Az Érmellék históriása

2006-ban jelent meg a Parti­umi füzetek sorozatban az Ér­mihályfalvi temetők című első önálló kötete, ezt 2007-ben a Nagy családok, fényes idők Érmihályfalván, 2013-ban az Utak a múltba című dokumentumkötetei követték, ugyanakkor társszerzője volt több helytörténeti kiadványnak is. A legnagyobb elismerésnek a 2007-ben kapott Fényes Elek-díjat tartja, amit Szatmárnémetiben vehetett át.

Az elmúlt években számtalan helytörténeti konferencián, szakmai találkozón vett részt. 2011-ben a nagyváradi honismereti találkozón a mihályfalvi református templom 520 éves harangjának történetéről és az azt övező legendáról beszélt.  Szintén abban az esztendőben a magyarországi Mezőhegyesen tartották a 17. Partiumi és Bánsági Honismereti Konferenciát, amelynek témája az Ipartörténet és nagybirtokok a történelmi Partiumban és Bánságban volt. „Itt találkoztam Ráday Mihállyal, az Unokáink sem fogják látni című népszerű televíziós műsor szerkesztőjével, ami nagy megtiszteltetés volt számomra” – mondta.

Lerombolt építészeti relikvia Kazinczy szülőfalujának határában

Ebben az időben történt, hogy egy történelmi jelentőségű téglahíddal lett szegényebb az Érmellék Kazinczy szülőfalujának, Érsemjénnek a határában. Az 1800-as évekbeli téglahíd utat biztosított az Ér szeszélyes folyásának úgy, hogy a magyarországi határ felé tartó országutat is majd két évszázadon keresztül tartotta görnyedt hátán. A téglaépítmény patinás régiség volt. Ugyanarra a mintára készült, mint a hortobágyi kilenc- vagy a szalacsi (Érmellék) négylyukú társa, csak jóval kisebb területet kötött össze masszív kőlábaival. Az egylyukú öreg építmény igazi látványossága volt a település határrészének. A híd hirtelen lerombolását sokan nehezményezték, ám a hatóságok azzal érveltek, hogy már nem szavatolta Nayírábrány irányába a biztonságos forgalmat. Napokig tartott az égetett mésszel kötött hatalmas téglák szétverése. Sokak szerint kis jóindulattal meg lehetett volna menteni, ha egyáltalán érdekében állt volna a román félnek a magyar világból származó relikvia megőrzése.

Így jutott el híd története Mezőhegyesre, ahol soron kívül került be a köztudatba a kiszolgált átjáró szomorú sorsa. Bár ekkor már nem sokat tehettek érte, de legalább sikerült mintegy húsz darab fotográfiás összeállítással belopni a határon túliak emlékezetébe is.

A múltvallatók kicsit mindig visszafelé élnek – magyarázza Kovács Rozália. Sokan kérdezik: mi végre jó ez nekem? A múltvallató emberek kitolják a lét határait.

Ha a jövő határai korlátozottak, legalább a múltban élhessünk kissé többet…

Utak a múltba

Megjelent könyveiről állítja, ezek nem leszek teljesek soha, mivel mindig előkerül egy-egy adat, évszám, amely kiegészíthetné a már leírtakat. Így született meg egy honlap ötlete, amely mindenki számára elérhető, és bármikor kiegészíthető újabb adatokkal.

Míg beszélgetünk, régi képek, egyházi anyakönyvek, nemesi levelek, múlt századi halotti jelentések, levéltári másolatok között matat. Százéves évkönyvekből mutogatja, milyen is volt egy korabeli hirdetés, cégér, milyen volt egy, már rég lebontott gyár, fogadó, dohánybeváltó, iskolaház vagy tanya. Érmelléki határrészeket sorol, amelyekhez foghatót alig hallani manapság, bár némelyik idős ember még emlékszik ezekre. Egy, a honlapon is feltüntetett kuriózum az Ördög árka határrész. 1864-ben Érmihályfalva helyneveinek magyarázatánál ekképpen van feltüntetve: „E város határán, a déli oldalon, még ma is látható árok vonul el, mely az érsemjéni határtól, a délkeleti oldalról folytatódik. A dél-nyugati oldalon ismét az érsemjéni határba ereszkedik, mely árokról a rege azt tartja, hogy Zsigmond magyar király (1368–1437) idején húzatott, és az országot keresztül vágja, miért is azt tartják, hogy ezen árok két országnak határa volt és máig is Ördög árka név alatt ismertetik”.

Bóklászom a múltat – szokta mondogatni szerényen, amikor munkája felől kérdezgetjük. Mindig készségesen megosztja mindenkivel a levéltárak, krónikák „titkait” az érmelléki Fráterekről, a Bernáthokról, a Gencsyekről, a Sillyékről. Ismeri a hadfiak dicső dolgait, tudja az ódon kastélyok, kúriák, udvarházak történeteit, régi nagy románcok, szerelmek, házasságok, boldog vagy viszontagságos utóéletét. Sőt az Érmellék bohém grófjainak kicsapongó, kalandos életéről is tud regéket, adomákat mesélni. A temetőkertekbe szenderült dicső múlt is Kovács Rozália nyilvántartásaiban hadakozik az enyészettel. Egyszóval ő az Érmellék históriájának és örökségének egyik letéteményese, kincstárnoka.

Hitvallás

Jakó Zsigmond Pál (1916–2008) biharfélegyházi Széchenyi-díjas romániai magyar történész és levéltáros így nyilatkozik e szép és nemes munkáról: „(…) a történészkedés nemcsak szakmai, de egyben erkölcsi kérdés is. A histórikus ugyan tévedhet, téved is, de sohasem torzíthat. (…) A histórikus szava építhet és rombolhat, eligazíthat, és tévútra vezethet. Csak annak a történésznek lehet nyugodt a lelkiismerete, aki a Múlt vallomásainak a Mához való közvetítésekor mindig magán érzi az egykor volt szereplők ellenőrző tekintetét. A tolmács erkölcsi felelősségének állandó érzékelése nélkül nem szabad a múlt vallatására vállalkozni senkinek”. Ez az én hitvallásom – mondja Kovács Rozália. Nem utolsósorban Máté Imre egykori mihályfalvi költő szavai: „őseim telkén szépítek, ameddig erőmből telik.”