„Mi tehet egy édesanya, ha törődéssel, áldozathozatallal neveli fel gyermekét, és az hálátlanul alig méltatja néhanap egy rövidke telefonhívásra? Kimondom: az én egyetlenem nem törődik velem. Tanácsolták, hogy keressem én, hát azt nem, mégiscsak én vagyok az idősebb! Szegény szívem, megszakad...”
2015. május 09., 14:232015. május 09., 14:23
A fenti sorok egy igen hosszú üzenetben érkeztek. Feladója – egy hatvanas éveiben járó nyugdíjas asszony. Egyedülálló szülőként, sok nélkülözéssel készítette fel az életre kislányát. Panaszosan írja, milyen fájdalommal éli meg gyermekének hiányát a mindennapokban, valamint szinte elviselhetetlenül az ünnepnapokon. Szerinte az elszakadás akkor kezdődött, amikor veje, akit többek közt érzéketlennek minősít, „színre lépett”. Bármennyire is keserű és panaszos hangvételű a levél, zárómondata biztató: „Vajon van a problémámra gyógyír?”
Noha olykor hézagosnak ítéljük meg kapcsolatainkat felnőtt gyermekeinkkel, mégsem beszélhetünk törésről. A lelki kötelék láthatatlan, élő kapocsként létezik bennünk, gyermekben és szülőben egyaránt. Ahhoz, hogy meg tudjuk oldani a felbukkanó félreértéseket, kíméletlen őszinteséggel szükséges tisztáznunk a konfliktust okozó problémákat. Ez három szerepből tevődik össze: áldozat, támadó és megmentő. A szerepek azon álarcaink, amelyeket akár felváltva is hordunk, téves azonosulásból. A levélíró, amikor fiatalon megözvegyült, először áldozatként élte meg önmagát. Úgy tudott felülkerekedni a szerepén, hogy lánya megmentőjének képzelte magát. Amíg gyermeke vele élt, gondoskodnia kellett róla, így megőrizte áldozati szerepét. A támadó szerepét akkor öltötte magára, amikor lánya szerelmes lett, majd megházasodva elköltözött, hogy saját családot alapítson. Veszteségként élte meg felnőtt lánya önállósulását, annak férjét kemény szavakkal illeti, hiszen „elvette” tőle élete értelmét. Feltételezhető, hogy lánya nem akar belefolyni a szerepjátékba, és ezt az állapotot erős távolságtartással jelzi, hogy megőrizze magánélete békéjét. Valószínű, szintén fájdalmasan éli meg ezt a vállalt csendet maga és édesanyja között.
Roppant kimerítő a játszmák rögeszméjének szorításában élni! Olyan negatív érzelmi struktúrákat eredményeznek ezek a szerepek, amelyekért külső tényezőket tehetünk felelőssé. Amíg nem látjuk be, hogy a problémáinkért mi is felelősek lehetünk, addig szenvedünk. Ha pedig másokra hárítjuk a felelősséget, bizony megrekedünk ezekben a rögeszmékben. A hölgy utolsó mondatában intuitívan megfogalmazta azt, hogy ez az ő problémája. Agyógyír tehát, amit keres, őbenne van, saját hozzáállásában. S he ezt felismeri, feloldhatja a kialakult konfliktust. Tény, hogy gyermekeink előbb-utóbb felnőnek, mert ez az élet rendje... Mi hát a teendő? Célokat találni, tenni önmagunkért, hogy örömmel teljenek napjaink. Ne a gyermekünktől várjuk el, hogy szórakoztasson magányukban, hiszen neki is megvan a maga küzdelmes élete. Örülhetünk, amikor felhív, vagy együtt tölthetjük időnket, még ha azt kevésnek is érezzük. Eredendő emberi jóságunkból fakadjon az, ahogyan kommunikálunk vele (vagy bárki mással), s ez az egyenlőségen, az együttérzésen és ne az önsajnáló monológunkon alapuljon. Ettől a másik fél tehetetlenségében elmenekül. A szíve választottját a szerető szülőnek illik elfogadni, bízva utódja döntésében. Minek megmérgezni önzésből gyermekünk házasságát? Ha elfelednénk, vegyünk példát a madarakról: etetik, szárnyat bontani tanítják fiókáikat, aztán egyszer csak végleg kirepülnek, hogy saját fészküket rakják. Senki sem látott sértődött-büntető anyamadarat. Az életnek diadalmaskodnia kell a szeretet által!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!