„Mi tehet egy édesanya, ha törődéssel, áldozathozatallal neveli fel gyermekét, és az hálátlanul alig méltatja néhanap egy rövidke telefonhívásra? Kimondom: az én egyetlenem nem törődik velem. Tanácsolták, hogy keressem én, hát azt nem, mégiscsak én vagyok az idősebb! Szegény szívem, megszakad...”
2015. május 09., 14:232015. május 09., 14:23
A fenti sorok egy igen hosszú üzenetben érkeztek. Feladója – egy hatvanas éveiben járó nyugdíjas asszony. Egyedülálló szülőként, sok nélkülözéssel készítette fel az életre kislányát. Panaszosan írja, milyen fájdalommal éli meg gyermekének hiányát a mindennapokban, valamint szinte elviselhetetlenül az ünnepnapokon. Szerinte az elszakadás akkor kezdődött, amikor veje, akit többek közt érzéketlennek minősít, „színre lépett”. Bármennyire is keserű és panaszos hangvételű a levél, zárómondata biztató: „Vajon van a problémámra gyógyír?”
Noha olykor hézagosnak ítéljük meg kapcsolatainkat felnőtt gyermekeinkkel, mégsem beszélhetünk törésről. A lelki kötelék láthatatlan, élő kapocsként létezik bennünk, gyermekben és szülőben egyaránt. Ahhoz, hogy meg tudjuk oldani a felbukkanó félreértéseket, kíméletlen őszinteséggel szükséges tisztáznunk a konfliktust okozó problémákat. Ez három szerepből tevődik össze: áldozat, támadó és megmentő. A szerepek azon álarcaink, amelyeket akár felváltva is hordunk, téves azonosulásból. A levélíró, amikor fiatalon megözvegyült, először áldozatként élte meg önmagát. Úgy tudott felülkerekedni a szerepén, hogy lánya megmentőjének képzelte magát. Amíg gyermeke vele élt, gondoskodnia kellett róla, így megőrizte áldozati szerepét. A támadó szerepét akkor öltötte magára, amikor lánya szerelmes lett, majd megházasodva elköltözött, hogy saját családot alapítson. Veszteségként élte meg felnőtt lánya önállósulását, annak férjét kemény szavakkal illeti, hiszen „elvette” tőle élete értelmét. Feltételezhető, hogy lánya nem akar belefolyni a szerepjátékba, és ezt az állapotot erős távolságtartással jelzi, hogy megőrizze magánélete békéjét. Valószínű, szintén fájdalmasan éli meg ezt a vállalt csendet maga és édesanyja között.
Roppant kimerítő a játszmák rögeszméjének szorításában élni! Olyan negatív érzelmi struktúrákat eredményeznek ezek a szerepek, amelyekért külső tényezőket tehetünk felelőssé. Amíg nem látjuk be, hogy a problémáinkért mi is felelősek lehetünk, addig szenvedünk. Ha pedig másokra hárítjuk a felelősséget, bizony megrekedünk ezekben a rögeszmékben. A hölgy utolsó mondatában intuitívan megfogalmazta azt, hogy ez az ő problémája. Agyógyír tehát, amit keres, őbenne van, saját hozzáállásában. S he ezt felismeri, feloldhatja a kialakult konfliktust. Tény, hogy gyermekeink előbb-utóbb felnőnek, mert ez az élet rendje... Mi hát a teendő? Célokat találni, tenni önmagunkért, hogy örömmel teljenek napjaink. Ne a gyermekünktől várjuk el, hogy szórakoztasson magányukban, hiszen neki is megvan a maga küzdelmes élete. Örülhetünk, amikor felhív, vagy együtt tölthetjük időnket, még ha azt kevésnek is érezzük. Eredendő emberi jóságunkból fakadjon az, ahogyan kommunikálunk vele (vagy bárki mással), s ez az egyenlőségen, az együttérzésen és ne az önsajnáló monológunkon alapuljon. Ettől a másik fél tehetetlenségében elmenekül. A szíve választottját a szerető szülőnek illik elfogadni, bízva utódja döntésében. Minek megmérgezni önzésből gyermekünk házasságát? Ha elfelednénk, vegyünk példát a madarakról: etetik, szárnyat bontani tanítják fiókáikat, aztán egyszer csak végleg kirepülnek, hogy saját fészküket rakják. Senki sem látott sértődött-büntető anyamadarat. Az életnek diadalmaskodnia kell a szeretet által!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.
A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.
„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.
Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.
A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.
A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac
Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!