Márciusi mélyfúrások

Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán és Bárdi Nándor történészek – utóbbi egyben ötletgazda – vállalkoztak a feladatra, hogy megvizsgálják a nagyobb erdélyi városok magyar önszerveződését a forradalom alatt, illetve az első választásokig, azaz az 1990 májusáig terjedő periódusig. A témával két korábbi munka már foglalkozott részben, de Gidó Attila (képünkön) szerint sem Kuszálik Péter kutatása, sem az RMDSZ által összeállított kronológia nem foglalkozik folyamatokkal, csak az RMDSZ szempontjából releváns eseményekre reflektál.

A szerzők és szerkesztők szerint elemzésre, szintetizálásra volt szükség, ami nemcsak az RMDSZ szerveződését követi nyomon, hanem a helyi magyarságét is. Még akkor is, ha minden az RMDSZ-hez csatornázódott be, hiszen újra bebizonyosodott: kezdetben minden fontosabbnak tűnő ügyben Bukarestbe telefonáltak Domokos Gézához. „Szükség volt helytörténeti kutatásokra, ezért aztán ez a kötet a helyszínen, a különböző erdélyi városokban próbálja megvizsgálni a szerveződéseket. A tömbmagyarságban pedig magát a forradalmat is, hiszen elsősorban Székelyföldön a döntéshozó testületek – a Nemzeti Megmentési Front és a városvezetés – magyar többsége révén magyar forradalommá is váltak az események” – fogalmazott Gidó Attila.

A kutatás egyik legfontosabb eleme az etnikai szempontok érvényesítése. A román szerzők eddigi munkái ugyanis lényegében mellőzik ezt a nézőpontot, teljesen centrálisak, jószerint utalás sincs arra, mi történt a magyarokkal a forradalom környékén. A „mélyfúrás” egyik fontos következtetése: egyértelmű összefüggés van Marosvásárhely fekete márciusa és a Szekuritáté újraszervezése között. Minden jel felülről szított etnikai konfliktus kirobbantására utal, s a lokális kutatások nyomán nagyon szépen kirajzolódik, hogyan is alakultak a konfliktus előzményei. Bizonyítékok sorjáznak, amint több nem székelyföldi erdélyi magyar településen 1990. március 15. környékén – ezeket főleg a Vatra Românească Egyesület gerjesztette – kisebb-nagyobb konfliktusok zajlottak, amelyek igyekeztek megakadályozni a márciusi megemlékezéseket. Szatmárnémetiben, Aradon, Kolozsváron is ellentüntetést szerveztek, ahová rengeteg román egyetemistát is berángattak. A Szeku nemcsak Vásárhelyen igyekezett tényleges etnikai konfliktust kirobbantani, hanem Szatmáron is, ott azonban nem volt „partner” a helyi magyarság. A teljesen kiegyenlített etnikai arányok miatt viszont Marosvásárhelyen rengeteg volt a pozícióharc, így ott vált legkiélezettebbé az etnikai feszültség, ezért vihette részben sikerre akcióját a Vatra és a Szeku.

A könyvben ismert és menet közben felfedezett kulcsemberek beszélnek, a szerzők kevésbé voltak kíváncsiak a politikai vezetők narratívájára. Gidó szerint roppant érdekes a katonaság szerepe is a forradalmat közvetlenül követő időkben. Szinte mindenütt bejutott a Nemzeti Megmentési Frontba néhány tiszt – talán kevésbé Székelyföldön –, akik addig maradtak ott, míg a társadalmi „konszolidáció” a hatalom szempontjából megnyugtató szintre nem jutott.