Hirdetés

Torockó, ahol kétszer kel fel a nap

Turisták Torockón: a vendégek egymásnak adják a kilincset a felújított vendégházakban •  Fotó: Gligor Róbert László

Turisták Torockón: a vendégek egymásnak adják a kilincset a felújított vendégházakban

Fotó: Gligor Róbert László

A Székelykő és az Ordaskő sziklafalainak védelmében fekvő községet mintegy 600 lélek lakja, s ebből több mint négyszázan magyarok. Sok fiatal család panziót működtet Torockón, viszont nem ott él. A Fehér megyei helységet érintetlen, eredeti, hagyományos berendezkedése és nem mindennapi természeti adottságai miatt látogatják sokan.

Kádár Hanga

2017. október 21., 22:112017. október 21., 22:11

2017. október 21., 22:182017. október 21., 22:18

A tiszta, éles levegő már-már csíp, az est hűvösébe friss tüzelő kéményfüstje vág, a fű másként zöld, a fával fűtött csempekályha melege bolyhos, bőr alá mászó, a vacsora kovászos uborkája után most is vágyunk – ilyen körülmények közé érkeztünk meg a hétvégén Torockóra, Erdély egyik legszebb községközpontjába, amelyhez Torockószentgyörgy falu tartozik. A településen már a római korban őrszolgálat működött a Székelykő csúcsán, amelynek jelzőtüzét a környéken könnyen észre lehetett venni. Később szláv eredetű népek szivárogtak be ide hadakozás nélkül – mint ahogy sok más félreeső erdélyi településre is –, amelyek csendben, feltűnés nélkül igyekezték élni mindennapjaikat.

Fehérre meszelt házak, gondosan ápolt udvarok. Torockó számos házának falán díszeleg az Europa Nostra-díj emlékérme •  Fotó: Bíró István Galéria

Fehérre meszelt házak, gondosan ápolt udvarok. Torockó számos házának falán díszeleg az Europa Nostra-díj emlékérme

Fotó: Bíró István

A régen Toroszkónak írt község neve is szláv eredetű: a troszk vaskövet, vassalakot jelent, a szláv ow képző pedig a magyar i vagy s képzőnek felel meg. A név jelentése máris elárulja a torockóiak ősi foglalkozását a helység természeti kincseinek tudatában: bár a készlet a 19. században kimerült, hosszú időn keresztül vasat, vasércet bányásztak. Történészek szerint már a szlávok is ezzel foglalkoztak az erdő kitermelése és az állattartás mellett, a falu azonban sokáig nem számított jelentős helységnek.

Hirdetés

A honfoglaló magyaroknak még a szlávok tanították meg néhány környékbeli település nevét, aztán idővel egy részük kihalt, illetve beolvadt a magyar törzsek közösségébe. Az Erdélyt megszálló magyar törzsek közül az Ákos nembeli Toroczkai család telepedett meg a völgyben, katonái a Székelykő csúcsáról vigyázták a környéket az 1117 méteres Várkő nevű csúcsra épített várból, aminek ma már csak néhány alapköve látható. A 13. század derekán zajló tatárjárás idején az ellenség teljesen lerombolta a várat, az ostrom alól a lakosságot azonban kézdi székelyek mentették fel, így királyi rendelettel székelyek kapták meg a várat, amelyet kijavítottak és később sikeresen megvédtek a második tatárjárás idején.

Az unitáriusok puritán egyszerűségű temploma uralja a falu központját, de a környéket is •  Fotó: Kádár Hanga Galéria

Az unitáriusok puritán egyszerűségű temploma uralja a falu központját, de a környéket is

Fotó: Kádár Hanga

III. Endre a tatárok és kunok által megfogyatkozott lakosság létszámának növelésére a 13. században német ajkú bányászokat telepített a faluba. A 14. században Torockót már bányavárosként emlegetik mezővárosként működő vásártartási joggal. A település vasérckészlete azonban az 1800-as évek végére kimerült.

Torockó a turizmustérképen

Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében részletesen ecseteli, hogyan vált unitáriussá a kezdetben többnyire római katolikus vallású lakosság. Egy Peterd falubelinek megtetszett a helyi unitáriusok anyanyelven történő, puritán egyszerűséggel zajló szertartása, a férfi pedig vasárnaponként mindig elvitt magával egy-két torockóit a templomba, akiknek a misztikus mélységek nélküli istentisztelet sokkal inkább a szívükhöz nőtt, végül a bányászok unitárius papot kértek maguknak és áttértek az új hitre.

Szabó Zsolt kolozsvári irodalom- és helytörténésznek régóta szívügye számos délnyugat-erdélyi falu, köztük Torockó is.

•  Fotó: Kádár Hanga Galéria

Fotó: Kádár Hanga

Tartalmas mesélés közben vezet végig a falun:

az unitárius parókián még Jókai Mór neves írónk is megszállt, a helyiek büszkék is erre: az eseményre utaló emléktábla díszeleg az unitárius parókia falán – jó magasan, hadd lássa minden arra járó.

Ott jártunkkor éppen a Babeş–Bolyai Tudományegyetem friss újságírószakos hallgatóinak gólyatábora zajlott az ifjúsági szabadidőközpontként működő Tóbiás Házban. Szabó Zsolt a Brassais Véndiák Alapítvány elnökeként elmondta: a központtól néhány lépésre található telek hosszú éveken keresztül üresen állt. Aztán a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum diákjai a Torockószentgyörgyön iskolába járt névadójuk emlékére összefogtak, és eldöntötték, felrázzák a falu turizmusát. Az 1700-as évek végén megépített jobbágyházat pályázati alapból és Tóbiás Károly torockói elszármazott anyagi támogatásával kibővítették, az istállót étkezdévé és konyhává alakították, hálószobákat, zuhanyzókat építtettek. Az épületegyüttes azóta nemcsak az újságíró-növendékek és oktatóik csapatösszerázó helyszíne, de matematika-, rajz- és néptánctáborok állandó otthona is. Az alapítvány többek közt holland, magyarországi, lengyel oktatási intézményekkel szervez cserediákprogramokat. A falu vendéglátóiparának egyik első ingatlana egész évben zsong: a történelembe szívesen visszatekintőknek kellemes élményt nyújt a régi házban megőrzött háromszáz éves gerendák és díszítő elemként megépített füles kemence látványa.

A Székelykő a hűvösebb őszi napokon is vonzza a természetkedvelőket •  Fotó: Kádár Hanga Galéria

A Székelykő a hűvösebb őszi napokon is vonzza a természetkedvelőket

Fotó: Kádár Hanga

Torockón csupán a központban néha elviharzó motorosok, személygépkocsik cáfolják, hogy itt sem állt meg az idő.

A község hangulata, elképesztően mély csendje és ékei azonban régi századokról mesélnek: a Tóbiás Háztól néhány lépésnyire fekvő, még vízzel tele mosómedence szélén mintha látnánk is a régi idők ott görnyedő, sulykoló asszonyait.

Ahogy a dombokra felnyúló utcákon emelkedünk, lenyűgöző, ritkán tapasztalható csend fogad, amit kutyaugatás, kakaskukorékolás is alig tör meg. A szűkös, félre eső utcácskákban a tiszta udvarokba lesünk be: a falu jelenlegi arculata az 1800-as években rögzült. A polgárosodás éveiből megmaradt, meseszerűen tarkálló piros muskátlis zöld ablakok gyakori díszei az öregesen megbillent és a frissen meszelt falú házaknak egyaránt. A falu egyik legkülönlegesebb értéke a Kárpát-medence egyik legrégebbi vidéki háza, amelynek ablaka felett ma is jól kiolvasható az 1668-as évszám. A mintegy 350 éves falusi viskóra vigyáznak: tapasztott falai, ha kicsit megsüllyedve is, de állnak, tönkrement zsupfedelét új zsindellyel helyettesítették.

Az apró ablakok odabent felújított kemencét rejtenek, amelyet szervezett falusétákon meg is mutatnak a turistáknak. Ugyancsak vén, hangulatos, többnyire kőházak közötti, szűk egy méter széles sikátoron rövidíthetünk a központ irányába, ahol az Europa Nostra-díj érméivel díszített házak szépségét egy, a látogató szemét hirtelen megkapó múlt századi tömbház töri meg. Szabó Zsolt felvilágosít: a falu egységes arculata miatt az oda nem illő tömbház lebontása is szóba került, ám a megvalósításig nem jutottak el.

Örökségvédelem a „magyar szigeten”

A Fehér megyében többségében magyar ajkú lakóival magyar szigetnek számító Torockó 1999-ben nyert Europa Nostra-díjat „38 hagyományos házból álló, egyedi népi építészeti együttesének kiváló helyreállításáért, amely szakmai körök kezdeményezésére, a legmagasabb műemlékvédelmi követelmények betartásával, határokon átnyúló támogatással és helyi elkötelezettség eredményeként valósult meg” – olvasható a község honlapján. Az Európai Unió műemlékvédelmi díját 1978 óta ítélik oda épített örökség, kultúrtáj, műtárgygyűjtemény, archeológiai feltárás kategóriákban, illetve a kulturális örökség területén készült kiemelkedő tanulmányért és az örökségvédelem terén kiemelkedő egyéni vagy közösségi teljesítményért. Évente legfeljebb hat érmet és harminc oklevelet ítélnek oda, a díjnyertes épületekre bronz plakett kerül.

A Tóbiás Ház májustól októberig lelkes táborozók ricsajától hangos •  Fotó: Kádár Hanga Galéria

A Tóbiás Ház májustól októberig lelkes táborozók ricsajától hangos

Fotó: Kádár Hanga

A Torockó Értékvédő Program éppen 1996-ban született meg, Torockó magyarországi testvértelepülésének, a budapesti Lipótváros akkori vezetőségének és a Transylvania Trust Alapítványnak köszönhetően.

A programnak köszönhetően akkor felújították és azóta is támogatják a falu egyedi építészeti örökségét.

A díj elnyerése után a látogatók száma gyorsan megnőtt, fiatal, lelkes vállalkozók alakították át vásárolt, örökölt ingatlanaikat panzióvá, a turisták pedig azóta is rendszeresen érkeznek megmászni a sziklákat, végigsétálni a fehérre meszelt, virágablakos házak között vagy éppen ejtőernyővel leereszkedni a hegyről.

A lehetőségeknek azonban még koránt sincs vége: hangulatos, változatos kocsmák várják a forrásvízre ráunt szomjazókat, a szintén a központban található Duna-ház pedig már négy éve kulturális Duna-napokat tart. A falu maroknyi, alig több mint 120-as létszámú román lakosságának ortodox temploma is a központban áll: a múlt század elején kötelezték a helyi önkormányzatot és lakosságot az istenháza megépítésére, amelynek kertje hosszú éveken keresztül gazosan állt, mivel sokáig nem élt ortodox felekezetű lakos. A templomnak most díszes kertje van, amelynek jó részét a pap engedély nélkül kanyarította ki a közterületből.

Szkíta öltözetű íjászok rendszeresen szerveznek versenyt a Székelykő lábánál •  Fotó: Kádár Hanga Galéria

Szkíta öltözetű íjászok rendszeresen szerveznek versenyt a Székelykő lábánál

Fotó: Kádár Hanga

A legnyugatibb székely végvár tövében

A forrásvizekre általában két jelzőt szokott mondani az ember: jéghideg és édes. A Torockó központjában található harsány buzogó azonban minden közhelyet bebizonyítva valóban édes és ihatóan hűs is. Nem csoda, hogy a szomját oltani akaró, hegyet mászó vagy falut barangoló látogatónak sokszor sorba kell állnia. A múzeumot szombati látogatásunk idején éppen zárva találtuk. Értesüléseink szerint azonban vasárnaponként nyitva találják az érdeklődők, akik egyebek mellett a helyi díszes viseletet és a település céhes múltjára utaló szűcsök, lakatosok, asztalosok hagyatékát nézhetik meg. Torockónak az idő múlásához való különös viszonyának újabb bizonyítéka, hogy a polgármesteri hivatal a mai napig a község első városházában működik, itt szorítottak helyet a múzeumnak is.

Az egyik legszebb erdélyi településen tett látogatás nem múlhat el a Székelykő meglátogatása nélkül: a hegyre vezető úton, díszes székelykapu csalogatja egy régi vízimalom megtekintésére a turistákat.

A tulajdonos megőrizte vízimolnár felmenőjének szakmai kellékeit is, amelyből kis kiállítást rendezett be a házában. A malomkerék mögött, az árokban pedig formás, már nagyra nőtt pisztrángok lubickoltak a szájtáti gyermekek örömére.

Szkíta íjászok és Double Rise

Bár a késő délutáni óra és a korai sötétedés nem engedte meg, hogy megmásszuk a sziklás ormot, a hegy tövében a domboldalon azonban különös jelenségre bukkantunk: magyar és székely zászló lobogott a tetőn akadály nélkül libegő szélben. Szkíta és hun öltözetbe burkolózott, lelkes íjászok versenyébe botlottunk, ahol a céltáblák előtt számos román ajkú fiatal is lelkesen próbálgatta tehetségét a festői falusi táj fölött, ahol kétszer kel fel nap. A Székelykő miatt a nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, a faluból nézve ugyanis úgy tűnik, visszabújik a Székelykő sziklái mögé, majd röviddel ezután újra előbukkan. Innen kapta a nevét a két éve, nyár elején zajló, tízezrek által látogatott Double Rise, angolul dupla felkelést jelentő erdélyi összművészeti fesztivál. A nap sokatmondó befejezéseként pedig a csak a széltől zajos tetőn állva egyszer csak felénk zendült az esti harangszó magabiztosan megerősítve az eddig arra járók haza hozott üzenetét: ha egyszer megláttad, még sokszor visszavágysz Erdély legnyugatibb székely végvárának tövébe.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés