Telerevolúció 1989 – immunerősítő nélkül

A rendszerváltást megelőző időszakban Románia médiakommunikációját sivár csönd és sötétség jellemezte. Az újságok pártos tartalma olvashatatlan volt, az állami televízió napi kétórás közvetítését jószerivel kizárólag a Ceauşescu-házaspár és az aranykorszak megvalósításairól szóló beszámolók töltötték ki. 1989-ben magyar szó már négy éve nem hangozott el a román televízióban, miután a magyar adást 1985-ben egyetlen telefonutasításra megszüntették. A rendeletet Elena Ceauşescu adta ki energiatakarékossági okokra hivatkozva. A TVR2-es csatorna működését is ekkor függesztették fel, illetve csökkentették napi két órára a TVR1 műsorát. A magyar adás filmanyagát a területi rádióstúdiók hangarchívumanyagával együtt egy jilavai raktárba süllyesztették el, ahol a nem megfelelő tárolási körülmények miatt gyors pusztulás várt rájuk. A kétórás tévéműsort senki nem nézte, a Román Rádió területi stúdióit különböző mondvacsinált okokra hivatkozva felfüggesztették. Szabad országban élőknek elképzelniük is lehetetlen azt a monotóniát és csöndet, amely az országot jellemezte.

Az egyetlen, valóban híreket közlő forrás a mindenki által hallgatott Szabad Európa Rádió volt, emellett az a néhány francia, angol, német nyelvű lap és folyóirat, amelyet valamiképpen sikerült az országba becsempészni. A magyar ajkú lakosság e szempontból némiképp szerencsésebb helyzetben volt, többször hozzájutott a magyarországi lapokhoz, Szabad Európa mellett a Kossuth Rádió nagyon rossz minőségben, de a Székelyföldön is hallgatható volt. A határmentén és az országba belopott videokazettákról Erdély-szerte ismert volt a Magyar Televízió Panoráma című műsora, amely elmarasztalta a falurombolást és 1989 nyarán sugározta a híres Tőkés László-interjút. Az átlag romániai lakosnak viszont szinte semmilyen ismerete nem volt a Románián kívüli világ valóságáról: 1989 decemberében teljesen felkészületlenül, ha úgy tetszik, mindenféle oltóanyag vagy immunerősítő nélkül kellett szembesülnie a szabad információáramlás szűretlenül érkező „vírusáradatával” és dömpingjével.

Forradalom élőben

A hirtelen érkező médiajelenlét tehát teljes felkészületlenségben érte a közönséget, amely nem rendelkezhetett bárminemű nézői szokással: ha a televízió műsort közvetített, a romániai átlagpolgár úgy értelmezte, hogy a készüléket csapot-papot hagyva néznie kell, annyi időt kell rászánnia, amennyi csak fizikailag lehetséges. (Későbbi, de jó példa, hogy 1993-ban a TVR programigazgatója, Octavian Iordãchescu nyílt válaszra kényszerült a nézői levéldömping hatására: a levelek azt sérelmezték, hogy miért sugároz a tévé jó filmeket éjfél után is, amikor másnap dolgozni kell. A programigazgató arra hívta fel a nézők figyelmét, hogy akár ki is kapcsolhatják a készüléket, ha le szeretnének feküdni.)

A vázolt okok és körülmények tették lehetővé – mutatnak rá a témával foglalkozó kutatók – egy új, a világtörténelemben mindeddig ismeretlen forradalomtípus, a telerevolúció megszületését. A decemberi események dokumentálása (a történéseket folyamatosan videóra rögzítették, aztán egyeseket azonnal bemutattak, másokat később – az sem kizárt, hogy a pillanatnyi politikai érdekeknek megfelelően kerültek adásba a felvételek) nyomán a lakosság – amelyből a nyolcvanas évek kényszer-médiacsöndje az állami és egyetlen televízió elutasítását váltotta ki – semmihez sem hasonlítható show-műsorként a televízió révén követhette a forradalom alakulását. A televízió és rádió elfoglalása után a honi elektronikus média, de főként a televízió huszonnégy órán át közvetítette a „Forradalom élőben” felirattal ellátott műsort. Az átalakított négyes stúdió egy klasszikus dráma (görög tragédia?) színpadává vált, a leendő elit meghatározó tagjai valósággal tolongtak a kamerák előtt: írók szóltak a néphez, közleményeket olvastak be azok szerzői, katonai akciókat koordináltak képernyőn át, különféle forradalmi eseményekről számoltak be követek és szemtanúk.

Hírek, diverziók

Az információk és közlemények ellenőrizetlenül kerültek adásba a Szabad Román Televízióban: igen sok közülük kacsának vagy megtévesztésnek, elterelő hadműveletnek bizonyult, és megannyi élet kioltásához vezetett. Rémhíreket, igaztalan állításokra alapozó felhívásokat olvastak be, amelyeket a nézők elhittek, a legördögibbek és legkegyetlenebbek a terroristákkal riogató, tömegpánikot, káoszt keltők voltak. Nézzünk néhányat: a terroristák támadást intéznek a cián- és víztározók, valamint az olajfinomítók ellen, eltörlik Piteşti-et a föld színéről, a városok vezetékes vizét megmérgezték, terroristákat szállító helikopterek köröznek mindenhol, ismeretlen repülőgépek közelednek, Otopeni és még sok más hely ellen terroristatámadás várható, visszatérőben van Ceauşescu, és így tovább. Mindez civilek és katonák mozgósításához, és sokuk értelmetlen halálához vezetett. A titokzatos terroristák elleni mozgósító felhívások javarészt ugyanarra a forgatókönyvre épültek: valamely helyet, épületet, intézményt megtámadták a terroristák, a védelemre kirendelt katonák ereje fogytán, így segítő csapatokat kell odavezényelni. A kaotikus harcokban katonák lőttek civilekre, civilek katonákra, katonák saját társaikra anélkül, hogy bárki is tudta volna, mi történik. Otopeni úgynevezett védelménél néhány perc alatt 40 közkatona és 8 civil esett áldozatul. Miután december 24-én Dumitru Puiu tábornokról, a reptér főparancsnokáról a TVRL bemondta, hogy videofelvételek vannak a tulajdonában az otopeni-i öldöklésről, Puiu hirtelen eltűnt. Később Temesvár utcáin fedezték fel, és beutalták a pszichiátriára – 1990 elején gyanús körülmények között halt meg.

Íme egy hirtelen jött közlemény, amelyet Teodor Brateş hírolvasó mondott be a TVRL-n: „Várjanak egy pillanatig. Most érkezett Nagyszebenből a hír, hogy a hadseregnek nincs muníciója. A titkosszolgálatok csapatai folyamatosan támadják a katonai egységeket. Minden környező katonai egység siessen ezeknek a nemzet becsületét védő embereknek a segítségére!” Utóbb kiderült: szó sem volt titkosszolgálati támadásról. Nagyszebenben a forradalom 101 áldozatából 96 december 22-e után esett el.

A televízió gyakran meghurcolta a „terroristagyanús” embereket, például kézzel írt lapokkal terroristaként felcímkézett holttesteket mutatott, közülük többekről aztán kiderült, hogy egyszerű civilek, közkatonák. Az adásoknak nagy szerepük volt abban, hogy december 22-e után jóval több halálos áldozata volt a forradalomnak, mint előtte. Az 1989. Decemberi Román Forradalom Intézetének (IRRD) adatai szerint december 17–22. között 271, utána 828 halottat regisztráltak, emellett további 67, nem tisztázott időpontban elhunytat vettek számba. A decemberi eseményeknek így összesen 1166 áldozata van.

Hatalmi önszilárdítás

A romániai születésű német politológus, Anneli Ute Gabanyi úgy véli: azáltal, hogy kevés információval rendelkezett a valóságos történésekről, a lakosság jelentősebb hányada nem tudott az események részesévé válni. A manipulatív televíziós közvetítés viszont negatívan befolyásolta a forradalmi eseményeket, a spontán, többé-kevésbé megszervezett közvetítések az új hatalmi struktúra legitimációját szolgálták. Gabanyi szerint a Nemzeti Megmentési Front forradalmi legitimációs ideológiájának egyik fontos eleme volt a „spontán genézis mítosza”. Eszerint a román forradalom a román néptömegek spontán felkelése volt, soraikból váltak ki az új vezetők. Aztán e mítosz megkopott, vesztett a hitelességéből: idővel egyre több arra utaló jel volt tetten érhető, hogy a telerevolúció dramaturgiája korántsem esetleges. Emlékezetes például Mircea Dinescu ama véletlenül sugárzott szereplése, amikor adás előtt arra sarkallja az írót a szerkesztő, hogy tegyen úgy, mintha épp dolgozna.

Médiaistenség

A televízió tehát amolyan felettes, mindenható erővé vált a romániai átmenet hajnalán,
amely valóságot teremtett, és az általa helyesnek vélt út fele kalauzolta a társadalmat. A forradalom korai szakaszában, amikor a régi rendszer intézményei összeomlottak, és újak még egyáltalán nem látszottak helyüket betölteni, több héten át a média volt a közönség egyetlen szócsöve, tájékozódási pontja és forrása. A sajtó jóval szélesebb körű funkciót töltött be, mint amit a tömegtájékoztatás szó hagyományos értelmezési kerete megbírt volna. A politikum és közigazgatás szerepét is ellátta, és persze kihasznált egy olyan űrt, amellyel az ébredező és törékeny társadalom szembesülni kényszerült.