Egy vérből valók Kolozsváron

Sólyom Péter: Ebben a kérdéskörben szerintem az a fontos, hogy minek érezzük és tekintjük magunkat. Jelenleg Ausztriában élek, de erdélyiként megtartottam román állampolgárságomat. Osztrák cégtársam kérdezte, én akkor román vagyok vagy magyar? Kérdéssel válaszoltam: ha vannak tiroli rokonai, ők lélekben osztráknak vagy olasznak érzik-e magukat? Így már rögtön megértette a helyzetemet. Ha pragmatikusan tekintünk a történtekre, rájövünk: Trianonban úgy húzták meg Magyarország határait, hogy a cigányon és a kis létszámú sváb közösségen kívül ne legyen más kisebbség. Nekünk elsősorban a lelki és kulturális összetartozásra kell törekednünk, de az az EU-s dogma sem igaz, amely szerint a jelenlegi országhatárok szentek és sérthetetlenek. Gondoljunk csak a Krímre vagy Koszovóra.

Kristály Lehel: A szavazati jogunk megvonásával kapcsolatban ne legyenek illúzióink. Gyurcsány szavazói ezt is aláírják, bár az akció sikerére nem látok semmilyen reális esélyt. Kapcsolódó kérdés a januártól esedékes anyasági támogatás kiterjesztése a külhoni magyarok számára. Megdöbbenéssel olvastam egy honlapon magyarországi anyák ez ellen tiltakozó bejegyzéseit, mert ha ilyen irányt vesz a közhangulat, meddig lehetünk még egy vérből valók?

A közös csőcselék

Bayer Zsolt: A szavazati jog megvonására tett kísérletek és általában a széthúzást szító erők igazolják a mondást, miszerint egy csőcselékünk van. Nagyapám mondogatta annak idején: az a legnagyobb baj, hogy nekünk a kommunistákból is a legalja jutott. A kádári suttogó propaganda szerint azért volt Magyarországon viszonylagos jólét, mert megszabadultunk az erdélyiektől, felvidékiektől, a vajdasági, kárpátaljai kolonctól. Ezt a meleg panellakásban pörköltöt zabáló lumpenproletár el is hitte, és jó kis vicceket faragott erre a témára.

De ha már porba gyaláztam a magyarországi csőcseléket, meg kell említenem a gyalázatos 2004-es népszavazás kapcsán, hogy a kampány idején számos olyan, régóta Magyarországon élő erdélyivel találkoztam, akik szent felháborodással elmondták: vagy nem mennek el szavazni, vagy ha igen, akkor nemet mondanak, mert mi ez a disznóság, hogy amíg ők keservesen megküzdöttek a magyar állampolgárságukért, a többinek csak úgy odadobják. Egy csőcselékünk van. A szavazati jog megvonásához alkotmánymódosításra volna szükség, ehhez pedig kétharmados parlamenti többségre, amitől szerencsére, jelen állás szerint Gyurcsányék nagyon messze állnak.

Szentesi Zöldi László: Nemzeti összetartozás tekintetében fel kell számolnunk a skanzeneket. Nincs erdélyi, vajdasági, felvidéki magyar, csak egy nemzet, amelyet ezeréves kultúra és megannyi szál köt össze. Trianonról napokig lehetne beszélni, de nem a múltbéli sérelmek felemlegetése a fontos, a jövőbe kell tekinteni. Széchenyi lehetne a követendő példa. A reformkorban nem a száz évvel azelőtti eseményekre, a szabadságharc kudarcaira építette a programját, hanem a nemzet jövőjét próbálta megalapozni. Itt vagyunk Kolozsváron Trianon után száz évvel, magyarul tanulunk, beszélünk, gondolkodunk és összegyűlünk. Legyünk derűlátóak. Ami ma Magyarországon néhány éve történik, az nemcsak egy nemzeti reneszánsz, aminek hatásai például az állampolgárság kapcsán a legutolsó Kárpát-medencei falucskába is eljutottak, hanem egy olyan folyamat, amit egy nemzeti érzelmű kormány indított el. Bízom abban, hogy soha nem kerül olyan politikai erő a hatalomra, amelyik megfosztaná állampolgárságuktól a külhoni magyarokat.

Pósa Károly: A proliszemlélettel nem kell sokat foglalkoznunk, van ennél sokkal fontosabb dolgunk. Saját magunkon kell változtatnunk, mert csak így tudunk valódi közösséget építeni. A mai világban könnyebb valamit elutasítani, nemet mondani, mint azt, hogy tévedtem, hibáztam. Nem tudunk bocsánatot kérni. Ha ezeket a kifejezéseket gyakrabban használjuk egymás szemébe nézve, akkor lesz esélyünk a nemzeti felvilágosodás megvalósítására. Számháborúzni lehet az elvándorlásról, születési mutatókról, de emlékezzünk csak Balassi Bálintra. Az ő idejében néhány százra tették a délvidéki magyar lakosság létszámát, ami emberi értékben akár több ezer is lehetett, ha tekintetbe vesszük Balassi sokoldalúságát: költő volt, katona, szerető, szakács. A kommunizmus legnagyobb bűne talán az, hogy elvette az emberek hitét, közösségi érzületét, aminek évszádokig a templom jelentette az alapkövét.

Megállítható-e az iszlám fenyegetés?

Borbély Zsolt Attila: A belső fenyegetés mellett együtt kell élnünk a külső veszéllyel, a migrációval is.

A migránsok szándékai nyilvánvalóak, már Leszbosz szigetére érkezve dzsihádot kiáltanak, kedvenc jelmondatuk a nem kell demokrácia, csak az iszlám. Nem árulnak zsákbamacskát, és a liberális európai közszereplők mégis velük rokonszenveznek, holott a liberális eszmék és az iszlám alapértékei homlokegyenest ütköznek egymással. Vannak mérsékelt muszlimok, de nincs mérsékelt iszlám. Ez kellemetlen tény, de a vallásuk alapja mégiscsak az, hogy le kell igázni az egész világot. Megfékezhető, megállítható-e az iszlám fenyegetés, és valós-e azon állítás, miszerint Európa háborúban áll?

Pósa Károly: Jugoszláviában születtem, katonaként voltak bosnyák bajtársaim, testközelből ismerem az iszlámot. Véleményem szerint nekünk Európában nem a közel-keleti vagy afrikai bevándorlókkal, hanem a közeli muszlim közösségekkel kellene foglalkoznunk, legyen az Bosznia vagy Koszovó. Nem azoktól kell félnünk, akiket a Délvidéken feltartóztat a határzár, hanem azoktól, akik kétszáz kilométernyire délebbre fegyveres őrökkel őrzik a falvakat, a nőket nem engedik az utcákra, a gyerekeket pedig iszlám iskolákba kényszerítik. Potenciális a veszélye annak, hogy a Száva mentéről erőszakhullám gyűrűzzön be Európába.

Szentesi Zöldi László: Az iszlám nemcsak vallás, hanem egy teljes életvezetési gyakorlat, mondhatni politikai ideológia. Más világvallásokhoz mérten páratlan erőt biztosít azoknak, akik a hit alapján beleszületnek egy ilyen társadalomba.

El kell fogadnunk azt, hogy aki az iszlámban hisz, esélyt kap a maga közegében a jobb emberré válásra. Nyugat-Európa évtizedek óta érzi a szorítást, de a valódi ellenség nem az iszlám, hanem a liberalizmus. Van még annyi kulturális és morális erő a kontinensünkön, ami felveheti a harcot a külső fenyegetettséggel, de az elmúlt évtizedekben a liberalizmus kiszolgáltatottá és védtelenné tette az európai embert és zöld utat adott a bevándorlóknak.

A liberalizmus útvesztőjében

Bayer Zsolt: Felvilágosodás, liberalizmus, protestáns eszmék hódítják meg először Európát, majd az egész világot. A baj az, hogy ha elég időnk van rá, ezt is tönkretesszük. Az a liberalizmus, ami egykor a nemzetállam ideológiájának és filozófiájának bölcsője volt, oda jutott, ahol ma van: genderezünk, nincsenek nemek, a kisfiúk lehetnek kislányok és fordítva. Tegnapi hír: Londonban a gyerekeknek transzvesztiták olvasnak mesét, hadd szokja a gyerek a másságot. A ködös Albionban négyéveseket visznek a szülők nemváltoztató operációkra. Ide jutottunk: levesszük a keresztet a templomainkról, ne sértse muzulmán szomszédainkat, a nemzeti identitás valami eltörlendő középkori csökevénnyé vált, a család intézménye értelmetlenné. És amikor ez zajlik Európában, akkor ránkszabadítják ezt a megszámlálhatatlan tömeget, amelyik nemcsak hitében megingathatatlan, hanem ráadásul fanatikus. Nemi identitásában sem ingatag, a genderezés nála nem divat. Ki lehet találni, mi lesz annak a vége, ha ezt a két különböző kultúrájú tömeget összeeresztik.

Sólyom Péter: Merkel német kancellár integrációs elképzeléseivel kapcsolatban egy osztrák példát mondanék.

Segélyt is kapnak persze, és a szabadidejükben kábítószer-kereskedelemmel töltik a mindennapokat. Ők csak terjesztenek, az anyagot nigériaiaktól veszik át. A drogkereső kutyás rendőröknek én mutattam meg, hogy a feketék a parkban melyik bokorban működtetik a raktárt. Megróttak, mivel nem afrikai menekülteknek neveztem a köztörvényes bűnözőket. Ami a jövőre nézve még aggasztóbb: ha folytatódik a migránsok korlátlan befogadása, könnyen megtörténhet, hogy adott pillanatban a liberalizmus égisze alatt tizenöt év múlva egy francia atomtengeralattjáró parancsnoki székébe egy jól képzett marokkói tisztet ültetnek. De ilyen ütemben az sem elképzelhetetlen, hogy az Egyesült Királyság vezérkari főnöke pakisztáni úriember lesz. Az európai potentátoknak teszem fel a költői kérdést: azok vajon kire fognak lőni alkalomadtán?

Jakab Lőrinc