya éppen nem úgy táncol, ahogy Trump fütyül.

és a nem túl jó reputációjú PSD is gondolhatta úgy, hogy a renitenskedő kormány megbuktatásában játszott szerepével szerezhet néhány jó pontot a nagy hatalmú tengeren túli stratégiai partnernél.

De vissza a május óta tartó, a Mureșan-projekt bukásával pedig még meghatározatlan ideig folytatódó politikai patthelyzethez! Most dőlhet el, hogy valóban Európa-barát pártok állnak szemben a szélsőjobbal, amelyek képesek felülkerekedni önös érdekeiken, vagy tovább ragaszkodnak az egymást kizáró álláspontokhoz, amivel valójában csak a szélsőjobboldalt segítik, bármit is mond arról Nicușor Dan államfő, hogy a következő kormányalakítás feltételéül szabja, hogy a szélsőjobboldali alakulat ne legyen benne.

Bár egyes álláspontok szerint vagy előre hozott választások jönnek, vagy PSD–AUR-kormány, igazából a kettő nem zárja ki egymást, sőt. A felmérések alapján az előre hozott választások nyomán csak annyiban változnának a parlamenti erőviszonyok, hogy míg jelenleg még a PSD jelöltjét kellene kormányalakításra felkérni, lévén a szociáldemokraták rendelkeznek a legnagyobb frakcióval, a választások után az AUR kerülne ugyanebbe a helyzetbe – de továbbra is esélyes lenne a két párt közös kormányzása.

Nem véletlen, hogy sem a befektetők, sem az államfő nem szeretne idő előtti választásokat.

Persze

Ami veszélyes és felelőtlen kísérlet volna – ha nem muszáj, nem kellene egy ilyen kaland következményeinek kitenni az ország polgárait, amikor már a patthelyzet fenntartása is tovább rontja Románia megítélését a befektetők és a hitelezők szemében, amit a polgárok is megéreznek a zsebükön.

Bárhogy is alakul, annyi bizton kijelenthető, hogy a román politikai osztály „européer tagozata” az újabb kormányalakítási színjátékkal újfent az AUR malmára hajtotta a vizet, és ismét csak alaposan lejáratta magát.

És ehhez most még az amerikaiak sem kellettek.