Pünkösd magyarságban és hitben

Többnyire gyalogosan érkeztek a keresztalják a környező székelyföldi falvakból a legnagyobb magyar zarándoklatra, de a Kárpát-medence és a nagyvilág számos más pontjáról is. Idén három különvonat szállította Magyarországról a zarándokokat, tiszteletükre az erdélyi vasútállomások többségén ünnepi fogadtatásban részesültek. A zarándokvonatok utasai az ezeréves határhoz is ellátogattak, és a gyimesbükki kontumáci kápolnánál hallgatták meg a pünkösdvasárnapi szentmisét. Az utolsó zarándokvonat hétfőn hagyta el az országot, utasait Sepsiszentgyörgyön több százan búcsúztatták.

Mi-tudat és tündérkert
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette a Nyeregben megtartott szentmisét, aki a szentmise kezdete előtt kijelentette: annak a nemzetnek van jövője, amelynek gyermekei vannak.
„A boldog élet titka az ige figyelmes hallgatásában, majd az életben történő aprópénzre váltásában ölt testet” – hívta fel a figyelmet a Hármasoltárnál mondott szentbeszédében Oláh Dénes. Mint fogalmazott, e tekintetben valóban „nagy volt” Szűz Mária, Jézus anyja, akiről a szentírás is megjegyezte, hogy a szavakat szívébe véste, és elgondolkodott rajtuk. A pünkösdkor megalakult jeruzsálemi ősegyházközséggel kapcsolatban kijelentette: meg kell próbálni a mai plébániai közösségeket és a magyar civil szervezeteket is olyan közösségekké formálni, mint az ősegyház, amely megélte Isten szavát, és ez boldoggá, vidámmá, egymásra figyelő és egymást szerető közösségé alakította. „Akkor lennénk mi az Ige igazi hallgatói, ha a Somlyó hegyén mindenki szembesülne a képességeivel, és a Szűzanyára tekintve eldöntené, hogy ha valamit birtokol, ettől kezdve a közösbe teszi, hogy közösségeink sorsa jó irányba mozduljon el” – mondta Oláh Dénes. A magyar népet, a székely közösségeket is megcélozták azok az arctalan démoni erők, amelyek szét akarják verni (…), és ki akarják szolgáltatni a multik kénye-kedvének – fogalmazott a főesperes. Arra buzdította a híveket, hogy magyarságukat és római katolikus hitüket ne válasszák szét. „Ha becsületes emberként, elkötelezett emberként akarunk élni, a kettőt szorosan össze kell kapcsolni, és meg kell élni” – hangoztatta, és fontosnak nevezte, hogy a nemzeti és egyházi közösségek öntudatra, vagyis „mi-tudatra” ébredjenek.
Oláh Dénes szerint elég volt az értelmetlen zászlólengetésből, az egyházi és a nemzeti romantikából, rá kell ébredni, hogy eljött a munka ideje, amikor mindenki ott teszi a kötelességét becsülettel és számolatlanul, ahová Isten állította. „Ha öntudatra ébredtünk, ha megszólalt bennünk a lelkiismeret, ha elindultunk a megtérés útján, akkor minden amit tehetünk, hogy felkínáljuk az életünket, mindenestül” – mondta a főesperes. A csodák ideje nem járt le, de olyan tanárokra, lelkipásztorokra és szülőkre van szükség, akik meg tudják győzni a gyermekeket és a fiatalokat, hogy adottságaikat tegyék be a közösbe, és ne tartsák meg maguknak. „Ha képességeinket mind közreadnánk, akkor lehetne még egyszer Erdély földje tündérkert”.

Gyimesbükki emlékezés
A történelmi Magyarország legkeletibb településén, Gyimesbükkön tartott ünnepségek középpontjában idén a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem és az azt követően bujdosásra kényszerülő székelyek kálváriája állt. Az 1764-ben történt madéfalvi székelymészárlást követően Moldvába menekült székelyek 1777 és 1786 között öt magyar falut alapítottak Bukovinában, kettőt erős vallásosságukról (Istensegíts, Fogadjisten), kettőt a számukra kegyelmet kieszközölő gróf Hadik András erdélyi királybiztosról (Hadikfalva, Andrásfalva), egyet pedig II. József császárról (Józseffalva) neveztek el. A nehéz körülmények között élő bukovinai székelyek sorsának rendezése többször került a magyar kormány terítékére, több hullámban vándoroltak el onnan a világ minden tájára.
Balla Imre gyimesi lelkész Xántus Géza képzőművész erre az alkalomra festett Gyimesi Boldogasszony oltárképének üzenetét osztotta meg a több ezer összegyűlt zarándoknak. Az ünnepi szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános mutatta be, aki prédikációjában a Szentlélek ünnepéről, annak fontosságáról beszélt, majd három híres egyházi személyiség életpéldáját vázolta fel röviden: a Moldvába menekülő székelyek lelki gondozását vállaló Zöld Péter páterét, a 65 évvel ezelőtt a Gyimesekben bérmakörúton lévő Márton Áron püspökét, illetve a negyven éve a kommunizmus sötét éveiben Gyimesbükkön templomépítésbe kezdő Dani Gergely plébánosét.

Békeima: soha többé háborút!
A katolikus egyházfő, az izraeli és a palesztin elnök békére való felhívásával zárult a Ferenc pápa által kezdeményezett békeima a vatikáni kertekben, ahol zsidók, keresztények és muzulmánok imádkoztak a békéért.
A békeima első felében héber, angol és arab nyelvű imádságok követték egymást, amelyeket Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász a vatikáni kertekben egymás mellett ülve hallgatta. Az imákat a zsidó-keresztény-muzulmán delegációk tagjai mondták el. A héber imádságot David Rosen rabbi, a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottságának elnöke zárta le. Az angolul szóló keresztény imádságot I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka kezdte el mondani. Az arab ima elején Szent Ferenc egyik békehimnuszát idézték.
A közel-keleti békeima végén a katolikus egyházfő, majd az izraeli és a palesztin elnök is beszédet mondott. Az elsőként és olaszul beszélő Ferenc pápa úgy fogalmazott, „a békéhez nagyobb bátorság kell, mint a háborúhoz.” Az egyházfő kijelentette, a Szentföldért mondott imádság előrelépés azon az úton, amely az egységet a megosztottság elé helyezi. „A világot elődeinktől örökségbe, gyermekeinktől pedig kölcsön kaptuk. Fiaink belefáradtak a háborúkba, és arra vágynak, hogy megpillantsák a béke hajnalát. A békével azoknak a fiataljainknak is tartozunk, akik éppen a békéért haltak meg” – fogalmazott Ferenc pápa. Hangsúlyozta, a béke már többször közelinek tűnt, mégsem valósult meg. Ezért van szükség az imára, hogy a „félelem bizalommá, a feszültség megbocsátássá, a fegyverek a béke eszközeivé változzanak. Csakis Isten tudja lefegyverezni a nyelveket és kezeket, hogy soha többé ne legyen háború, megosztottság és gyűlölet!” – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Simon Peresz izraeli államfő héber és angol nyelvű beszédében kijelentette: a békét nem könnyű elérni, de az izraeli és a palesztin szülőknek is kötelessége, hogy békét teremtsenek gyermekeiknek, még ha ez áldozatokat és kompromisszumokat is követel. Az izraeli elnök hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának a békeimára való felszólítása ösztönző erőként hatott és „megérintette a szíveket”. „Soha többé háborút!” – mondta Peresz emlékezve, hogy kilenc éves kora óta tudja, mi az a háború.
Mahmúd Abbász palesztin elnök olyan békét kért, amely igazságot, méltó életkörülményeket, szabadságot és független palesztin államot biztosít. Hangoztatta: legyen vége a palesztin nép szenvedéseinek és a Szentföld legyen biztonságos föld mindenki számára.
Mindhárman a béke szóval zárták beszédüket, amelyet olaszul, héberül és arabul is elismételtek. A beszédeket követő kézfogás helyett Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász arcon csókolta egymást. A vatikáni kertekben elültettek egy olajfát, majd a békeima helyszínével szomszédos épületbe, a IV. Pius-házba mentek, ahol zárt ajtók mögött tanácskoztak.