Séta Szent László porai fölött

Bethlen Gábor, fejedelemmé választása után, rögtön megkezdte a felújítást, amelyet I. Rákóczi György is folytatott. Az 1660-as török támadáskor viszont a vár elveszett. Mihálka Nándor felvilágosít: a hővízzel körülvett vár védelme korántsem nevezhető csekélynek. Ezért ha a védők élelemkészlete nem fogyott volna el, a vár sokáig kitartott volna.

A 17. század végén sok más erőddel együtt a nagyváradi vár is az osztrák hatalom keze alá került, s bár elkezdték az épületek kijavítását, a szegényes anyagi források miatt nehezen haladtak a munkálatok. Közben a szabadságharc hevében II. Rákóczi Ferenc elfoglalta a várost, de a várat nem sikerült bevennie, így az építkezések a 18. század elejétől folytatódtak. Később a napóleoni háborúk ideje alatt francia hadifoglyokat őriztek a falak között. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a vár lakói Glasser tábornok vezetésével a szabadságharc oldalára álltak, aztán 1848. december 31-től, országgyűlési határozat alapján katonai bázisként használták az épületegyüttest.

Mihálka Nándor szerint ez már akkor fölöslegessé vált, amikor az osztrákok kiverték a törököt az országból. Addig azonban a magyar királyság területén a Tiszántúl legerősebb vára, egyik legfontosabb védelmi pontja volt.

Feléledt hagyaték

Még az 1880-as években felújították, a két világháború között pedig csendőriskola működött benne, a 20. században pedig hol átmeneti lágerként, hol valamilyen katonai létesítményként vagy raktárként használták. A műemlék állaga ezekben az években sokat romlott. Sokan valószínűsítik, hogy a Ceaşescu-rendszer idejében le akarták rombolni, bár erre utaló konkrét bizonyítékot máig nem találtak a történészek. Viszont a múlt század végén is végeztek minimális munkálatokat a vár körül, hogy legalább ne omoljon össze.

Nagyvárad ékességét a ma embere nem hagyta veszni: a város önkormányzata 2009-ben, illetve 2012-ben pályázott sikeresen a felújítására. A munkálatok 2015-ig tartottak, ez idő alatt 20 millió eurós keretet használtak fel az épületegyüttes helyreállítására, illetve ásatásokra, régészeti munkákra és a múzeum berendezésére. Az anyagi alap oroszlánrészét uniós forrásokból biztosították, Mihálka Nándor régész elmondása szerint a teljes összegből öt-öt százalékot a városi önkormányzat és a román kultuszminisztérium biztosított. A felújítási munkálatok jogát magyarországi cégek pályázták meg sikeresen: nyolc épületben 486 termet alakítottak ki, és kiépítették a teljes víz-, szennyvíz-, villany- és fűtéshálózatot is.

A múlt felett sétálva

– hangsúlyozta a régész. Ugyanis az eddig feltárt romok és tárgyi leletek még korántsem képezik a teljes váradi történelmi örökséget, hiszen számos felásatlan rész maradt a falak között és alatt, ehhez azonban újabb anyagi támogatásra lenne szükség. A fel nem tárt részekre vonatkozó terv kész van. Már csak megfelelő pályázati lehetőséget kell hozzá találni. A belső udvar nem csak fesztiváloknak, vásároknak ad otthont a belső udvar: csupán idén mintegy 300 ezer látogató volt kíváncsi a felújított épületegyüttesre, amelyből 60 ezren a múzeumba is betértek. Kiderült, időnként román turisták is érdeklődnek a vár iránt. „Mi minden látogatónak örülünk, de azt hiszem, nem feltétlenül a román turistáknak kell eladnunk mindezt. Nyilván a váradi vár is Románia történelmét képezi majd, de ez egyelőre a mi történelmünk. Természetes, hogy elsősorban magyar turisták érkeznek” – fűzte hozzá Mihálka Nándor.

Tizennyolc főállásbeli alkalmazott, köztük régészek, kurátorok serénykednek, hogy a hatalmas mennyiségű tárgyi lelet karbantartásával egy szelet múltat nyújthassanak a történelem kedvelőinek, akik a tárlatot magyar, román és angol nyelvű ismertetők mellett nézegethetik.

– beleborzong az ember, amikor rátör a felismerés, hogy ugyanezeket a tárgyakat a középkori és újkori magyar ember rongyolta a magas kőfalak tövében.

Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért.

A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató.