Rekordbúzatermés csúcsráfizetéssel

A kilencvenes évek elején mondta egyik beszélgetésünk alkalmával a jeles magyarországi mezőgazdasági szakíró, dr. Gonda Irén, hogy egy ország életszínvonalát, kultúráját leginkább termőföldjein lehet lemérni. Ahol gondozottak, szépen műveltek a földek, ott nemcsak a gazdaember él jól, hanem jól működik az ország: virágzik az ipar, a szolgáltatások, a kultúra, minden. A világot járt gazdamérnök-szakíró szavai mindig eszembe jutnak, amikor autózva a határt nézem.

Mint most is, Nagykároly felé tartva. Olyan farmereket keresek, akik a Belső-Erdélyből érkező, tengernyi megdolgozatlan, gazos parcellák látványához szokott szemnek szépen művelt kukorica-, napraforgó- vagy cukorrépatáblákat kínálnak. Aranysárga kalásztengert már nem, az augusztus végén már a múlté. Megvallom, azért szeretem a Partiumnak ezt a gazdag csücskét, mert ilyen szépen megművelt földeket szinte sehol nem látni Erdélyben.

 Bő választék farmokból

Vénig Zoltán agronómus a bőség zavarában szenved, amikor arra kérem, látogassunk el egy-két olyan farmra, ahol nemcsak átvészelték az elmúlt két évtized sovány esztendeit, hanem gyarapodni is tudtak. A nyolcvanas évek derekától előbb termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban, majd a rendszerváltás után a gazdák összefogásával létrehozott társulásokban és részvénytársaságokban tevékenykedő szakember remek idegenvezető. „A környező sváb falvak példáit ma már tanítani kellene gazdaképző iskolákban. A kilencvenes évek eleji bizonytalanság után ők voltak az elsők, akik rájöttek: nem lehet büntetlenül szétverni mindent, amit azelőtt évtizedek során hoztak össze. A legtöbb helyen egy-egy agronómus vezetésével és a 36-os törvény alapján a termelőszövetkezetek társulásokká alakultak át, a volt gépállomásokból pedig részvénytársaságok lettek. Bíztak egymásban, és bíztak szakembereikben, akikkel évekig együtt dolgoztak. Merem állítani, hogy a Nagykároly környéki mintegy 20 ezer hektár szántóföldön 15-20 évvel ezelőtt létrejött, 300-400 hektártól 3 ezer hektárig terjedő mezőgazdasági nagyüzemek Erdély legjobb farmjai. És nemcsak azért, mert itt vannak Szatmár megye kiváló minőségű földjei, hanem azért is, mert a közös gazdaságok napi munkájukban megőrizték a sváb emberekre jellemző alaposságot, szorgalmat és kitartást” – magyarázza kísérőm, aki a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) területi képviselőjeként minden faluban megfordult gazdaköröket, gazdanapokat, tanfolyamokat szervezve.

 Ilyen még nem volt: eladhatatlan a búza

Nagykároly, Csalános, Mezőpetri, Kaplony, Kálmánd, Mezőfény – valamennyi sváb településen van legalább egy, zömében gabonatermesztéssel foglalkozó mezőgazdasági nagyüzem, és több helyen jól menő állattenyésztő üzemek is kezdenek felzárkózni a nagy farmok közé. Nemrég fejeződött be a kalászosok betakarítása, az agronómusok megfeszített tempója alábbhagyott, így aki tehette, elhúzott egy-egy rövid nyaralásra. A környék legnagyobb üzeméhez így nincs szerencsém, pedig a mintegy 3 ezer hektáron gazdálkodó nagykárolyi társulás magyar főmérnöke sokat mesélhetne arról, miként lehet talpon maradni rekordmennyiségű gabonát termő évben is.

Nem elírás ez, furcsa világ kísérti ma Romániát: az utóbbi évtized legnagyobb termése miatt eladhatatlan a búza, erről szólt az államfő és miniszterelnök napi szóváltása is, miközben egymásra kenik a felelősséget, beismerve, hogy a román állami adminisztráció semmit sem tud érdemben kezelni, legkevésbé a mezőgazdasági túltermelés válságát. Pedig elég lenne felütni a Bibliát, és elolvasni József történetét, ahol a hét gazdag esztendőben a fáraó begyűjtötte a gabonatöbbletet, hogy legyen belőle a sovány évekre is. A több ezer éves bibliai történetre alapozó állami intervenció intézményéről a jelek szerint még nem hallottak a Dâmboviþa partján, így nem is tudnak mit kezdeni a termelők számára elviselhetetlen, tonnánkénti 600 lejre zuhant búzaárral, amely nagy hozamok esetében sem fedezi a termelői önköltséget.

„Olyan még nem volt, hogy augusztus végére összeomoljon a gabonapiac, és ne lehessen adni, venni semmit” – mondja a magyar határ közelében fekvő Mezőfény volt mezőgazdasági gépállomásának vezető szakembere, az 52 éves Pelok Levente. Az 1996 óta mezőgazdasági részvénytársaságként működő egykori Agromec gépállomás technológusa szerint egyetlen dolgot tehetnek: kivárják, amíg történik valami a gabonapiacon. A búza ára a tavalyi felére esett vissza, a hektárátlagban megtermelt 5700 kiló kenyérgabona a jelenlegi 60 banis felvásárlási árral nem éri el a 4000 lejes hektáronkénti önköltségi árat sem. A tavalyi nagy szárazság miatt a jóval alacsonyabb 4300 kg átlagtermés sokkal jövedelmezőbb volt, mint a 30 százalékkal magasabb idei hozam.

 Mentőöv: több lábon állni

Bár a 400 hektáron termelő mezőfényi részvénytársaság még a szomszédos, 900 hektáros társulás mellett is eltörpül, a változó piacok ellenére is szolid lábakon áll. Vendéglátónk szerint ennek magyarázata, hogy mindig addig nyújtózkodtak, amíg a takaró ért. Jobb években, amikor ára volt a gabonának, igyekeztek beruházni a gépparkba: a régi traktorokat újították fel, vagy több tízezer euróért vásároltak újat. Ma a géppark kifogástalan állapotban van. Pelók szerint már csak emlék a kilencvenes évek eleji rémálom, amikor a tucatnyi traktornak két-három jó akkuja volt, és gépeik akkor robbantak le, amikor legkevésbé várta az ember. Az utóbbi két évtizedben évről évre építkeztek. Inkább önerőből, a nagyobb farmok pedig pályázatokból is. Bárhova látogasson az ember, a nagyüzemeknek a felszereltsége, gépparkja már nyugatabbra is megállná a helyét.

Kérdésemre, hogy ha már ilyen nehéz a helyzet, mit érdemes termelni, mindkét agronómus elmosolyodik. A mezőgazdaság kicsit a lutrihoz hasonlít: a kedvező időjárás, a jó technológia és a szakértelem mellett szerencse kell hozzá. Ezért a tapasztalt farmvezetők soha nem tesznek egyetlen lóra, magyarázza a mezőfényi agrármérnök: „A vetésforgó követelményeit betartva nagyjából minden évben négy-ötféle szántóföldi növényt termesztünk. Ez a több lábon állás menti meg az üzemet és a 220 részvényes osztalékát. Van, amikor a búza a húzóerő, más évben a napraforgó, a cukorrépa vagy a szója. Soha nem lehet tudni, milyen a piac.”

Az idei túltermelés azzal is magyarázható, hogy a tavalyi nagy szárazság miatt megemelkedett búza- és napraforgóárak miatt sokkal többet vetettek ezekből a növényekből. Akinek nincs jobb áron eladható más terménye, tartalékok híján ilyenkor nehéz helyzetbe kerülhet. Mint kiderül, voltak már ehhez hasonló mélypontok, a környező falvak jól menő nagyüzemeinek titka pedig épp abban rejlik, hogy agronómusaik legalább annyira dörzsöltek, mint a román piac.

 Nyerő üzemek

„Ahol nincsenek társulások, mezőgazdasági nagyüzemek, ott esélytelenné válik a gazdák boldogulása” – magyarázza Vénig Zoltán. Nagykároly környékén a kilencvenes évek elején önállósodott legtöbb gazda visszatért földjével a nagyüzembe, miután rájött, hogy megfelelő felszerelés hiányában szélmalomharcra kényszerül. A szakemberek szerint gabona- és egyéb szántóföldi növénytermesztésből ma már tíz hektáron sem lehet megélni. Egyetlen lehetőség lenne a zöldségtermesztés, a zöldségdömping miatt a kisebb tételben megtermelt végtermék viszontmég nehezebben eladható. A gazdasági környezet, a különböző növényvédő szereket, gyomirtókat és jó minőségű, nagy hozamra képes vetőmagot kínáló nemzetközi cégek árajánlatai is a közép- és nagyüzemeknek kedveznek.

Vénig szerint csak egy mezőgazdasági üzem képes megfelelő termesztési technológiákat alkalmazni a szükséges géppark és szakembergárda segítségével. Azok a gazdák tudnak versenyképessé válni, akik az önellátáson túllépve minden szempontból megfelelnek a piac követelményeinek. A mezőfényi szakember szerint örvendetes, hogy a zömében télen szervezett vetőmag- és növényvédőszer-bemutatók alkalmával összegyűlő farmerek körében egyre több az egyéni termelő, aki saját mezőgazdasági vállalkozásában látja az érvényesülés lehetőségét. Vidékükön az ilyen gazdák azért is boldogulnak könnyebben, mert hiányzó mezőgépeiket kiegészíthetik a nagyüzemek bérmunkájával.

A mezőgazdaságot sújtó napi gondok ellenére Pelok szerint vitathatatlan a hazai agrárágazat fejlődése, ami még látványosabb lehetne, ha átlátható agrárpolitikával társulna. Ehelyett azonban a termelők magukra maradva keresik a túlélésükhöz szükséges mentőövet. Ez lehet a területalapú támogatás, amely enyhítheti a ráfizetést, vagy éppen a kimaradó profitot pótolja, de ebbe a körbe tartozik egy kis szerencsével összehozott szerződés a jobb árat kínáló felvásárlóval vagy olyan vegyszerbeszállítóval, akinek terményben lehet fizetni. A rendszerben csak az marad talpon, aki képes kiismerni ezt a kusza piacot. Többek között azzal, hogy télre vagy tavaszra tárolja gabonáját. Ahogy a környező farmokhoz hasonlóan Pelokék is teszik.