Brüsszel: a kafkai hivatalnokgyár és a sok sör törvényt bontó ereje

Ők leginkább nem belgák, és nemcsak azért, mert a város lakosságának mintegy fele külföldi gyökerekkel bír, valamint az eurokrata és a turista is sok, hanem mert a rossz nyelvek szerint a belgák csak akkor belgák, amikor olyasvalami történik, amiért büszkének kell lenni Belgiumra. Ha nem kell odaállni, akkor viszont flamandok és vallonok. Sógor Csaba európai parlamenti képviselő meghívására, amolyan munkalátogatás gyanánt szűkre szabott két napot töltött Brüsszelben e sorok szerzője. Ezalatt nyilván látott több kötelező látnivalót – a Grand Place-t, a Királyi Palotát, a Hotel de Ville-t, a Maneken Pist, a Bartók-szobrot –, amelyekről bővebb tudásért az útikönyvek felütését javasolja a kedves olvasónak, mert úgy látja, ennyi idő inkább impressziók megfogalmazására elegendő. Nézzük.

Nem szól ránk a házmester

De a házelnök mindenképp, ha jó sorsunk úgy hozza, hogy bőbeszédű EP-képviselők vagyunk, és két percnél többet óhajtanánk szólni valamilyen nemes ügy érdekében, mint például az uborka görbületének szöge vagy a gyöngéd disznóvágás. De a finom iróniát félretéve: betekintve a parlamenti munkába, kiderül, hogy röviden, összeszedetten és ráadásul logikus-értelmesen szólni nem könnyű, sokaknak nem is sikerül.

Bábeli és egyben kafkai hely az Európai Parlament, precíz, óraműszerű hivatalnokgyár. Minden működik, halkan, nyugodtan, liftek indulnak a magasba és csöngenek diszkréten alá, úgy tűnik, végeérhetetlenül, sötét, jól szabott zakókat viselő kortalan emberek mennek ruganyosan és céltudatosan valahová, amolyan kiegyensúlyozott sietséggel, ami nem izzaszt ugyan meg, de nem tűnik lustának sem, ami az önnön fontosságukat megélő emberek sajátja. Amit mi látunk, az persze inkább amolyan látványpark: a legkülönfélébb nyelveket beszélő látogatócsoportok mindenütt, fogadásukra siető, fotómasinák előtt pózoló jólfésülten mosolygó politikusok. Bár az is lehet, hogy csupán hivatalnokok, nehéz különbséget tenni, uniform, megtervezett, impozáns világ ez, az ott dolgozóknak is hetekbe kerül, míg egyáltalán megtanulnak tájékozódni a szövevényes folyosókon. Sokan dolgoznak itt, hatalmas rendben: a 751 képviselő mellett a funkcionáriusokat és a kisegítő személyzetet is beleszámítva több mint hatezren. Fegyelemnek kell tehát lenni, hogy működhessen a gépezet: minden előre látható, előre kiszámítható. A mellénk rendelt idegenvezető azt mondja, hatalmas a bürokrácia, de nagyon jól szervezett: tíz éve dolgozik itt, de olyat még nem tapasztalt, hogy valami az utolsó percen változzon. A napirendre kerülő ügyek is kilencvenkilenc százalékban előre eldöntöttek, ami szükséges is, hisz nagyon gyorsan kell szavazniuk az arra jogosultaknak. Nincs jobb és baloldal, ellenzék-többség, mint egy hagyományos parlamentben, a politikai (és nem nemzeti) hovatartozásuk alapján alkotnak csoportokat a képviselők. Az Európai Parlamentben jelenleg hét képviselőcsoport működik, minden képviselő csak egy képviselőcsoporthoz tartozhat. A vita a parlament véleményének kialakításáért folyik, és fontos, hogy erős, széles támogatottságú üzeneteket küldjenek a másik két nagy intézménynek, a bizottságnak és a tanácsnak. Mindig az adott téma határozza meg a szövetségek létrejöttét: a parlament három nagy képviselőcsoportja (a néppártiak, a szocialisták és a konzervatívok) a fontos szavazások előtt általában megegyezésre törekednek, és együtt szavazzák meg a kompromisszumos javaslatot.

Csilingel, amerre jár

Milyen az EP-ben dolgozni? – kérdezzük középkorú román idegenvezetőnket, aki azt mondja, minthogy itthon közalkalmozottként, iskolai tanárnőként dolgozott, ezt most nagyon értékeli. A kiszámíthatóság, a biztos életvitel adta nyugalom sokat jelent számára. A fizetése itthoni szemmel soknak tűnhet, ám odakint igen drága az élet, a lakhatásért például minimum havi ezer eurót kell fizetni – az viszont igazán nagyszerű, hogy végre nem kell a számlák kiegyenlítésének sziszifuszi voltán idegeskednie. Az uniós intézményekben egy pályakezdő diplomás kezdő fizetése – adminisztrátori pozícióban – 4000 euró körül van, de az asszisztensek (titkárok) is 2500 eurós fizetéssel kezdenek.

Úgy tűnik, azért képviselőinknek is sikerülhet az élet köznapi megpróbáltatásain felülemelkedve elsősorban a munkára koncentrálniuk, annak ellenére, hogy az utóbbi időben szigorúan büntetik a hiányzást, a jelenléti ív aláírásának, de a szavazógomb megnyomásának elmulasztását is, ráadásul a munkakör sokszor ijesztően sok utazással is jár. Az EP-képviselők fizetése 2009 óta egységes, 7000 euró körüli összeg, ezt mindenféle juttatások egészítik ki, mint általános költségtérítés (irodafenntartás, telefon stb.), utazási költségek, emellett szolgálatteljesítéskor 400 euró körüli napidíj jár nekik.

Ami befolyik, az mind kifolyik

Bár a Beatrice óta mi is egész egyszerűen meg bírjuk fogalmazni az emberi anyagcsere tagadhatatlan alapvonását, a brüsszeli városvezetés ezt a tudást láthatóvá is tette. A belvárosban ugyanis nyíltszíni piszoárok mindenfelé. Sok sör törvényt bont, templomok tövében, allékon, füves részeken egy G-alakú paraván mögé kell befáradnia feszülő hólyagú, ámde fesztelen férfiembernek, lába és feje búbja látszik ugyan, körülötte ott virul a nyüzsgő város, de lényeg, hogy nem marad dolgavégezetlenül. Legálisan pisál köztéren, hisz illegálisan valószínűleg úgyis megtenné, s a végtermék egyetlen földbe fúrt elvezető csatornában végzi, nem füvet-fát boldogít. Egyszerű és olcsó megoldás, bár női szemmel nézve kissé diszkriminatív. Sörkedvelő hölgyeknek ugyanis jóval nehezebb a dolguk, ők az ebben a kontextusban már-már hagyományosnak tekinthető tojtojvécéket használhatják, amelyekből jóval kevesebb látható. Ilyen már ez az anyatermészet, hogy ha az egyszerű, elvezető lyukas megoldást kellene választani, guggolnia kellene a paraván mögött a nőnek, ami, lássuk be, kevéssé összeegyeztethető a nyugati életstílussal.

Egyébként – nevezzük nevén, most így lenne jó – a pisilés vélhetőleg központi helyet foglal el a brüsszeli életvitelben és közgondolkodásban, az egyébként igen kicsi, alig hatvan centis, a sok turistától szabad szemmel alig látható Pisilő kisfiú (Maneken Pis) világhírű szobra mellett a szintén világhíres Delirium kocsmával átellenben ott van a Pisilő kislány szobra. Igaz, őt vasrács mögé zárták, azt mondják – a kislány a fennebb vázolt ősi módon végzi dolgát – állandóan fogdosták, és azért. Ennél valamivel már a pisilő kutya szobra is jobb helyzetben van, rá kevesen néznek ugyan, de ott szobrozik feltartott jobb hátsó lábbal egy viszonylag közeli utcasarkon.

Ide a sört

Vegyük szemügyre kicsit azt, aminek a fenti rész a folyománya. Tudjuk: a belga sörök nagyon jók. És még azt is elmondhatjuk: a helyszínen még annál is jobbak. Továbbá: kelet-európai mércével előzetes feltételezéseinknél is drágábbak. Szóval a sörözőkbe, különösen az óvárosban, ne kelet-európai mentalitással üljünk be, ne próbáljunk spórolni, még akkor sem, ha zsebünk keletien habkönnyű. Ha nehéz kihajolnunk korlátainkon, némi vigaszként szolgálhat, hogy amint megisszuk az első sört, máris el tudjuk engedni magunktól a kispénzűség nyomasztó gondolatát. Sok sörkülönlegesség ugyanis 8-9, nemritkán 11-13 fokos, ami könnyű búfelejtést hozhat, érdemes hát lassan kortyolgatni, akár a bort. Erre nagyszerű és kihagyhatatlan hely egy félreeső mellékutcában a már említett Delirium Tremens, amely belül minden képzeletet felülmúl, három emeleten vedelnek benne a jókedvű néptömegek, s kínálata felsorolhatatlan, elképesztő. Az ismert márkáktól a helyben főzöttekig a világos, sötét, sötétebb, középbarna, barna, szőke, halványszőke, közepes, erős, nagyon erős, meggyes, ilyen-olyan erjesztésű és még isten tudja miféle söröket kínálnak 4 és 15 euró közti árfekvésben. Cigizni Belgiumban is csak a kocsmák előtt lehet, így nagyon közvetlen az utcai hangulat, hajnaltájt pedig csikkben gázolva tarthat hazafelé a megfáradt görbeestéző.

A Delirium közelében van a Chez Léon étterem, a brüsszeliek egyik kedvenc helye, ahová meghívónk jóvoltából hetekkel korábbi helyfoglalással juthatunk be, miközben odakünn hosszú sorban várnak ürülő asztalra a vacsorázni vágyók. A Chez Léonban – amely kívülről szintén kicsinek tűnik, ám belül több emeletes labirintus – sokáig a ház alapjának területére kellett adót fizetni, ezért az emberek kis helyre felfele építkeztek. Belgiumban leginkább a fekete fazekakban felszolgált kagylót eszik az emberek nagy rajongással, és persze sültkrumplival, igazi kívül roppanós belül omlós belgával, amelyhez fogható állítólag kevés van a világon, bár azért az őszi, frissen szedett zeteváraljai pityókából készült mindenképp felveszi vele a versenyt.

És akkor még nem szóltunk a csokoládékról – a lépten-nyomon feltűnő, vonzó kirakatokkal ékesített csokoládéboltokról, ahol a legkiválóbb, legváltozatosabb, furcsa és még annál is furcsább ízesítésű csokoládékat kóstolhatjuk. Talán a legismertebb és legnevesebb a Leonidas csokimárka, jó néhány termékét ízleltük. Istenem, rágondolni is csupa öröm és boldogság.