
Fotó: MTI
2015. június 06., 11:322015. június 06., 11:32
Szabadulás az egyház „babiloni fogságából” – 1989 címmel szervezett nemrég konferenciát és hálaadó emlékünnepélyt a Partiumi Keresztény Egyetem égisze alatt a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete. A konferencia igei bevezetőjében Tőkés László európai parlamenti képviselő a bibliai zsidóság negyven évig tartó pusztai vándorlását állította párhuzamba: „Mi a vándorlásunk 26. évében vagyunk, de a rendszerváltozás egy folyamat, ezen az úton kell tovább haladnunk”. A 25 éve a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségébe beiktatott lelkész-politikus rámutatott: a 25 éve elindult egyházi rendszerváltás azt célozta meg, hogy a „kiszolgáló egyházból” ismét „szolgáló egyházzá” tegye a református egyházat. A rendszerváltozás útján elindult egyháznak a kiválasztott úton kell továbbhaladnia, nincs számára visszaút – mondta Tőkés.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Robert Schumant, az Európai Unió alapító atyáinak egyikét parafrazálva úgy fogalmazott, hogy a magyar nemzet vagy keresztyén lesz, vagy egyáltalán nem lesz. A fideszes politikus szerint a határon túli magyar egyházakat jobb állapotban találták az 1989-es változások, mint a magyarországiakat, és a rendszerváltásban is előbbre tartanak. Véleménye szerint a határon túli magyar egyházakat az is megkülönbözteti a magyarországiaktól, hogy számukra „az elnyomás nem ért véget, csak átalakult”. Az utódállamokban azonban most is korlátozzák a szabad vallásgyakorlást, és az egyházi restitúció is megtorpant. „Romániában mintha legfelsőbb szintű támogatást élvezne a restitúció leállítása” – jegyezte meg. Németh Zsolt úgy ítéli meg, hogy Magyarországon „az egyház is beleszürkült a szürke rendszerváltásba”. A megújulást azonban mindaddig lehetségesnek tartja, „míg tart a kegyelmi idő”. Kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy a magyar nemzetpolitika egy következő új időszakában kitüntetett szerephez fognak jutni a határon túli magyar egyházak.
A konferencia keretében jeles teológusok, közéleti szereplők, egyháztörténészek taglalták az egyházban történt rendszerváltozás témáját. A 99 éves kolozsvári teológiai professzor, Tőkés István felolvasott üzenetében úgy fogalmazott: az egyházkormányzásban sem történt meg az alapos és kívánatos módszer- és rendszerváltás. Molnár János szegedi egyháztörténész a múlt feltárásának buktatóiról, nehézségeiről, illetve a jelenkor dilemmáiról és visszásságairól beszélt. Zalatnay István egyetemi docens, az Erdélyi Gyülekezet lelkésze a magyarországi egyházi életbe nyújtott bepillantást. Kiss-Rigó László szeged-csanádi római katolikus püspök, Hafenscher Károly evangélikus zsinati lelkészi elnök, Tóth Albert, a Magyar Református Lelkészegyesület elnöke, valamint Fazekas László felvidéki református püspök saját egyházuk rendszerváltó történetéről szóltak. Levetítették Gyöngyössy Bence Janus című filmjét is, amely egy erdélyi ellenzéki család története révén mutatja be, hogy a romániai totalitárius rendszer titkosszolgálatának egyik ügynöke házasság útján miként hatol be az otthon négy fala közé.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!