A Kék Bálna és a személyes biztonság

A Kék Bálna nevű médiahisztéria kapcsán a román hatóságok és intézmények közleményeket fogalmaznak meg. A hangzatos felhívások mögött általános és elnagyolt cselekvési tervek állnak. A román rendőrség az internetezés veszélyeire figyelmeztet, a tanügy-minisztérium több szakminisztérium bevonását ígéri, mintegy jelezve, hogy a megoldás másvalakikre tartozik. Az ortodox egyház az öngyilkosságot fontolgató gyermekeknek a szülők iránti felelősségérzetét kéri számon, arra világítva rá, hogy aki ilyesmit állít, semmit nem tud az öngyilkosság lelki állapotáról. A román miniszterelnök a Moldovai Köztársaság kormányfőjével folytatott megbeszélését követően sajtóértekezleten először azt mondja, hogy a kérdés nem neki szólt, majd a felelősséget simán áthárítja a médiára, a civil szervezetekre és az állami intézményekre. Úgy véli, a probléma megoldása a kommunikációban rejlik, és rögtön kéri az újabb újságírói kérdést. Ehhez képest üdítően és hősiesen hangzik a moldovai miniszterelnök reagálása, aki a kérdés kapcsán többször is hangsúlyozza a társadalom és a politikum közös fellépésének fontosságát: „mi meghoztuk az összes szükséges intézkedést, megpróbáltunk beszélgetni a gyermekekkel, a szülőkkel, megpróbálunk beszélni a tanárokkal. Az iskolákkal közösen kidolgozunk egy komplex megközelítést. Felnőttek vagyunk, tehát nekünk kell felelősként cselekednünk”. A moldvai politikus rátapint a lényegre: „a gyermekeknek meg kell tanulniuk megkülönböztetni a világhálón a jót a rossztól.”

Mindeközben egyesek elérkezettnek látják az időt a teljes cenzúrázáshoz, azaz felmelegítenék a Big Brother-tör­vény­kez­deményezések széles körű kiterjesztését a világhálóra. A másik véglet szerint a városi legendákra vadászó újságírók a történetet inkább médiakacsa jellegű hírként tálalják: a rendőrségi figyelmeztetéseken és a távoli Oroszországbeli történeteken kívül semmi kézzelfogható veszély nincs. Közelebb állnak a valósághoz a YouTube fiatalkorú filmkészítői, akik kortárs tanácsadásként indult mozgalom keretében próbálják óvni társaikat a Kék Bálna-szerű játékok veszélyeitől.

Álhírek burjánzása

Vajon hogyan tudunk eligazodni e sűrű szövevényben? Mit tehet a szülő, a pedagógus és az iskolapszichológus? Kollégákkal beszélgetve azon gondolkoztunk, vajon mi a felelősségünk és lehetőségünk e történetben. Egyértelmű, hogy valamit tenni kell, és a lehetséges veszélyekkel szemben készen kell állni. Első látásra világos: gyermekeink ellen egy jól kitervelt, gonosz és szervezett támadással állunk szemben.

Pszichológusként és tanárként azonban tudomásul kell vennünk, hogy az igazság kiderítése nem a mi feladatunk. Érdekes jelenség, hogy amíg megpróbáltuk „kinyomozni”, miről szól a történet, elég volt megkérdezni néhány gyereket, és ők szívesen tájékoztattak. És ez nem véletlen.

Ha nem is vagyunk képesek eldönteni, mi állhat a történtek hátterében, a jelenséget ismerjük, és azt is tudjuk, hogy ezek nem új keletűek. Vagyis védtelenek vagyunk az álhírekkel és azok burjánzásával szemben.

Ahogyan Schiaparelli mars­csatornái elég okot adtak egy teljes marslakó civilizáció elképzelésére, vagy Orson Welles fiatalkori rendezői ambíciója a Világok harca című rádiószínház előadásával megmutatta, hogy az emberek szinte mindent elhisznek, ma ugyanúgy nézünk ki a fejünkből, amikor a Kék Bálnáról szóló híreket olvassuk. Ezzel kapcsolatban ma még egy dolgot nem tudunk: az utókor azért fog bennünket kinevetni, mert naivan elhittünk egy médiakacsát, vagy azért, mert hitetlenkedtünk egy valós dráma fölött?

Amit tehetünk: több forrásból tájékozódunk. Odafigyelünk, hogy az információ kitől származik, ki áll mögötte. Erre kell tehát gyerekeinket is megtanítani, hogy időben és jól válasszanak.

Biztonságos internethasználat

A felnőtt felelőssége abban is rejlik, hogy biztosítani tudja-e a gyerekek biztonságos internethasználatát. Egyidőben kell ellenőrizni és korlátozni, hiszen ami a világhálón elérhető, az nem mind válik a gyermek hasznára. Nemcsak az öngyilkosságra buzdító játékokról van itt szó, hanem a pornográf, a horror vagy a cenzúrázatlan viselkedést és nyelvezetet használó tartalmak is egyaránt károsak és veszélyesek. Ezektől kell megvédenünk gyerekeinket, de ehhez a felnőttnek is tanulnia kell. Egy szülő részéről az nem érv, hogy nem ért a számítógép kezeléséhez. Az ő felelőssége, hogy szakember segítségét kérje, aki képes elvégezni azokat a beállításokat, amelyekkel gyerekeink megvédhetőek a veszélyes tartalmaktól. Érdekes, hogy még soha nem hallottam olyan szülőt, aki azt mondta volna: a gáztűzhelyek veszélyével szemben nem lehet megvédeni a gyermekeket, pedig a legtöbben nem vagyunk gázszerelők.

Ne legyünk manipulálhatóak

Arról is beszélnünk kell, hogy a gyermekeket ténylegesen veszélyezteti-e az öngyilkosság gondolata. Ez nem érthetetlen jelenség, hanem olyan helyzet, amelynek jelei felismerhetőek. A gyerekre való odafigyelés minden ilyen tragédiát megelőzhet. Minden gyanús jelnek arra kell késztetnie a szülőt, hogy idejében szakember segítéségét kérje. Közben elgondolkodhatunk azon, hogy – eltérő módon ugyan, de – valamennyien manipulálhatóak vagyunk. Gondolkozzunk el azon, melyek azok a dolgok, amelyekre automatikusan reagálunk. Megtépázott idegeinknek elég az adott húrt megpengetni, máris fejest ugrunk a csapdába. Érdemes kideríteni, ki az, aki manipulálni tud bennünket. Meg fogunk lepődni: pont azok képesek, akiket szeretünk. Sokszor ezek éppen saját gyerekeink. Fontos tehát megtanítani őket is, hogyan ismerhetik fel a manipulációs kísérleteket.

A hírek és adatok helyes értelmezése, a biztonságos internet­használat, a gyermekek érzelmi sérülékenysége és manipulálhatósága mind olyan dolgok, amelyekkel sokan hadilábon állunk. Amíg mi e területeken védekezünk a Kék Bálna kihívása ellen, addig a nyomozóhatóságoknak és az oknyomozó újságíróknak lesz idejük kideríteni az igazságot. Addig is nagyobb biztonságban tudhatjuk gyermekeinket és végső soron magunkat is.

A szerző pszichológus és pszichoterapeuta